2007. december 29., szombat

Külvilág

A virtuális TWA Párizs tájképe a "mohamedgyalázó" karikatúrák után ITT. Dogmaláncreakció. The God Delusion utóhatás. Amúgy hogy vagytok vele, nálatok is a Jézuska hozta a fenyőfát? Vagy arrafele a Santa Clause a hangulatfelelős? :-)

2007. december 24., hétfő

Marry Newtonmas!

Boldog Newtonmast és Napfordulót kívánok minden illetékesnek :)

2007. december 11., kedd

Gitározni tanulok...


So, egy régi, 3-4 éves vágyálom beteljesülése veszi ma este kezdetét, a szomszédok örömére :)) . A barátom szüleitől kaptam egy (amúgy padláson rohadó) öreg, bizonyára nálam is idősebb klasszikus gitárt. A por cm es vastagságban vígan tenyészedett rajta, a máza itt-ott fepüffedt és lepergett, ami fém volt az kissé oxidálódott, de fyg, nem kezdhet mindenki R&R-on vagy Yamahan :P Ígyhát CJ-n/Kolozsváron vettem egy húrszettet 30 ron-ért (a Horea utca közepén, a zsidó mecsettel szemben), megtisztítottam a hangszert, és egy számomra nagy segítséget nyújtó cikk alapján feltettem rá a húrokat. Épp 5 perce fejeztem be a húrozást... viszonylag elég szép hangja van. Ma kicsit sok volt a meló, eléggé ki vagyok ütve, úgyhogy inkább holnap nézek a neten vmi jó oktatóanyagot, és ghettalife - mehet a zúzás :-) A szomszédoknak üzenem, hogy élvezzék ki az utolsó idilli nihil éjszakájukat :-)

*(Amúgy a sok hasznos infóért köszönet nocy nak)

2007. december 1., szombat

Könyvblog - Babits Mihály - A gólyakalifa


Darvas egy nagy íróasztal mögött ült, és a rendetlenül felhalmozott könyvektől alig látszott. Óriási csibuk volt a szájában. A szobában mindenütt könyvek hevertek. Díványon, ágyon, székeken. Még a földön is, a fal mellett, düledező könyvtornyok voltak felhalmozva. Az éjjeliszekrényen is állt egy nagy torony. És e könyvek közül alig látszott ki a kis emberke, mint a kukac a sajtból.

Ő, aki oly nagy tekintély volt az iskolában, itt, a saját könyvei közt, kicsinek és gyámoltalannak tűnt föl.

- Éppen kerestem a maga számára a könyveket - mondta. - De alig lehet itt megtalálni valamit.

És tehetetlenül nézett körül.

Hosszas keresés kezdődött. Darvas szótalan, szemmel láthatólag kissé zavartan rakosgatta a könyveket, olykor céltalan is, ide-oda.

- De tanár úr, kérem, ne tessék fáradni miattam.

Nem felelt; kutatott tovább szigorúan. És előjöttek mindenféle könyvek, német, angol, francia lélektani munkák, vaskos kötetek, csodálatos címekkel. L'Automatisme Psychologique... The Dissociation of a Personality... Angol volt a legtöbb. Eleget tudtam franciául és németül, hogy ezeknek a címeit is körülbelül megérthessem, és ezek izgattak leginkább.

Egy pillanatra megint különös emlékezés, sejtelmes borzongás futott végig rajtam. Úgy éreztem magamat, mint a szökött asztalosinas, aki a könyvesbolt kirakata előtt állt.

Félig értve, izgatottan bámultam a könyvekre. A címek és szavak mögött mindenféléket sejtettem.

- Mi az a személyiség-megoszlás?

Darvas felelni kezdett kérdéseimre, és nemsokára észrevettem rajta, milyen élvezetet okoz neki ezekről a dolgokról velem beszélni. Szerénységemet akkor kissé meghökkentette ez: mit akar velem, gyerekkel, mikor nem egy derék és művelt nagy embert találhatott volna maga körül? Azóta sokat gondolkoztam erről, és beláttam, hogy voltaképp én voltam az, aki feloldottam esztendős, makacs hallgatását. Én voltam az első, aki kérdeztem őt azokról a dolgokról, amik szellemét foglalkoztatták: eddig senkivel sem beszélt, egyszerűen azért, mert nem kérdezték. Egész nyomasztó hallgatása igazában akaratgyengeségből származott. Hiányzott belőle minden kezdeményezés arra, hogy emberekkel megismerkedjék, vagy velük a szükségeseken kívül több szót is váltson. Ekként maga maradt egész idejével, és ezt az időt olvasásra fordította, minthogy már ez volt az egyetlen foglalkozás, amivel csöndben, azon a kerékvágáson, melybe diákkorában beleindították, és minden újabb fordulás vagy kezdeményezés nélkül, eltölteni tudta. Az olvasás, még a könyvekből való nyelvtanulás is egészen gépies munka, egyszer megindulva, semmi külön akaratműködést többé nem kíván. Az ember hagyja átömölni, átzúgni szellemén a könyveket, mint a folyó medrén a vizeket. Az ár jön, lerakja iszapját, és megy megint, mígnem a sok iszaptól eldugul, elülepedik az egész meder.

