Szergej Jeszenyin - Bokraink közt

Powered by Podbean.com

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.

Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.

Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

(Rab Zsuzsa)

A megzenésítés a Kaláka együttes érdeme.

Faludy György (100 éves lesz idén) - Úgy, mint a megcsalt szerető

Úgy, mint a megcsalt szerető szokott
vizes fejjel, beomló ég alatt
taposni őszi fasor avarán:
e földön úgy szerettem járni én.
Vagy mint utas idegen városokban,
ki első este sétaútra megy,
ide-oda fut, álmélkodik, bámul,
megizzad, s boldog szédületben érzi,
hogy álmainak városába ért,
hol minden új: a kirakatok fénye,
a kávéházi italok színe,
a sok sétáló - mintha ünnep lenne -
s a szabadság vad kakukkfű-szaga,
s vágyik maradni ott már mindörökre: -
mint ő, úgy voltam e világgal én.

Én tudtam: itt minden meg-sose-térő,
páratlan, ritka s múló fenomén.
Ha lepke szállt, azt mondtam: jól megnézzed,
először s utószor látod ezt.
Ha jó baráttal ültem, olyan szívvel
és szóval láttam, mintha reggelig
meg kéne halnom; és mindezt azért,
mert folyton féltem a reggeltől, melyen
nem lesz barát, se bor, se ébredés.
Érez így más is, de szívébe rejti,
ám én a homlokomban hordtam ezt;
súgólyukából tudtam szünetlen
fenyegetődzött: minden elmúlik.
S e szikra itt a nemlét vasfogói
között, a lét csodája, hogy vagyok,
a pusztulás fogatlan állat-ínyén
még felvillanó szentjánosbogár,
az ellentétek őrült tobzódása,
s a pusztulás örökös, csontig vájó
tudata: ezek adtak életemnek
ízt, színt, varázst, gyönyört és glóriát,
ezek tettek bolonddá, mámorossá,
s ezek bűvöltek kacsalábon forgó
kastélyt a puszta létből énelém.

Ittasan a föld egyszeri borától
reáfonódva, úgy öleltem át
minden fogalmat, tárgyat és személyt,
mint részegek a lámpaoszlopot.
Így lett világom szép: a csillagég
gobelinekkel párnázott múzeum,
a lét három dimenziója körben:
élmény-bálákkal telt raktár, ahol
órám számlapja tizenkét személyes
terített asztal, s másodperceim
nehéz mézcseppek csöppenései.
Így lettem én a föld szerelmese,
a nagy rajongó, felhők Rómeója,
holt városok alatt a trubadúr,
gót csipkedíszek faragója rímben,
s éjféli fürdés pogány ünnepének
mezítlen papja, míg időm lejárt,
s eltűntem én, a múló fenomén,
a fenomének örök tengerében.

(1961?) - Elfeledett versek - Alexandra kiadó 2010 -

Ady Endre - Elűzött a földem

ELŰZÖTT A FÖLDEM


Az én földem aludni akar,
Itt most szent, néma árnyak ingnak.
Engem ideűztek a hegyek,
Ez az én földem. Itt ütök
Téli tábort az álmaimnak.

Kék hegyek ködje omlik ide,
Hóharmatos a tarka avar,
Az én földem aludni akar:
Pedig én ide ünnepre jövök,
Fura lányokkal jövök ide:
Rózsa-lugas kell, nászágy kell nekünk,
Hahó, vén alvó, itt megpihenünk.
Meddő álmok e sápadt némberek,
Menyasszony mind, az egész sereg,
Elmúlt a nyár s ez mind nászágyra vár:
Ködharangok búgnak, zene szól,
Jön a vőlegény a hegyek alól.

Hideg ez a sík, fátyolos arcú.
Átgázolom a ködtakarót. Csönd.
Dobogok lábammal a földön,
Hiába költöm, hiába költöm:
Az én földem aludni akar.
Károgó varjak csapata száll,
De néma, de csöndes az avar.

