2008. szeptember 11., csütörtök

Mandulaműtét után

Négy hete határoztam el, hogy bevállalom a mandulaműtétet - három hete meg is történt. Már kora gyerekkorom óta csak a baj volt azzal a két gombóccal a torkomban, mivel gyakran be volt gyulladva. Vérvizsgálat után felmentünk Kolozsvárra; a megyei ORL klinikára a Klinikák utcájában (str. Clinicilor) került sor a műtétre, dr. Pop Seven keze alatt, akit ezúton is csak dícsérni tudok (és nem én vagyok az egyetlen). A műtét előtt kaptam egy érzéstelenítőt (tehát nem voltam altatás alatt, állítólag így hamarabb gyógyul a seb), és eléggé bizarr, vagy nevezzük csak az érzéstelenítő mellékhatásának, de a műtétre egyáltalán nem emlékszem, pedig ébren voltam. De gyanítom hogy jobb is így... :P Miután az öntudatomhoz tértem eléggé kellemetlen érzés volt, az a szúró és tompa fájdalom, ami még napokig nem szűnt meg és még csak nem is enyhült. Az első korty tea amúgy borzalmas volt és kötelező... De ezt leszámítva minden rendben ment az 5-ik napig. Ekkor délután elkezdett szivárogni a vér a bal mandulámból. Csak enyhén... Azért bementünk a legközelebbi ORL-specialistához (Zilah, 30km) és szólt, hogy nyugi, ez ezekben a napokban gyakori. Azért felírt egy véralvadást elősegítő szert (állítólag akinek agyvérzése van is ezt szedi, illedve szedetik vele) meg napi 2 injekciót (szintén véralvadásgátlót), amiből még egyet aznap megkaptam. Megnyugodva hazamegyek, és lefekszek az ágyba, amikor is, mindenféle előzmény nélkül, vért éreztem a számban, de ez már nem szivárgás volt, annál jóval durvább... kimentem a fürdőbe és kinyitottam a számat, hagytam hogy folyon a vér, mert az emberi gyomor azt nem képes megemészteni, és nem akartam, hogy az esetleges hányinger tovább rontsa a helyzetet. Kijött úgy 3-4 dl vér, majd magától elállt. Lélektanilag meg annyit, hogy nem is emlékszem mikor voltam ennyire megijedve azelőtt... Ezután bementünk ismét Zilahra, de mivel éjjel 2 óra volt, nem volt ORL-s és a sürgősségin kötöttünk ki. Ott ismét kaptam két különböző tipusú véralvadást elősegítő injekciót, egyet a karomba, egyet a faromba :P . Mivel a vérzés már elállt, és ORL-s sem volt bent, hosszas faggatás után hazaengedtek. Ismét lefeküdtem, aludtam is két órát (nem volt könnyű elaludni), majd 4-5 óra körül felébredtem, nézem a falat úgy 15 sec-ig aztán ujjabb előzmények nélkül (ezalatt azt értem, hogy semmi köhögés, nyelés, erőltetés) újra elindult a vérzés. Megint kijött 3-4 dl vér úgy 5-10 perc alatt (nekem fél órának tűnt), majd ismét elállt. Ekkor már reggel 7-kor felmentünk Kolozsvárra. Beinternáltak a kórházi szalonba, és ottmaradtam pár napot, de itt is csak a napi 2 véralvadást elősegítő injekciókat kaptam. A story itt nem fejeződik be, a lényeg, hogy 2 hét alatt összesen 5x vérzett be a bal mandulám és már kezdtem unni :P Az ötödik alkalomnál a doki már azt mondta, ha mégegyszer bevérrzik, akkor más módszerhez folyamodnak, hogy végetvessenek a vérzéseknek. Amúgy ettől nagyobb félelem lett úrrá rajtam mint az első vérzésnél, mivel mandulaműtét előtt azért utánnaolvastam, hogy hogyan is néz ki ez a mandulaműtétes procedúra. A link itt, de amúgy egyáltalán nem voltam nyugodt lelkiállapotban az olvasás után, csak annyi szerepe volt, hogy a hatalmas elrettentő erő és lelkiismeretfurdalás (ez a fiktív sírfelirat járt a fejemben: "Született 1988, meghalt 2008, a Mandulaműtét Mészárszék RT végzett vele") közepette lelkileg felkészültem az egészre. Szerencsére a seb eltapaszolására illetve rosszabb esetben beégetésére nem került sor. A napi két injekció mellé kaptam még napi 3 szem vénaerősítő bogyót (amúgy az ötödik vérzést követően már a 11-ik napban voltam after mandulaműtét) és a bal mandulám elfelejtett vérezni. Az ezt követő 3 nap éjszakája alatt még jelen volt egy ilyen enyhe rettegés, hogy a saját véremben fogok megfulladni, de az idő múlásával ez fordított arányosságban csökkent... A kajáról annyit, hogy az első napokban teát ittam teával, majd teába áztatott kekszet, kömény levest, stb (nagy bánatomra joghurtot és egyéb tejterméket nem volt szabad egyek). Közben kijelentem by copyright, hogy rábukkantam a fogyókúrázás szent gráljára: két hét alatt 7 kiló, nem csalás, nem ámítás, és mindössze csak a mandulát kell kivetetni :-) A módszer hátránya, hogy csak egyszer alkalmazható, de szóba jöhet itt még, orrmandula, orrsövény, pajzsmirigy, vese, szív... :P Jelenleg még itthon "lábadozok" és már szinte mindent tudok enni, amit nem kell hosszasan rágni vagy nem extraszáraz. Jövő héten újra mehetek a mókuskerékbe :P Visszatekintve nem bántam meg, de nem biztos, hogy mégegyszer belevágnék - jobban mondva belevágnának a mandulámba - ami nincs - és ez a lényeg.