Darvas így lustaságból lett a nagy tanuló és eleven lexikon, és akaratgyöngeségből lett hallgatagságával imponáló szigorú tanár. Az emberek vonakodtak közeledni hozzá; én, gyermek, kellettem, hogy őt kérdezni merjem, és felfedeztessem vele a beszélés kéjét. Azt hiszem, ez a velem való megbarátkozás évek óta a legnagyobb esemény volt lelki életében. Más ember lett egyszerre. Beszélt. Miután látta, hogy a téma engem módfelett érdekel, kiöntötte egész gazdag tudását a lélektan mindazon kuriózumairól, melyek az álmokkal összefüggésben állnak.

Mert ezt a különös olvasót elsősorban a kuriózumok foglalkoztatták. Amit más ember is tudni szokott, az alig bírt érdekkel előtte. Magányos életének egyetlen értéke önmaga előtt az volt, hogy olyanokat tud, mint senki körülötte. S az abnormis pszichológia tényei - oly fontosak a mai filozófiában - az ő számára kuriózumok voltak, semmi más. És így ismertem meg tőle a személyiségszétszakadás híres eseteit, az amerikai papét, aki egy utazás közben egyszerre csak elfelejtette, hogy ő ki és mi, elfelejtette egész addigi életét, új életet kényszerült kezdeni, fűszerüzletet nyitott. Egy szép reggel megint papnak ébredt, és nem tudta elképzelni, hogyan került a fűszeresboltba. Megismertem a Miss Beauchamps történetét, akinek egyszerre négy-hat énje is volt, melyek kölcsönösen nem emlékeztek egymásra, felváltva ébredtek létre, és csak közvetve, mások útján értesültek egymás cselekedeteiről. Az egyik én jó volt, a másik rossz, amit B. I. akart, B. III. nem akarta, egymás terveit rontották, egymás magaviseletén megbotránkoztak, sőt B. III. ingerkedő leveleket írt B. I.-nek, melyeket a jámbor lány nagy megdöbbenéssel talált az asztalán, mikor magához tért. A Janet médiumairól is beszélt, Léonie-ról és Lucie-ről, hölgyekről, akiknek két lelkük volt egyazon időben, az egyik lélek a kezet, a másik az ajkat tartá hatalmában, az egyik írásban, a másik szóban fejezte ki gondolatait, és egymásról semmit sem tudtak.

Elkábulva, borzadva mentem Darvastól haza. Milyen rejtelmek vannak a világon, és milyen rejtelmeket hordoz az ember önmagában! Nem gondoltam semmi misztikus megoldásra; sokkal józanabb fiú voltam, és valóságos materialista; de majdnem kétségbeestem arra a gondolatra, hogy nekem is valami ilyen borzasztó idegbetegségem van, orvoshoz kell mennem; nemde két énem van nekem is, két nagyon különböző énem?

Egy pillanatra szinte bizonyosra vettem, hogy bennem is személyiségmegoszlás állt elő, és zokogni volt kedvem arra az egészséges és vidám fiúra gondolva, akinek még tegnapelőtt éreztem magamat. Ah, hát én is olyan szerencsétlen eset leszek, akiről az orvosok írnak könyveket, az emberek szánalma és szomorú kuriózum?



A teljes mű elérhető itt

2007. november 29., csütörtök

Fun :)

„Ha Jézust húsz éve ölték volna meg, a katolikus diákok ma kereszt helyett kis villamosszéket hordanak a nyakukban." Lenny Bruce :-)))

2007. november 26., hétfő

Keresztes háború a XXI-ik század hajnalán

Böngészgetek, böngészgetek, aztán megakad a szemem egy origo cikken. Idézet

A kiadók, a netszolgáltatók és a francia kormányzat megállapodása értelmében az országban működő internetszolgáltatók monitorozni fogják előfizetőik tevékenységét, és a notórius warezolók adatait kiadják majd az újonnan megalapult testületnek, melynek működését a Reuters értesülései szerint egy bíró fogja felügyelni. Az illegális letöltésen kapott felhasználókat két alkalommal figyelmeztető üzenetben szólítják fel tevékenységük felfüggesztésére, a harmadszorra pedig ideiglenesen vagy véglegesen felfüggesztik internetkapcsolatukat.

Nicolas Sarkozy francia elnök a megállapodás kapcsán úgy nyilatkozott, az egy "fontos lépés a jövő civilizált internetéért". Sarkozy úgy véli, "a világháló nem válhat egyfajta high-tech Közel-Keletté, egy olyan zónává, ahol nem léteznek törvények, és büntetlenül lehet lopni." Az elnök egyelőre nem közölte, a megállapodásban foglaltak mikor lépnek életbe.