»Megjöttem. Hallod? Én vagyok itthon,
Aki rég elment, az a fiad.«
Bomlik a fátyol, reszket a sóhaj,
A hullafoltos, vén Alvó riad.
»Honnan jössz?« »A városból jövök,
Hozzád jövök, már rég hazavágyom.«
»És mit akar itt e cifra sereg?«
»E cifra sereg? Hát látod te is?
Ez mind csak álom, néhány nyári álom.
Forrók, buják, meddők szegények,
Együtt bolyongtunk, velük élek,
Nem tudta megáldani sehogy
Szomjas méhüket a városi nyár,
Erődért jöttünk a nagy pillanathoz,
Ez a meddő sereg csodádra vár.«

A köd kavargott, rám ült, befedett,
Átokzsivaj zúgott az avaron:
»Legyetek meddők, így akarom.
Bomló, beteg vágy nászt itt nem terem,
Az én síkomon nyílt a szerelem.
Itt a Jövő az úr a csók felett,
Itt nyáron szeret, aki szeret.
Űző vágynak itt nem üt csókos óra,
Pusztulj innen város beteg lakója,
Itt szűz világ van, álomnak szaka
S nem villámfényes nap az éjszaka,
Betelő a vágy, testes az álom,
Az élet mindig győz a halálon,
Itt álom és csók tiszta és egész,
Utánuk nem láz jő: szent pihenés.
Itt kínzó láz nem pusztít a sziven:
A sík ölel, terem és megpihen.
Az én sík-lelkem benned a lélek,
Neked nem kellett a sík-élet:
Szólít a város, várnak a hegyek,
Én idegennek ágyat nem vetek.
Bús álmaiddal vándorolj tovább,
Oda, hol egymás öldöső fele
A Csóknak és Termésnek istene,
Oda, hol célja, rendje nincs a csóknak
S becsük van a magtalan álmodóknak,
Hol betelő vágy nincs s örök a láz:
Itt nincs már csók, megérett a kalász.«

Kalásztalan, bús lelkem indult,
Elhalt a ködharangok hangja s a zene
S én szálltam az álom-lányok csapatával
A város fele.
A szárnyam súlyos, szörnyű nesztelen,
Nézem a várost és nincsen szemem,
Sírnék: nincs könnyem, szólnék: nincs szavam,
Csak szállok búsan, némán, magasan:
Elűzött a földem.

Acélszálak zúzott kőölén...

Fövényi Sándor - Főnys:

Végállomás blues.....

Éjfélre jár. Hosszú sóhajú
vonatán befut a csend.
Az állomás tétován mereng,
lopva fényét oltja, s
mellékvágányra tolja zaját.

Eső készül. Valami konok,
monoton, éj illatú.
A villanydrótokon szomorú
song zsong, talán blues búsong -
lágy húrjain ring, szorong a dal.

Acélszálak zúzott kőölén
karnyújtás a végtelen.
(Halkan röhögő váróterem)
Egy jegy fülébe súgja:
nem létezik oda-vissza út.

Felriadok. Köröttem borom
keserű íze hever.
(Aludj, aludj a szél énekel.)
Hiszen utazni jöttél,
sorsod megváltott jegyén,oda.

Éjfélre jár. Hosszú sóhajú
vonatán befut a csend.
Az állomás tétován mereng,
lopva fényét oltja, s
mellékvágányra tolja zaját.

Levélnyom - Király Odett


Nem mondom el, miért szerettelek.
A hallgatás – szokás szerint – enyém.
Kettőnk között az eleven beszédre
soha nem volt és most sincsen remény.
Ettől függetlenül szerettelek.
Ettől függtem, mint ágakon a lélek.
Te szó voltál én némaság, lehet,
hogy ezért vártam engedelmességet.
Szavak nélkül is tudtad a parancsot –
így éltünk te a szolga s én a zsarnok,
borítékba zárt le nem írt szavakban.
Egy vesszőt adtál, ez maradt emlékül
nekem, ki betűk, s eleven nyom nélkül
éltem benned, pontos, metsző alakban.