18 megjegyzés:

Kylara írta...

szia! nekem szeptember elsején volt a mandulaműtétem, altatással végezték, nem emlékszem semmire belőle, pedig állítólag még integettem is mikor betoltak :D első nap nagyon rossz volt, vért köptem és ha nem feküdtem, teljesen kész voltam... szédültem, hányingerem volt, bár a rókázást szerencsére megúsztam:) másnap hazajöhettem. eddig semmi problémám nem volt, csak a fülem is elkezdett még fájni,de a cataflam-v segített :) ma rám jött a köhögés, emiatt nem szakadhat-e fel a seb? :/ meg beszélni se tudok rendesen, mert nagyon fáj, de ezzel egyedül én voltam így a többiekkel szemben... neked a beszéd mennyi idő után ment?
az evéssel én is gondban vagyok :D pépeset tudok enni, de az ilyen puding, yoghurt meg ilyesmik a könyökömön jönnek már ki, így főzeléket turmixoltunk hogy hadd egyek már táplálóbbat :) és a fogyás, harmadik nap vagyok csak, de már lejött két kiló:))

[Paradox H] írta...

Szia, bocsi de épp vizsgázni voltam.
Hát nekem mondjuk a végső forgatókönyv kicsit durvára sikerült és került az 3 hétbe is mire rendbe jöttem valahogy. Na de én pont beleestem a statisztikai kisebbségbe :P De most már teljesen jó vagyok. Szóval előbb vagy utóbb biztos kilábalsz belőle, és pár hónap múlva úgy meséled az egészet mint valami túlélő akciót :P A beszéd nekem pár nap után ment úgy ahogy (mind Donald kacsának), de amúgy is az a lényeg h túl leszel rajta hamarosan. A Shoobert Norbi meg elmehet a fenébe :P

Névtelen írta...

Az én storym még most is folytatódik inkább egy kis megnyugtatásra van szükségem. Nem rólam van szó hanem a testvéremről aki 24 éves. egy hete került sor a mandulaműtétjére. Minden rendben is vol thétfőn hazaengedték. Itthon kiméletesen pihent, betartotta a szabályokat. Szered éjjel azonban elkezdett vérezni. 5 perc alatt a kórházba voltunk vele (Bp. Uzsoki kh). Ott az ügyeletes OFG orvos és műtős, aki iszonyatosan gorombán bánt vele egymás után kétszer megégette neki a mandula helyét. De éjjel 2 órakor ismét ömlött belőle a vér, így műtétre került sor. A műtét alatt 220 ra ment fel a vérnyomása, tejeljesen bevérzett a szeme. Másnap reggel a könnyeimmel küszködve néztem ahogyan szenved, nyelve szája szétbarmolva, megduzzadva. Iszonyatopsan nézett ki. sajnos azóta is van, hogy véres aköpete, az orvos most véralvadás injekciókat ad neki, belgyógyász is beállította 2 féle vérnyomáscsökkentőre. Nagyon féltem!!! Úgye nem lesz belőle semmi baj? Brigi

[Paradox H] írta...