Szokásos vita, amely a lemezkiadó-cégek, a filmiparral kézenfogva vívnak a (nyugodtan jelentsük ki) az átlag internetezőkkel. Tegye fel a kezét az aki az életben nem töltött még le, olyan csúnya, gonosz, fekete oldalakról egy filmet, zenealbumot etc. Hát akkor erről ennyit. No comment. Ez az internet. Ez a land of the free. És pont ezért tart manapság ott ahol tart. Ha egyeseknek fáj is, de jobb ha ebbe mindenki beletörődik. Nem értem akkor Sarkozy elnök úr, miért kell a széllel szembe hugyálni? Lobbizgatunk? Lobbizgatunk?! Ja vagy inkább arról van szó, hogy pont jól jön ez a váltótéma, amikor franciahonban reformok tombolnak és ha már az elnökúr kezd hiteveszetté válni az istenadta közvélemény szemében, akkor bedobjuk a giccset, meg a gumicsontot, hadd csámcsogjon a jónép már valami másról is. Ezt is értjük akkor. De van még valami. Tudniiilik az elnökúr - mielőtt elhatárzota, hogy ő aztán majd jobbá teszi a világot (irony_power) és fényes politiai pályára lép - jogász volt. Tehát feltételezhetjük, hogy ő, mint társadalomtudományokban jártas (ha informatikában a legkevésbésem) polgárfi, csak konyint vmit a közgazdasághoz is. Az ellentmondás abban rejlik, hogy aki kicsit is otthon van ebben a témában, az nem beszél ekkora marhaságokat. Csak pár dolog, ami nekem szerény laikusnak, szemet szúr a témában: ugyan honnan veszi az elnök úr, hogy az internetszolgáltatók csak úgy "of corse, Sir"-t motyogva belemennek, a film- és zeneipar kisded érdek háborúiba? és mindezt úgy, hogy "monitorozzák" a virtuális sztráda emberét. Hiszen ez úgy alkotmányellenes, ahogy van. És persze az inetszolgáltatókat nem is ez fogja majd, aggasztani leginkább, hanem az, hogy a klienseik nagyrészéről startból lemondhatnak, hiszen a sávszélesség lényege pont az, hogy "én fizetek, hogy kényelemesen warezoljak" az átlagfelhasználók körében. És ha csak jóhiszeműen feltételezzük, hogy a kliensek egy része alacsonyabb sávra vált, mondván, hogy hát ő beéri ezzel is, akkor is óriási piac válik semmissé. Az internet ennek következtében megdrágul, egyre több felhasználó int be a szolgáltatóknak, aztán ördögi kör megint drágulás... amíg egy szép napon az unokáink már az utolsó internet felhasználó címü antikfilmen röhögik szét az agyukat. Hát igen, ez a sötét vízió, közgáz megközelítésből, ez az amit kapásból Sarkozy Nicolas is megérthetett volna. Amit azonban nagyon nem ért az az informatikai szemszög, és az internet rejtett oldala, a warez társadalom lenyűgöző reakcióideje és fegyverkezési versenye, amit az internetes szabadáság (vagy ha úgy tetszik "mindent szabad") életérzése táplál. Letiltanak egy warez szervert? Sebaj, lesz helyette kettő. Letiltják ezt a kettőt is? Naés? A szervereket áthelyezik olyan országba, ahol az állam nem foglalkozik az ilyen kényes témákkal. Ezt is kilövik? Nem gond... mit nekünk szerver oldali adatátvitel? Jön a kliens(ek)-kliens(ek) adatátviteli formula. Csak nem csuknak le minden felhasználót, nem? Jah hogy csak monitorozzák és 3 figyelmeztetés után letiltják az inet hozzáférését? Nem kell parázni, még mindig lehet titkosított adatátvitelt használni, és akkor lövöldözhetnek a sötétbe, ameddig nem szégyelik. Gondolom annyira csak nem hülyék, hogy 10 szuperszámítógépet állítanak ránk, hogy bő 30-40 év alatt megfejtsék az én titkosított kapcsolatú warezolásomat... So erről van szó. Ez a dolog már visszafordíthatatlan. A legnagyobb vesztes kétségkívül a zene- és filmipar(, bár egy kanadai felmérés szerint ez is urban legend). Érthető tehát, hogy sarokba szorulva nincs más választása (ill. ez a könyebbik út), mint elrettentő példákhoz folyamodni, érdek-kampányokat folytatni valamint híres és befolyásos személyiségeket a szolgálatukba állítani. A fél világ hasát fogva röhög a markában? Mit számít ez amíg a profit rátája pozitív? addig ez az a szerep ami nekik jut. Habár az értelmesebbje, már arra is rájött, hogy lehet ezt másképp is csinálni... tudniillik az alkalmazkodás a kulcsszó. Az ő ars poétikajuk szemeben a maradi csőcselékkel az, hogy "ne gátoljuk már az internet fejlődését, van nekünk két szép szemünk, és ha látunk is vele, nem csak nézünk, akkor észrevehetjük, hogy az internet mindenidők legnagyobb, még máig is eléggé kiaknázatlan szuperpiaca. Mi majd alkalmazkodunk. Még kicsik vagyunk, de megnővünk. És aztán tarolni fogunk. Ahogy Darwin is megaszondta: szelekció - az okos talpon marad, az ostoba meg jólesz elrettentő példának" Ennyi és egy bambi...

2007. október 29., hétfő

Buddhista filozófia Lin-Chi tanításaiból...



A helyes tudás

Lin-csi kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordultak a Mesterhez a szerzetesek.

- Mester! Beszélj nekünk a tudásról. Áruld el, mi az és mire való?