A TEREMTÉS HIMNUSZA
Purusa-himnusz

Nem volt semminek nemléte, se léte,
nem volt levegő és fölötte kék ég.
Hol volt a világ? Mi takarta, védte?
Hol volt a magasság és hol a mélység?
Az élet még nem vált el a haláltól,
egymásban pihent a nap és az éjjel:
lélegzés nélkül lélegzett magától
az Egy, és magányát dobogta széjjel.
Fekete volt minden, mint mikor éj van,
az idő csak készülő óceán volt:
s ekkor az Egy, mely ott aludt a héjban,
áttüzesedett s burkából kilángolt.
Megszületett a Szerelem, a lélek
magva és ura minden ösztönöknek;
nemlétig érő gyökerét a létnek
ma is a vágyban keresik a bölcsek.
És mikor a rend a határt kiszabta,
mi volt alul: és mi került fölébe?
Itt vak álmok, ott erők forradalma,
lent bomlás, fent a formák büszkesége.
Megtudtak-e mást is, akik kutattak?
A titkokat bejárni volt-e szent ész?
S ha istenek is csak azóta vannak,
ki mondhatja meg, mi volt a teremtés?
Ő, akitől van, aki a világra
őrködve néz, aki a maga őse,
Ő, aki csinálta vagy nem csinálta:
Ő tudja! tudja!… Vagy nem tudja Ő se?


Szabó Lőrinc fordítása

Ezután csak játszunk a szavakkal...

Delusiona ma elhívott játszani :-)
Ezúttal a klasszikus mit olvasol és mi van pl a 161 old. 5 mondatával. Na ezt most megelőzi egy előszó. Két könyvet olvasgatok: Kovács András Ferenc - Sötét tus, néma tinta és Bohumil Hrabal - Színnyomatok. Mindkettő verseskötet. Az elsőből KAF az oldalon aktuális stílusa miatt nem tudok idézni, mivel egy mondat az egész vers. A második pedig pont a verseskötet utószavába botlik. Szóval szigorúan eleget téve a játéknak ez lenne:

S mi nem tudjuk ebben a Pepin bácsiban nem látni őt magát, Hrabalt, aki a nagy realisták, naturalisták, avantgardisták, dadaisták könyörtelen leleplezései után ("az élet nem más mint...") újra felfedezi, hogy az élet minden kisszerűségével és borzalmaival együtt is szép, s nem az a kunst, ha lemeztelenítünk valamit, hanem ha meztelenül is szépnek látjuk, érezzük magunkat és a világot.

De mivel mégis csak verseskötettel van dolgunk, idézek egy verset is:

Elida kozmetikumokkal
az egészségért és szépségért

-Bohumil Hrabal - Tőzsér Árpád fordítása -

Legyünk legalább jók s álmodozók,
ha már árad ránk a halál s a fagy.
Értelmünk elvadult eszmebozót,
ezer ellentétre hasad az agy.

Nincs fogódzó, nincsen csillagos ég,
nincs hold, nincsenek szerelmes szavak,
a szívekben több szerelem nem ég,
nem csikordul kavics talpunk alatt.

Csak eszünk, dolgozunk, üzekedünk,
s ha tükörbe nézünk alvás előtt:
hullát lát a gyilkos s gyűrt lepedőt.

A költőre hiába fülelünk,
az életfelelős csak áll bután,
s szlopál. Éjjel van? Reggel? Délután?

Elküldtem a googlenek :P

Így kezdődik el...

Furcsa láz a vágy,
Ismeretlen idilli tájak.
Az est lelpet borít ránk,
szűkös kisutcák, parkok, családiházak.
A múltam? Túl a semmin, túl a húszon,
de a jelenem nem akarom elfeledni,
nem akarom eltemetni!
A szemed kék óceánjában úszom
és nem tudok nem remegni,
ha nevetsz nem tudok nem nevetni.
Még inkognitóban, de készen rá,
hogy végigkiáltsam Európa minden zugát.
A csók-elixyr, a balzsamkéz, mely úgy érint
hogy szinte gyógyít, a gyönyör szinte fáj.
Az énem, a létem perem-szegletén ülve, látva-lát.
Ha fázom, a tested hője táplál,
a percek meg szállnak mint a szél.
Egy kis Vadvirágszál a Szegfű utcába hátrál,
egy bőrkabát meg a magány börtöncellájába tér.