Huh, ez nagyon durván hangzik, de ne aggódj, én mandulaműtét előtt nagyon jól körülnéztem, és ami a tesóddal történt azok a legrosszabbak, pár nagyon ritka esetet leszámítva. Sajnálom h ő pont beleesett ebbe, de ne aggódj mert biztos minden rendbe fog jönni, csak kell még 1-2 hét. A lényeg h próbáljátok megnyugtatni és próbáljatok ti is megnyugodni...

Unknown írta...

Hali!
Nekem 3 hete volt mandulaműtétem. Soha életemben nem történt még ennyi fájdalom velem mint akkor. Altatás után semmi extra nem volt. Fájdogált és ennyi, de 8órakor bevérzett így visszatoltak a műtőbe. Helyi érzéstelenítő kb 10 injekció a műtött mandulámba. Elkezdték égetni az ereket. 40 perc szenvedés után visszafeküdhettem. Rá 2 órával ismét bevérzett, de ekkor már ömlött. Megpróbálták elállítani valami szerrel, de nem ment. Ekkorra már nyeltem rengeteg vért amitől vért hánytam, majd elájultam. Magamhoz tértem és mondták, hogy irány a műtő. Ismét vagy 10 injekció, égetés, majd összevartak. Minden tiszta vér volt, mert varrás közben is hánytam. Betoltak majd 3 nap múlva hazaengdtek. 4. napra ismét bevérzett de nem kicsit. Taxival rohantunk a klinikára. Megnézték a torkom majd -->> műtő. Nem volt egy kellemes érzés ülni a műtőasztalon, előttem a vesetál ami tele volt minden véres cuccal, közben meg várni hogy mindenki felkészüljön a műtétre. Szerencsére ez altatásban ment, de az utolsó hangok egyike ez volt. A műtős asszisztens mondja az aneszteziológusnak hogy nincs steril valami cucc, erre "jó lesz az is most életet mentünk". 1 hét kórház után hazaengedtek. Soha soha nem mentem volna bele a műtétbe ha tudom h ez lesz. Egyszerű kis mandulaműtét ...

Névtelen írta...

Sziasztok! Nekem október 20-án volt a mandulaműtétem. Tegnap reggel jöttem haza a korházból. Eddig minden ok szedem a fájdalomcsillapítot meg reggelente szenvedek. A kérdésem annyi lenne hogy, Mitől vérezhet be a sebem? És el lehet-e kerülni valahogy? Olvasva a hozzászólásaitokat már egyáltalán nem vagyok nyugodt. Úgyálátom mindenki a hazamenetel után vérzett be. Rám is ez vár?

Katalinda írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Katalinda írta...

sziasztok! balázs nekem is hasonló sztorim van :P műtét után 1 héttel sé 1 nappal nekem spricckolt a vér a torkomból. mentővel kórház. infúzió stbstb majd megnt vérzés. hasonló mint a tiéd, minden tiszat vér, tele-véres vesetálak, hentes kinézetű orvosok körülöttem, én sugárba okádtam a szín tiszta vért a torkomból ;) altatás, leégetés. 1,5-2 liter vért veszthettem kb, pont a határon megálltam a véradáshoz. :)ha érdekel itt van részletesebben leírva a blogomban: http://kiskatalinda.blogspot.com/2009/12/mandulamutet-utoverzes-es-miegyeb.html

Névtelen írta...

sziasztok.nekem most kedden volt mandula műtétem de nekem iszonyúan fáj azt mondja az orvos szépen alakul de amiket itt olvasok félek hogy nekem is bevérzik vagy ki tudja:S hogy tudnám elkerülni az ilyeneket?

Névtelen írta...

Hahó!