- Nem szóltam volna még róla? – színlelt csodálkozást Lin-csi, majd váratlanul kijelentette. – Ne gondolkozzatok ezen, szerzetesek! Jobb lesz nektek nem tudni ezt!

- Ha volna még valami mondanivalód róla, szívesen meghallgatnánk – próbálkoztak a szerzetesek.

- Nincs több mondanivalóm – felelte határozottan Lin-csi, s már faképnél hagyta volna őket, amikor az egyik szerzetes utána szólt.

- A helyes tudásról kérdezünk, apát! Útmutatást kérünk a használatához.

- Az más! Amennyiben a helyes tudásról van szó, érdemes híveim, máris rendelkezésre állok. Hallgassátok hát a helyes tudásról szóló tanítást! – fordult vissza a csarnokba megkönnyebbülten Lin-csi, s leült szokott helyére.

- Helyes tudásnak azt a tudást nevezzük, – kezdte – mellyel semmi célunk a világon. A helyes tudás önmagáért van, s önmagát szemlélve a lelket gyönyörködteti. A helyes tudás óvatos, érzékeny kapcsolatot tart a világgal, nem igényli annak szoros közelségét. Sokkal inkább távolról szemléli, mintegy meglesi részleteit, s kilesi az egész bonyolult működését. Nem avatkozik a folyásába, kíváncsian és merengve szemléli, s örökkön azt reméli, hogy meglátja benne a szabályt. A helyes tudást tehát csak az érdekli, amivel sohasem gyarapíthatja magát. Csak arra kíváncsi, ami kifürkészhetetlen, de amit nem fürkészni bárgyúság. Semmi sincs, amitől elfordulna, egyformán vonzza közel és távol, mély és sekély, szépség és csúfság. Lenyűgözi a világ. A helyes tudás sohasem hallatja hangját. Néma és hűvös, mint a csillag – fejezte be a tanítását a helyes tudásról Lin-csi apát, s a szerzetesek már felkászálódtak a csarnokban, mikor hozzátette.

- Jegyezzétek meg, érdemes híveim, hogy bár semmi célunk a helyes tudással, birtoklása a legfőbb áldás. A helyes tudás birtokában nem ragadhat el a szenvedély, nem kell félnünk sem házunk romlásától, sem szegénységtől, sem a megbecsülés hiányától, de még a restség szégyenletes hírétől sem. A helyes tudás birtoklása a legteljesebb szabadság, maga a földi Buddhaság – szólt egykor Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján.

Su-la-ce: Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában


A nem helyes tudás

Lin-csi kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordultak a Mesterhez a szerzetesek.

- Mester! Legutóbb a helyes tudásról hallgatunk téged. Áruld el, mit nevezel nem helyes tudásnak, s az mire való.

- Ne gondolkozzatok ezen, szerzetesek! Jobb lesz nektek nem tudni ezt!

- Ha volna még valami mondanivalód róla, szívesen hallgatnánk. - próbálkoztak a szerzetesek.

- Nincs több mondanivalóm – felelte Lin-csi határozottan, s már faképnél hagyta volna őket, mikor az egyik szerzetes utánaszólt.

- Meg akarjuk különböztetni a nem helyes tudást a helyes tudástól. Ezért kérdezünk, apát! Nincs más szándékunk vele.

- Az más! Amennyiben a nem helyes tudás felismeréséről van szó, máris a rendelkezésetekre állok. Hallgassátok hát a nem helyes tudásról szóló tanítást – fordult vissza a csarnokba megkönnyebbülten Lin-csi, s leült szokott helyére.

- Nem helyes tudásnak azt a tudást nevezzük, – kezdte – mellyel különféle célokra tör az ember. A nem helyes tudás a haszonért van, s ösztönzője a lázas munkavágynak. Nyers akarással közelíti meg a világot, s a legszorosabb kapcsolatra vágyik vele. A nem helyes tudás fojtogatja a világot. Örömmel ragadja meg és emeli ki részeit, s szenvedélyesen hatol az anyagi részek belsejébe. Az egész működésében a szabály zavarja a leginkább, melynek helyébe a saját elveit állítaná, hogy azokkal szabályozzon. Hatalommal bír az anyagi világ felett, melynek elemeit szabadon rendezgeti. Ezt nevezi alkotásnak. E művelet a helyes tudás szempontjából teljességgel értelmetlen. Az alkotás pompás, ám veszedelmes játék, mely a nem helyes tudás birtokosát lenyűgözi, mint a gyermeket. Az elbűvölt gyermek már sohasem nem tudja abbahagyni a rögeszmés játékot, élete értelmét a rítus adja. Az alkotás hőse színes cserépcsörgőjét rázza. Csörömpöl és harsog, mint körötte a dolgok – fejezte be a tanítását a nem helyes tudásról Lin-csi apát, s a szerzetesek már felkászálódtak a csarnokban, mikor hozzátette

- Jegyezzétek meg, érdemes híveim, hogy a nem helyes tudás forrásai tiltottak, a forrásokat kolostorunkban a helyes tudás leghivatottabb birtokosai őrzik. Ők felügyelik az odajárókat. Nehogy mértéktelenül merítsenek, romlást hozzanak magukra és kolostorunkra, sorsunk a szenvedély legyen, majd a megvetés. A nem helyes tudásnak áldozók sorsa: örök szenvedés – szólt egykor Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján.