Kovács Levente 2008.XI.13

Faludy György - S mégis választanánk-e?

S MÉGIS VÁLASZTANÁNK-E?

S mégis választanánk-e más kort, mint ezt a kort, amelyben élünk?
Az ókori Athént, fogorvos, kloroform és gyógyszer nélkül?
A kolerát, a bubós pestist, csak azért, hogy felmenjünk éjjel
a Párthenonhoz s reggelenként néhány szót váltsunk Szókrátésszel?

Az Antoninusok Rómáját, hol a környezet durvasága
szétroncsol már gyerekkorodban, ha nem születsz felső osztályba?
Lorenzo Firenzéjét, amely oly szép volt s oly fanyarédes,
hol váltóláz öl meg korán, vagy Fra Girolamo megéget?

Nem. Élni itt volt jó, a szabad kétszáz esztendős korszak végén,
mikor a múlt minden hegylánca, ha az alkonyban hátranéztél,
gyöngyházkék, érthető és éles; s mikor magunkat is így láttuk

perspektívában; tudtuk, mi jön; s mikor így állunk, ahogy állunk
s nézzük a lassan ránk hulló ködöt
s a szakadékot lábaink előtt.

Faludy György (1979)

Linkajánló

Magyar nyelvű versek angol, német, cseh, lengyel és szlovák fordításai ITT

Lírablog - Kovács András Ferenc - Odüsszeusz depressziós

KOVÁCS ANDRÁS FERENC

Odüsszeusz depressziós

"Heureux qui, comme Ulysse, a fait un beau voyage"
"Boldog, ki mint Ulysses, száz szép mérföldet bolygott"
(Joachim du Bellay - Tóth Árpád)

Szülőhonom ganéhalmán kimúlt,
Mihelyt fölismert, hű kutyám, az Argosz -
Nem rágja már rüh, sem háztáji múlt,
Mint Ithakát düh, hősi agyzavar, kosz.

Nem ámítnak klisék, sziréndanák,
Olajjal sem ken Kirké vagy Kalüpszó -
Kisistenek vidéki tértanát
Sem értem én... Csupán hablaty, s alig szó.

Vályúkba dermedt harsogás dadog,
Disznókondáim sem veszem ma számba -
Dőlt gályaként a dokkba váshatok,
Mert visszatértem szélütött hazámba.

Sokattűrt arcom megkopott, fakult,
Föl nem derül csontkockán nyert reményen -
Akár sikált, borfoltos kocsmapult,
Csak fásulok most... Fogy tán leleményem?

Nagy lókötő vagy senki, vén csaló
Volnék, ki önnön árnyát eltiporja?
Ki tudja, Trója álom és faló -
S leég, beroskad, mint egy lelki Trója?

Vagyok, hisz annyi csélcsap szó mozog
Nyelvem hegyén... De mind a puszta tényé!
Röghöz kötött, kiélt rapszódoszok
Hazudnak itt - segíts, ha tudsz, Athéné!

Jussom vitatják, sok ravasz cselem,
Örökségemben fattyak hemperegnek -
Emészthetetlen múlt s avas jelen
Zabálja házam, s zúg a cenk sereglet!

Ki mondja meg, ki füllent még nekik,
Hogy harci vértet vállra felcsatolván
Kár volt nyomulni szűz szentségekig,
Torkig híg szarban, át a szennycsatornán?

Karámban bűzlő, győztes kor habog -
Beszéde görcs, könyörtelen, goromba.
Öreg hajóváz - törten korhadok,
Mert visszatérnem gyötrelem honomba.

Versengjenek duhaj díjászatok,
Bujálkodó pulyák és préda kérők -
Hádész seggébe majd így másszatok
Be, négykézláb, bitang, cseléd, facér fők!