Nekem júl 29.-én távolították el a mandulámat helyi érzéstelenítéssel. Szombaton hazaengendtek. Otthon találtam 6 szem algopyrint, ami ugyebár nem egy biztos egzisztencia műtét után. Hétfőn délután 1-kor irány a körzeti orvos cataflamot feliratni - sugárzó napsütésben, 40 fokban. Mire fél háromkor hazaértem már éppen elkezdett folyni a torkomból a vér. Nyugiban fekve folyatással és jeges borogatással hatra elállt a vérzés. A lényeg hogy ha a doki azt tanácsolja valamire (ez esetben meleg, napsütés) hogy kerülendő mandulaműtét után, akkor azt vedd túlélési tanácsnak. Az ilyeneket tényleg jobb betartani.

Unknown írta...

Persze... én 40 liter vért vesztettem!!!!! Miért kell ijesztgetni az embereket? "spriccolt a vér a tokomból" meg ilyenek? Álljatok már le!!!! Persze hogy bevérzik az ember, ha nem azt csinálja, amit szabad. Ha folyamatosan pofázol, meg pizzát eszel, persze hogy bevérzel... de akkor se vesztesz 800 liter vért!
Aki meg véletlenül elolvassa az ökör irományotokat, szívinfarktust kap, hogy majd biztosan rá is ez vár. Nekem helyi érzéstelenítéssel vették ki, semmit sem éreztem, jól vagyok. "nyelve szája szétbarmolva" ugyan már
A jó életbe! Méirt kell ilyenekt írogatni, szájhősök? Megáll az ember esze! El ne olvassa senki a fentebbi hozzászólásokat, főleg ne higyjen nekik! Semmi gond nincs a műtéttel és utána se...

Aki írta...

Tarcali írta...

+1
Köszi.
Az egyetlen értelmes hsz ebben a blogban.

A magyarázat:
A rossz hírek címlapra kerülnek, a jók nem annyira.

[Paradox H] írta...

Így utólag hozzászólva. A történteknél nem lett semmi kiszínezve. Nem tudom ezt a 40 litert honnan vetted, de ha lehet ne forgasd ki a szavaimat. Ha én úgy megyek el mandulaműtétre, hogy nem nézek utána és bevérzett volna éjjel a torkom, akkor biztos, hogy az idegosztályon kötök ki. És az elejétől a végéig nagyon vigyáztam, mert tudtam, hogy milyen kellemetlenségekkel jár, hogy ha bevérzik, de mégis megtörtént. Nem én vagyok az egyetlen ilyen eset, nézz utána és azután osztogasd az észt. Szóval inkább örülj neki, hogy te megúsztad ennyivel.

Ettől függetlenül itt vagyok és írok, szóval aki előtte áll, annak üzenem, hogy nyugi, túl lehet élni. Most belegondolva úgy vagyok vele, hogy sokkal több bajom volt vele, mint, hogy egy-két bevérzés árán se vállaljam el.

Névtelen írta...

Βereits seit mеhreren Jahren gilt Viagra alѕ eines der bekannteѕtеn Οrgasmusmittel fֳ¼r Ηerren ѕowie ԁas auѕ gutem Grund,
dеnn ԁaѕ Оrgаsmuѕproԁukt Viagra ist absоlut wirksam.
Αuthentic cialis гezеρtfrei
Feel free to surf my page : cialis

Unknown írta...

Nem ertek veled egyet. Ugy tunik vannak emberek akiknek hosszabb a gyogyulasa, mint pl. nekem is. 14 nap utan verzett be 2. alkalommal most epp korhazban fekszem vele..

Anon írta...