Su-la-ce: Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában


2007. október 23., kedd

Fordulópont...

A HUP on, egy trey-el folytatott vita során, tisztázódott bennem vmi. Először is az, hogy túl sok időt öltem bele a hup.hu látogatásába, és ez így messze nem térült meg (persze ezért csakis önmagamat okolhatom, ezt előbb észre kellett volna vegyem). Öszintén köszönöm treynek, hogy bár közvetlenül, de felnyitotta a szememet, mert enélkül elég nagy rá az esély, hogy erre csak évek múltáj jövök rá és elpazarlok egy csomó időt, aminek aligha lenne olyan hatása, ami meg is térül. So, a téves elméletek generálásnak elkerülése véget: lehet hogy sokan azt hiszik, hogy behisztiztem, mert trey most csúnyán rámdörrintett, de nem erről van szó. Ez egy olyan felesleges tevékenységek felszabadítása dolog, kár hogy nem vettem ezt észre előbb, és csak egy vita koncepciójaként döbbentem rá hogy nincs ez így jól. Fura, hogy ridigus ezt már hónapokkal ezelőtt elmondta nekem, kár hogy nem értettem meg...

ui: treynek köszönet az eddigi hup.hu s szolgáltatásért... stand by

2007. október 21., vasárnap

To be continued - Mielőtt lemegy a nap

Lewarezoltam Megvettem ( :P) a filmet, és megis néztem persze, ha már pénzt adok ki érte :) So a sejtésem beigazolódott. Miután az ember megnézi az első részt, miután kellőképpen megismeri a szereplőket és tudatosul benne, hogy mennyire drámai, mennyire életutánzó a befejezés, némi feszültség, némi hiányérzet marad meg benne utóhatásként. És ezzel a rendező el is éri a célját, hiszen a drámafilmeknek pont ez a célja. Persze azért mégsem annyira drámai mint egy "Édes november", mert a film végére váratlan, vagy méginkább titkon remélt fordulat következik be, amikoris a két fiatal egyeztet egy köv. találkát fél éves időtávval. Sokan valószínüleg ezért várták a 2-ik részt. Hogy ez a történet ott fejezdőjön be ahol abbamaradt. De ez így túl egszerű, kiszámítható lett volna. Mert ha az ember drámafilmet akar nézni, akkor azt pont azért teszi, mert unja már a sok "egyszer volt, holnem volt két valaki, ezeknek volt egy nagy problémájuk, ami megoldódott mert miért is ne, a gonosz elnyeri méltó bűntetését, a jó meg a jutalmát, mesebeli igazságszolgáltatás, aztán boldogan élnek amíg meg nem halnak" típusu filmből, amit már mindenki fúj kivülről - és így a film üres marad, mondanivaló nélkül. Nem lesz más csak egy üres dimenzió, ahova csak azért járunk, mert a valóság ennél sokkal kiszámíithatatlanabb és elbujunk a négy fal közé félelmünkben. Linklater ezt jól tudta mikor a második rész forgatásába kezdett. És figyelt is arra, hogy ne essen bele ebbe a csapdába, ezáltal a film mondanivalója nem vész el, a happy end forgatagában, és arra ösztönözi a nézőt, hogy levonja a koncepciót. Ezáltal a film nem csak egy szórakoztató termék marad. Több annál: egy egyirányú, kommunikációs közeg. És ha ez bekövetkezik, ha ez létrejön, akkor Linklater elérte a célját...

Hát ennyit az ízelítőből, részletet és konkrétumot nem árulok el, tekintettel arra, hogy ha már vki idetéved szerény zugblogomba :P , akkor a meghökkentés erejével őt is át tudja élni azt ami ennek a filmnek a célja. Na jó talán annyit elárulok, hogy már semmi sem ugyanaz a film elején, mint ahol az első végetért. Még az a nyíltság is a múlt martaléka lett...
So ha kedvet csináltam vkinekt és miután megnézte az egy torrent oldalról letötltött filmet :P és ha még tetszik is , akkor vedd meg pls. Byz

Mielőtt felkel a nap

Richard Linklater született rendező. A vérében van a szakma. A "Mielőtt felkel nap" erre a pixelekben kavargó bizonyíték. A történet két értelmiségi, szabadon gondolkodó fiatal között létrejövő szerelmi szálat ecsetel, miközben egyre közeleg a napkelte, ami elhozza magával a kényszer-szétválást is. A story már önmagában is egy átlagot megütő filmre enged következtetni, viszot, az ördög a részletekben van... a két fiatalban tombol az egymást feltérképezésre ösztönző vágy. Szinte ionizálódik a pc vga kimenet a szikrától.... Az őszinteség és a nyíltság (és itt nem a mónikasós közhelyekre gondolok) kettejük között olyan nagy térre talál, hogy eltiporja a nemek közőtti önzést, ezzel eltüntetve a feszültségeket, így kiemelve a filmet a romantikus dráma kavargó, sablonos szürkeségéből.

Valószínüleg a film folytatása sem lehet utolsókategóriás, habár biztos vagyok benne, hogy nem lesz akkora utóhatása, mint az elsőnek..De azért Mielőtt lemegy a nap torrent file wanted....