Kutyám kimúlt, tenyész a hős szemét,
Dúlt Ithakám vak gőg, gaz agyzavar, kosz -
Süket habok süvöltnek bősz zenét,
Megháborodva bőg a zagyva parthossz -

S te boldogabb vagy, dög vagy, az vagy, Argosz!

* Idézet a költő "Überallesbadeni dalnokversenyek" c. verskötetéből

Mint a mezőm a kisfiút, ha
eléri a vihar
s nincs tanya, anya, hova futna
kapkodott lábaival,
a tömött, dühödt ég dörög,
a tarlón szalmaszál pörög,
ő, mint az állat, nyöszörög,
zokogna, de a félelem
elveszi könnye melegét,
sóhajtana, de hirtelen
reálehel a hideg ég
s csak akkor, amikor sovány
testén és arcán halovány
borzongás villan, mint a villám
s fekete eső dől szakadva,
az mintha belőle fakadna,
mint mérhetetlen nagy sirás,
amely fölgyül a földeken,
fénylőn csorog a zöldeken,
árkot betölt és gödröt ás,
hömpölyög a réten, az éren,
hömpölyög fönn a levegőben
s a gyermek megindul a téren,
útja van ebben az időben -
így tört e vágy rám, ily veszetten,
ily hirtelen, ily szilajon,
férfi létemre sírni kezdtem.
S e könnyel ázott talajon,
hol nehezen emeli lábát
az ember, ki pedig sietne,
megállok most. A kívánságát
észre se venném, ha szeretne.

József Attila - 1936. okt. - nov.


A tegnap elhunyt Sir Arthur C. Clarke scifi író. Nyugodj békében - soha nem feledünk!

Apanyelvünk életéből - by Maya

Maya blogjáról idéztem(copypaste rulez) egy drágagyöngyöt. Köszönet érte!

írta Bencze Imre

Gyönyörű vagy, ó magyar nyelv, alig győzlek csudálni,
Ámde olykor miattad kell ritkás hajam csupálni.
Mennyi erő, mennyi szépség, mennyi játék, mennyi tűz,
Szájára vesz Ganaj Pesta, mennyi mocsok, mennyi bűz.

Fényes napunk felsugárzott új világunk hajnalán,
"Ember - e szó büszkén hangzik" - mondta Gorkij hajdanán.
Ember ma már nincsen nálunk, legföllebb ha gazember
Van helyette ürge, ipse, pasas, pasi, pasinger,
Manusz, mandró, mangár, muki, muksó, muksi, apafej,
Hapsi, hapek, gádzsó, bádzsó, kani, kandur, kurájber,
Szivar, mókus, csóró, csávó, fószer, apus, tata, krapek,
Pacsmag, pali, palimadár, pofa, pacák, pók meg pacek.

Volt itt régen szép menyecske, kisasszonyka, hajadon,
Ma már csaj van, spiné, spinkó, pézsma, tojó, amazon,
Csinibaba, szilva, szöcske, szirén, szatyor, kismadám,
Macska, menyét, pulyka, gyöngytyúk, pipi, nyanya, szépanyám;
Kocsid járgány, tragacs, kordé, szemétláda, skatulya,
Tupírozott szappantartó, bűzdaráló taliga;
Szépre, jóra, kitűnőre azt rebegjük: oltári,
Penge, szuper, állati klassz, baromi jó, haláli;
Ami nehéz: rázós, fázós, csomós, cikis, meredek,
Hullafrankó bigét smárol Sándor, József, Benedek.

Okos férfi ritka nálunk, tengernyi az ostoba,
Olyan, akin nem hagy nyomot tanfolyam, se oskola,
Sok az olyan - gyakran halljuk - kinek esze hézagos,
Hütyü, plömplöm, stupid, bornírt, flúgos, buggyant, kótyagos,
Hígvelejű, golyós, hangyás, hibbant, hibás, ütődött,
Süsü, gügye, lüke, gyagyás, lökött avagy lökődött,
Ügyefogyott, félcédulás, félnótás vagy félkalap,
Blőd, akinek jószerével még a kör is téglalap,
Idióta, abnormális, degenerált, debilis,
Bunkó, balfék, bomlott agyú, balga, bamba, be dilis,
Tökkel csapott, elmegyenge, dinka, dinnye, balfácán,
Bolond, kinek vekkeróra csireg-csörög bal lábán,
Zagyva, szédült, badar, bárgyú, bugris, hólyag, fafejű,
Agyalágyult, tahó, tökfej, tuskó, kretén, féleszű.