Sziasztok.
Én 13. napos vagyok jelenleg, 26 éves. Az uzsokiban történt műtét után 1,5 órát vért köhögtem, és 7 órán át könyörögtem hányinger elleni gyógyszerért mire végre kaptam vénásan. Harmadik nap kiengedtek, cataflam-v ment le szépen 6-8 óránként. Az 5-6. napban persze 3 óra után semmit nem használt, borogatással a nyakamon kapartam az ágy szélét magzatpózban. Aztán azon is túlestünk, a gyógyszer egyre tovább használt, egyre jobban ment a beszéd és az eszegetés, mert evésnek nevezni túlzás lenne. Alvás csak és kizárólag oldalra döntött fejjel, másképp az orromon keresztül nem tudtam/tudok lélegezni. Mikor már kezdtem elhinni, hogy lassan túl leszek az egészen, 11. nap ébredés után bevérzett. Az első két kortyot még simán nyeltem mert azt hittem nyál. A harmadiknál lett gyanús, hogy túl gyorsan megtelik a szám. Igen, ez vér. Futás a mosdóhoz, aztán csak folyt, és folyt. Közben anyu hívta a mentőt. Ahogy folyt szépen alvadt is, így egy kedves kis fél literes vérkupac lett a mosdóban. Mire a mentő kiért vácról 10-12 perc már csak épphogy szivárgott. Azért szirénázva vittek be vérnyomásmérés után. Nem egész 40 kilós lány létemre talpon maradtam a mentősök legnagyobb meglepetésére. Beérve vérvétel, megint vérnyomás, aztán gégészet. Ott fújtak egy adag lidocaint a torkomba és valami kék lötyis gézzel kitakarították. Elég kellemetlen volt. Egy éjszaka maradás. Kaptam vénásan vérzéscsillápítót, meg szerintem nyugtatót is egy kicsit. Azért para volt, na... Első nap csak tea, éjjel semmit nem mertem aludni. Reggel rámnézett az uzsokis főorvos úr, aki műtött, mert pont ő volt ügyeletben vácon. Azt mondta nem lát vérnyomot, mehetek haza. Minden mehet úgy, mint műtét előtt. Mivel sétálni is alig bírtam kaptam két infúziót, hogy kicsit jobban legyek. Ettem rendesen reggelit, ebédet, vacsorát. Persze rettegve. Éjszaka 1-1,5 óránként szólt az ébresztő, hogy igyak. Szerencsére nem arra keltem, mint két napja. Fizikailag egész jól vagyok, kórház óta csak 1 cataflamot vettem be. Lelkileg? Na ez a rosszabbik része. Nem lehet nem félni tőle, hogy megint megtörténik...
Kitartás mindenkinek, legyetek szerencsések!! :)

Szabina írta...

Sziasztok! Èn ma 9 napos vagyok 26 éves! Ausztriábaan lakom szoval itt csinálták a műtétet! Altatásban persze! Juni 9 én operaltak!12 én haza engetek! Mindent az orvos utasìtásai alapján csináltam! 14 én éjel be vérzett Szaladtunk a korhàzba egy csomó vérem el folyt! Be paráztam hogy most minlessz! Hála istennek mire be értünk a vérzés el àlt! Kaptam vénás vérzéscsillapitot de nem kellet meg műteni! 2 napig meg figyeltek semmi vérzés nem volt! 17 én ujjra haza mehetem! Egy északàt birtam ki othon ma 18 án ujjra be vérzett!Na jó ujjra rohantunk a korházba mire be értūnk megint el àlt! Meg nézett a doki mondta el àlt a vérzés! Meg látjuk meg kell műteni vagy sem! Ha ujjra vérzik akkor műtét! 1 óra múla megint el indult a vérzzés meg ijetem mert itt szaladgáltak a nővérek az orvosook! Sirva fakatam! Toltak a műtőbe! Közbe infuzioba kaptam bátoritot amitől be fejeztem a sirást! 30 percig ben voltam! Utànna ki toltak eés 2 órán át meg figyelttek egy szobában! Aztán fel toltak a szobámba ! Jelenleg itt tartózkodom! Még mindg nagyon félek hogy ujjra bérzik! 😨😥 De remélem már nem lessz semmi! Szerintetek van rá még esély hogy ujjra be vérzik és ujjra műtét??

Unknown írta...

Nagyon megrázott az eseted. Nagyon sajnálom amin keresztül kellett menj. A jövendőbeli menyem van most így. Neki semmit nem adtak vagy írtak fel, pedig már a harmadik naptól kezdődtek a vérzések. Mire sürgösségire juttak, elállt és persze hazaküldték hogy nem tudnak mit csinálni. Sajnos minden nap ugyanígy egészen a nyolcadik napig. Ekkor már úgy ömlött belőle mint a vízsugár. Hívtam mentőt, bevitték, műtötték, befektették. Most meg három nap után ki akarják engedni, pedig felvan a szája duzzadva mintha gennyes is lenne, fehér meg fáj. Szerinted normális az ilyen? És miért nem nézi meg más szakember, ha nem az ő szakterülete, akkor miért nem hív mást aki ért hozza. Vajon mi lehet ? Sajnállak mindkettőtöket mert nem értem , nem vagyok szakember hogy mitől következhetőek ezek egyeseknek ? :((((((
Gyógyulást !