2007. október 7., vasárnap

darrvin monnyonle!!!111

Viva ID :P

2007. október 6., szombat

Egy kis angol érdekesség

Brain Storming érdekes cikksorozatot pulikált a Virtuson. A cikksorozat az ún. BS-KEYWORD módszer alapjaira építkezve próbálja elviselhetőbbé tenni a nyelvtanulást. Pazar.

2007. október 2., kedd

Ami még hiányzik a Dawkins gyűjteményemből :)


Bár az angol eredeti megvan, de majd megöl a kiváncsiság, hogy milyen lett a fordítás... so nemelfelejteni: most hogy már kijött, egy szép napon beszerezni ezt is. (tartalom, előszó, első fejezet) bájbájszása

2007. szeptember 16., vasárnap

Update...

Rövid helyzetjelentés: a nevem H - Paradox H (nem, nem én vagyok a képen). A Föld nevü bolygón élek, már 19 éve. Azért vagyok itt mert a fizika, kémia és biológia törvényei erre kényszerítenek, meg amúgyis miért ne?


Küldetésem: hogy megmentsem a Földet, elhozzam a Világ(háborút)békét, elvégezzem a most induló Babeş-Bolyai Tudományegyetemen a 3 éves gazdasági-informarika szakot távoktatásban, ezzel együtt párhuzamosan elsajátítsam a webdesgin valamint az angol nyelv csínnyát-bínnyát, mindezt úgy, hogy a hétköznapjaimból, nyolc órát központi fűtés-rendszerek beszerelésével, tesztelésével & korrigálásával töltök - nem akárhol: ROMÁNIÁBAN. (nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás, mi??!) such is life...

Ebből kivitelezve: a Földön még háború dúl, meg minden. Ezek a Homo-Sapiensek, annyira primitívek, de komolyan. Sebaj, a legnehezebbet a végére, mert az olyan izgi (mint mikor 3 altató-tabletta elfogyasztása után akarsz maszturbálás által, feljútni a csúcsra - bwahaha)... az egyetemre már beiratkoztam, ez már valami; a webdesign boncolgatása érdekében per pill bővítettem a polcot nyomó könyveim listáját (a beszerzés lebonyolításáért köszönet T. Juditnak) a Gál Tibor féle Webprogramozás valamint egy Css zsebköny fa-tetemekkel, melyekben ilyen toner porok vannak a lapokra sütve, ráadásul ezek deformáltsága figyelemreméltó, dekódolásuk pedig ált. véve egy iskolának nevezett intézmény tanainak elsajátítása szükséges (főleg az olvasásnak nevezett rítus = információbevitel a központi adatfeldolgozó egységbe), és ha ez nem lenne elég a magyarnak nevezett verbális kommunikációs csatorna gyakorlati ismerete is elengedhetetlen elemnek minősűl (szakadna az ég Bábelre, mi?). Englis language? Reading The Fucking Manual. Stand by.

2007. szeptember 6., csütörtök

"Megtalálták a dinoszauruszok gyilkosának forrását" by Origo.hu

"Mintegy 60 millió évvel az első dinoszauruszok megjelenése után egy gigantikus kozmikus karambol történt a Mars és a Jupiter között húzódó kisbolygóövben. Az új kutatások alapján ennek során született meg az az égitest, amely körülbelül 100 millió évvel később eltörölte az ősi hüllőket a Föld színéről."

Populáris témát tárgyaló cikk jelent meg az Origo tudomány szekciójában, Kereszturi Ákos tollából. A cikk itt. Ismét kösz Origo.

2007. augusztus 31., péntek

BAC - mission compeleted



Sikeresen letettem az augusztusi román bac érettségit. Írtam egy kemény 6.5-t, az összérettségi médiám csak 7.41 re sikerült - sebaj.
A "hogyan tovább" kivtelezése végett belelököm magam a webdesgin mélyvizébe, továbbá rágyúrok az angol nyelvtudásomra is. Félkész a tervem...

2007. július 31., kedd

"Isten és koton" - Tóth W. Árpád


Most találtam rá TWA alábbi cikkére (melynek koncepciójával egy véleményen vagyok), és volt pofám az indexről copypastezni, hátha bedöglik a server egy szép nyári napon :P

"Megint előkerült az ősi kérdés, hogy használna-e Jézus kotont, pontosabban használhat-e Jézus követője kotont, ha a példaképe biztosan nem használt, ahogy egyébként mobiltelefont se, meg olyan vicces csákót se, mint a Szentatyáé. Ezzel már fel is sejlik a probléma egyik gyökere: egy tökéletesen aszexuális életmodell nemigen segít az ilyen útkeresésekben.