Jó leány a kis Mariska, csinos, dolgos, takaros,
Rosszlányokra bő a lista: utolsó vagy fapados,
Örömleány, sarki csillag, cemende vagy utcalány,
Cafka, cafat, céda, kokott, kéjnő, kuruc, kurtizán,
Feslett, cula, rüfke, prosti, éji lepke, pillangó,
Rima, ribanc, szajha, lotyó, hetéra vagy kisringló.
Kérdésemet nem szeretném véka alá rejteni:
Képernyőnkön mér' kell őket mindig ku-nak ejteni??!

"Csudálatos szép magyar nyelv!" - tapsikol egy délnémet,
"Tősgyökeres" magyar szókkal szédíti a nénémet:
Ziherejsz-tű, hózentróger, kredenc, kurbli, puceráj,
Hercig trampli, smucig spicli, fecni, lichthof, kóceráj,
Pacsni, plecsni, cekker, cvikker, stempli, spulni, stampedli,
Strimfli, svindli, sufni, smirgli, hakni, hülzni, stanecli.
Pató Pali semmittevő, aluszékony, tohonya,
Nemtörődöm, rest és renyhe (nagykutya a rokona!),
Lomha, lassú, lusta, léha, hanyag, henye, komótos,
Álomszuszék, tétlen, tunya, naplopó és pityókos,
Nem igyekszik, nem törekszik, nem dolgozik rendesen,
Nem fűlik a foga hozzá, nincsen hozzá kedve sem;
Ám szemébe nem ezt mondják, ha az ÜB határoz:
"Pató Palcsi helytelenül viszonyulsz a munkához!"

Pápaszemes felszólaló körmondata dagályos,
Panelekből építkezik, ez a módi ragályos:
Nékem az a meglátásom... szűk a keresztmetszetünk...
Jelenlegi időpontban hiánycikket termelünk...
Szükségletek beszerzése lerendezést igényel...
Problémaként jelentkezik szabály közt a kivétel;
Megmondjuk a tagság felé... irányt veszünk előre...
Per pillanat lebeszéljük... sztornírozzuk jövőre...
Kapacitást biztosítunk... beruházást eszközlünk...
Újságokban mindenféle marhaságot leközlünk;
Ruha- s cipőféleséget marketolunk önöknek –
Harminc éve, hogy e sémák vissza-visszaköszönnek!

Sugárutak csinosodnak, szépülnek a közterek,
aszfalton és hímes réten rügyeznek a közhelyek;
Pedáloz egy buzgó mócsing, hat húszassal érkezett,
Most jött le a falvédőről, s tűzközelbe férkezett:
Csókolom a kisztihandját! - Hogy oda ne tipegjek!
Nékem az csak leányálom, hogy kegyeddel kikezdjek!
- Elegáncsos vagy ma este! - Igyekszik a dolgozó!
- Részemről a fáklyásmenet - szól egy hullahordozó.
- Helyes nő ez! - Himlőhelyes! - Szerény, mint az ibolya!
- Lúdtalpa van, szinte gágog! - Mézből van a mosolya!
- Mennyi nő, és mind a másé! - Ez van, ezt kell szeretni!
- Nászéjszakán besegítünk... - Lehet róla fecsegni!
- Ezt a ziccert nem hagyom ki, nem ettem én meszetet,
- Esküszöm az életedre! - Legszebb szó a szeretet!
- Mink itt aztat nem tudhassuk - mórikál egy professzor,
- Nem vagyunk az őserdőben! - int a lánya huszadszor.
- Le vagyok én targiázva! - Ez is jól megaszonta;
- Intelligencs ember vagyok, kéccer fürdök havonta;
- Beleköptek levesembe! - Mint a bolha köhögök;
- Ide azt a rozsdás bökőt! - Én ezen csak röhögök.
- Nem vagyok én Czeizel Endre, hogy az okát kutassam!
- Meséld ám a nénikédnek! - Mondjam-é vagy mutassam?!
- Pattanj, mint a nikkelbolha! - Előállt a kordélyom!
- Szopogasson zsilettpengét! - ajánlja a borbélyom.

Csiricsáré beszéd kábít fiatalt meg öreget,
Éjjel-nappal szajkózzuk e falmelléki szöveget,
Anyanyelvünk romlik, kopik, szennyeződik szüntelen,
Közhelyektől lesz a szavunk fakó, szürke, színtelen;
Goromba szó, utcazsargon, irodanyelv fénytelen,
Mit a nyelvhű állampolgár elviselni kénytelen,
Pedig tudjuk, hisszük, valljuk: gazdag nyelv a magyaré,
Rajtunk áll, hogy tiszta, pontos és játékos marad-é.

Megjegyzés: E versezetet Bessenyei Ferenc mondta el Vácott a Madách Imre Művelődési Házban 1982 június 4-én a III. Humorfesztivál döntőjében. Elnyerte az Írószövetség különdíját. A szövegből 10-12 sornyi rész kimaradt (bár a döntőben elhangzott), mert a szerkesztők úgy ítélték meg, hogy a kelleténél pajzánabb.

(a szerző - Bencze Imre)
(forrás: Maya blog)

Születésnapomra (plagizálás!!!)

Nineteen éves lettem én,
írjak-e igénytelen költeményt?
minek?
kinek?

Én most még azt sem tudom,
hogy ezt a posztot menteni fogom
a neten
netán.

Őszintén bevallom én ma itt,
volt ettől már kóserebb évem is.
Szűköl-
ködöm.

Kár lenne most, hogy visszatarts,
még akkor is ha csak jót akarsz,
tudom,
tudom.

A lator remény még taszít,
a sorsomat én írom (csakis)
legyen
the end.

Babits Mihály: Fortissimo

Haragszik és dul-fúl az Isten

vagy csak talán alszik az égben,
aluszik vagy halott is épen - ki költi őt föl, emberek?
Anyák, sírjatok hangosabban:
akit föl nem ver annyi ágyú,
rezzenti-é gyenge sírástok?
És ne is könnyel sírjatok,
mert a könny mind csak földre hull:
hanggal sírjatok föl az égre,
sírjatok irgalmatlanul:
ne oly édessen mint a forrás,
ne oly zenével mint a zápor,
ne mint a régi Niobék:
hanem parttalan mint az árvíz,
sírjatok vagy a görgeteg
lavina, sírjatok jeget,
tüzet sírjatok mint a láva!
A drága fiúk hullanak
vérben a hóra napra-nap.
Ne hagyjatok aludni senkit:
ki ma csöndes, gonosz vagy gyáva,
de érdemes-e félni még?
és érdemes-e élni még?
Ó, mért nem hallani hangotok?
Menjetek a piacra sírni,
sikoltsatok a templomokban
vadak asszonyai, vadakká
simuljatok őrjítő, őrült
imában!

És ha hasztalan
ima, sírás: - mi káromolni
tudunk még, férfiak! Ma már
hiszünk káromlani-érdemes
alvó magasságot a Sorsban.
Hányjuk álmára kopogó
bestemmiáknak jégesőjét!
Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van?
Tagadjuk őt, talán fölébred!
Cibáljuk őt, verjük a szókkal!
mint aki gazda horkol égő
házban - a süket Istenét!

Süket! Süket!...

Ó ma milyen jó
volna süketnek mint az Isten!
Süket a föld, nem érzi hátán
hadak alázó dobogását.
Jó volna süketen csirázni
mint virághagyma föld alatt:
minden süket földben, Istenben
csak az ember szakadt ki a
süket Istenből iszonyokra
kikelt belőle féreg-módon,
Isten férgének, viszkető
nyüzsgésre, fájni - mert, ami
nem süket Isten: fájdalom,
míg az Istenbe visszahal!