Lényeg, hogy a katolikus anyaszentegyház jelenleg úgy tartja, hogy a koton rossz, sőt éppen a koton léte vezet az olyan disznóságokhoz, ahol egyáltalán szükség lehet rá. Érdekes, azt ugyanakkor nem gondolják, hogy a fegyverek léte vezet a háborúhoz, sőt azokat meg is áldják, ha kell. Hát, a kotonáldásra várni kellhetik, de nem ez a kérdés; ez a vallás már csak ilyen brontoszaurusz, hogy a külső ingerek – az úgynevezett valóság, vagy ahogy ők mondják, a világ jelei – évszázadok alatt érnek csak el a diónyi agyba. Sziszifuszi munka volna tehát úgy érvelni, hogy elmagyarázná nekik a világ, hogyan is működik a szexualitás eredetileg. Mármint különnemű, felnőtt emberek között. De azért az a diónyi agy létezik, mert újabban, amióta a fogamzásgátlás egyáltalán téma lett, már bizony vannak a Szentszék által jóváhagyott módszerek is. Ilyen például a hőmérőzés, meg a naptárazás. Ezek azért kiváló módszerek az Úr szerint, mert hagynak neki esélyt. Komolyan. Azért ezek a jó családtervezési eljárások, mert nem jók. Tehát nem rekesztik ki teljesen az isteni akaratot a gyermekáldásra nézvést. (Ezt VI. Pál pápa szíveskedett közzétenni 1968-ban, a Humanae vitae kezdetű enciklikában.)

Ehhez volna egy teológiai kérdésem, illetve arra lennék kíváncsi, hogy az Úristent leszázalékolták-e, mióta utoljára hallottunk róla. Merthogy ha jól mesélik, ez az isteni akarat, amit most az a fránya gumi kirekeszt, az valamikor képes volt dugás nélkül is gyermeket nemzeni, amely gyerekből mellesleg ez a mondakör kinőtt. Ez elég lehangoló isteni pályakép, már-már arra gondol az érte aggódó ember, hogy fiatalkorában őt ismertük Zeuszként, aki ugye igen fickós isten volt, és lerendezett minden útjába kerülő nőt. Aztán már csak egy kósza kalandra futotta, most meg egy gumival el lehet zavarni. Akkor meg minek félne tőle bárki is?

No de tegyük vissza a tévéfotelbe az öregurat, és jusson eszünkbe a katolikus karizmatikus körökből (ők a római egyház fundamentalistái) még mindig kihallatszó vélekedés, hogy az AIDS és a többi nemi betegség az Isten büntetése a paráznaságért. Ez természetesen sötét hülyeség, hacsak nem teszik hozzá, hogy a spanyolnátha pedig büntetés a lélegzésért, a lepra meg a metrózásért. (Nem teszik.) Azt viszont jegyezzük meg, hogy a hivatalos álláspont szerint nagyon együttéreznek a betegekkel, a büntielmélet túlkapás. Csak éppen nem a koton a megoldás, hanem abba kell fejezni a buzulást meg a házasságon kívüli kalandozást.

Ha a fenti teológiai fejtegetés helyett politikai választ keresünk, akkor csak az a magyarázat adódik, hogy a kotonnal pont az a baja az egyháznak, hogy segít megelőzni az AIDS terjedését még akkor is, ha az ember esetleg nem követi a tanításaikat. Ha pedig nem akarják a járvány visszaszorítását, azzal két céljuk lehet, és mindkettő elég ijesztő.

Az egyik, hogy ha már igehirdetéssel nem sikerül az embereket istenfélőnek nevelni, akkor legalább féljenek a betegségtől; és akkor az Úr örvendeni fog, mert onnan fentről úgyse látja a részleteket, csak a félelmet. Közben talán a káröröm is bejátszik: haljanak csak jól meg az istentelenek! Ha az AIDS velünk, kicsoda ellenünk? Bravó. A Vírus helytartói. A másik lehetőség, hogy Afrikában nem szenvedő, hanem katolizálható kontinenst látnak, márpedig a vallás terjedésének jót tesz a nyomor és a már említett félelem. Persze az nem biztos, hogy pont a katolikus vallás fogja megmozdítani az éhező négereket. Befuthat az iszlám is, vagy megszülethet egy egészen új – és nyilván az eddigieknél is rettenetesebb – hiedelem vagy izmus.

Sajnálom, de más értelme nincs annak, hogy ez a szervezet kétségbeesetten igyekszik megakadályozni – néhol betiltani –, hogy a gumióvszer eljuthasson az emberekhez. Még azoktól is megtagadnák, akik nem katolikusok. Ez a gyanús szervezet tehát úgy viselkedik, mint egy gyógyszergyár, amely előbb elterjeszt egy betegséget, hogy eladhassa a termékét, ami egyébként nem gyógyítja a kórt. Na mostan ha ez kiderül egy gyógyszergyárról, akkor azt még a rendőrség kiérkezése előtt, avagy annak segítségével megrohamozzák a megnyomorítottak és hozzátartozóik, a fehérköpenyes vegyészeket az ablakokon át kitessékelik, és felgyújtják az egészet. Ehhez képest nagyon finom jelzés, hogy az ilyen nyilatkozatokért cserébe – jól van, papa, maga nézze csak a tévét – jóindulatúan csak hülyének nézi és ignorálja őket Európa. Legalább Európa."

2007. július 27., péntek

Születésnapomra (plagizálás!!!)


Nineteen éves lettem én,
írjak-e igénytelen költeményt?
minek?
kinek?

Én most még azt sem tudom,
hogy ezt a posztot menteni fogom
a neten
netán.

Őszintén bevallom én ma itt,
volt ettől már kóserebb évem is.
Szűköl-
ködöm.