Kovács András Ferenc versek

Én nemrég találtam rá a fent említett költő publikált verseire, és elnyerte a tetszésemet - gondoltam megosztom másokkal is. Pár vers ízelitőnek lent, és még néhány itt

Amúgy Romániai magyar költő. Szatmárnémetiben született 1959. július 17.-én. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudmányegyetem magyar-francia szakán végzett 1983-ban. Szentábrahámon és Siménfalván általános iskolai tanár, majd a székelyudarhelyi Orbán Balázs Gimnázium tanára. Jelenleg Marosvásárhelyen él, a Látó szerkesztője. Ő gondozza Lázáry René Sándor költői hagyatékát.

Pro domo

Csak én írok, versemnek hőse: semmi.
Vak űrnek voltál viselőse, Emmi -
vidám hasadban zsidó voltam s dán is,
csordult a számon a vád, vér vodka, ánizs...
Szomjazva ezt-azt felnőttem, fel én,
ki fuldokoltam más anyák tején,
tudom már: solvet saeclum in favilla,
mert egy mozdony volt csak Jószef Attila,
s Babits volt Jónás, Babits volt a cethal,
hisz tetszhalott is meglakol, ha meghal,
s nehézkes voltunk Isten könnyű álma,
de szétnyom bűzlőn, minta szörnyű bálna,
amely Szatmáron Szent István terén
rohadt, akár a szóra szánt erény,
miképpen Hamlet s Fortinbras, a norvég...
Kék formalinban forgat majd az orv ég,
ha semmiségre lelkem tán serény:

kicsüng a létből, mint versből a sorvég.

A Kozmosz énekéből

Világbogárkák szárnya csókra rebben:
Megint lehunyja sok szemét az ég...
Hány csillagot sóhajt a messzeség?
Isten szemet huny tékozló terekben.

Fölöttem is. Nyugodjak most meg ebben -
Mindig másokkal történt ez... De rég...
Jobb kezdetekre vágyik már az vég:
Szeretni, szólni, élni-halni szebben!

Oly könnyűséggel, mint gyermeki könnyek -
Nem lesz a bolygó mindenség se könnyebb,
Ha kárhozottan tengek jámborul...

Bár néma lennék, mint a kő, olyan.
Fényár pörögtet engem, rámborul:
Sötét hitem szent hömpölygő folyam.

József Attila haja lángol!

Mellékes dal

Visz a vonat: gyorsvonatélet.
Átszállóhely: sorsom, a lélek...
Átszáll rajtam: elmegy halálnak.
Talán ma még meg is találnak.

Talán kihűl a mozdony könnye,
De mintha hozzád könyörögne...
Jól jönne most: bocsánat, pár szó...
Mi csattog ott: Kocsárd vagy Szárszó?

Hűséges önzést árván tűrtem:
Hajam loboghat márvány űrben...
Lángol szemembe hulló tincsem:
Visz a vonat. Hozzád visz, kincsem.

Sebhed a világ: égess, perzselj!
A vers befogad, mint a persely-
Mert nem kell.
Mily sajnálatos...
Mint kétség megfeszült reményben:
Én állok minden fülke-fényben...
És égten
Élek... hallgatok.

Vojtina vázlatfüzetébôl

Kányádi Sándornak szeretettel

dédapáink szemet hunnak
ha elmegyünk kunnak hunnak
avagy inkább besenyőnek
fejeink már be se nőnek
de beállunk ennek-annak
véres kardnak vesznek-adnak
bellölünk is támad széköl
ki nagyerdőn fákat léköl
lehetünk még kazár csángó
ha fogunk közt hazánk ráng ó
habzó szájért enned adnak
elszegődünk ennek-annak
jásznak gyásznak heves hunnak
ősapáik szemet hunnak
vakulj magyar porladj szikla
ádáz erynnisnek lelke
ezeréves vétkek telke
véres kardként vesznek-adnak
ha beállunk ennek-annak
tán apáink szemet hunnak
játszott gyásznak sebes hunnak
jövendőink bármi légyen
honfigőg turáni szégyen.