Kár lenne most, hogy visszatarts,
még akkor is ha csak jót akarsz,
tudom,
tudom.

A lator remény még taszít,
a sorsomat én írom (csakis)
legyen
the end.

2007. július 26., csütörtök

Ghostbusters :-)

Kösz a képet sartek! :-)

2007. július 25., szerda

Babits Mihály: Fortissimo

Haragszik és dul-fúl az Isten
vagy csak talán alszik az égben,
aluszik vagy halott is épen - ki költi őt föl, emberek?
Anyák, sírjatok hangosabban:
akit föl nem ver annyi ágyú,
rezzenti-é gyenge sírástok?
És ne is könnyel sírjatok,
mert a könny mind csak földre hull:
hanggal sírjatok föl az égre,
sírjatok irgalmatlanul:
ne oly édessen mint a forrás,
ne oly zenével mint a zápor,
ne mint a régi Niobék:
hanem parttalan mint az árvíz,
sírjatok vagy a görgeteg
lavina, sírjatok jeget,
tüzet sírjatok mint a láva!
A drága fiúk hullanak
vérben a hóra napra-nap.
Ne hagyjatok aludni senkit:
ki ma csöndes, gonosz vagy gyáva,
de érdemes-e félni még?
és érdemes-e élni még?
Ó, mért nem hallani hangotok?
Menjetek a piacra sírni,
sikoltsatok a templomokban
vadak asszonyai, vadakká
simuljatok őrjítő, őrült
imában!

És ha hasztalan
ima, sírás: - mi káromolni
tudunk még, férfiak! Ma már
hiszünk káromlani-érdemes
alvó magasságot a Sorsban.
Hányjuk álmára kopogó
bestemmiáknak jégesőjét!
Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van?
Tagadjuk őt, talán fölébred!
Cibáljuk őt, verjük a szókkal!
mint aki gazda horkol égő
házban - a süket Istenét!

Süket! Süket!...

Ó ma milyen jó
volna süketnek mint az Isten!
Süket a föld, nem érzi hátán
hadak alázó dobogását.
Jó volna süketen csirázni
mint virághagyma föld alatt:
minden süket földben, Istenben
csak az ember szakadt ki a
süket Istenből iszonyokra
kikelt belőle féreg-módon,
Isten férgének, viszkető
nyüzsgésre, fájni - mert, ami
nem süket Isten: fájdalom,
míg az Istenbe visszahal!

Fun - Isten ateista!


Isten ateista, mert nincs kiben higgyen.
Szerénytelenség volna, ha önmagában hinne.
Márpedig ő szerény.
Istent követnünk kell: legyünk ateisták!

2007. július 24., kedd

Könyvblog - Richard Dawkins - Az önző gén (neo-darwinizmus)


"Van-e határa azon technikák és fortélyok fokozatos tökéletesedésének, amelyeket a replikátorok létük folytonosságának biztosítása érdekében felhasználtak? Rengeteg idő állt rendelkezésre a tökéletesedéshez. Az önfenntartás miféle fura szerkezeteit termelhetik még ki az évezredek? Négymilliárd év alatt milyen sorsra kellett jutniok az ősi replikátoroknak? Nem haltak ki, hiszen régi mesterei a túlélés művészetének. De ne keressük őket szabadon lebegve a tengerben; már réges-rég feladták ezt a lovagi szabadságot. Most óriási kolóniákban nyüzsögnek, gigantikus, zörömbölő robotok biztonságos belsejében, elzárva a külvilágtól, mellyel tekervényesen közvetett utakon érintkeznek, s melyet távvezérléssel manipulálnak. Itt vannak mindannyiunkban: ők teremtettek bennünket, testünket és lelkünket; az ő fennmaradásuk létünk végső indoka. Hosszú utat tettek meg ezek a replikátorok. Most a gén névre hallgatnak, mi pedig az ő túlélőgépeik vagyunk."

Dawkins lebilincselő világsikerü könyve. Mindenkinek tudom ajánlani, akit érdekel az evolúció, pontosabban annak a neodarwinista változata, és egy kevésbé idealista, sokkal inkább ternészettudományos szemléletet/magyarázatot akar kapni az élet keletkezésének mikéntjeiről. A könyv letölthető itt, a könyv folytatása (a hódiító gén) pedig itt.

Wikipédia - Sarmaság



Kicsit kipofoztam, aktualizáltam a Sarmaság szócikket a wikipédián. Ollé éljen a komúna :)
(Nem elfelejteni: a remélhetőleg előkerülő képek feltöltését a szócikkbe)

2007. július 22., vasárnap

Könyvblog - Rob Flickenger - Linux bevetés közben



Biztonsági mentés a pax programmal

Készítsünk hordozható másolatokat - egyszerűen


A pax, a portable archive exchange (hordozható másolatátvitel) rövidítése, és kifejezetten a különböző Unix-változatok közötti hordozhatóság megteremtésére tervezték. Van egy kevés irónia is a nevében, mivel a pax próbál békét teremteni a tar és cpio között az elsőségért oly régóta folyó háborúban. A pax segédprogram mind a kétfélle mentést képes elvégezni és visszaállítás során felismeri a csomag típusát. Lássunk először néhány egyszerű példát a pax használatára, azután a cselesebb trükkökre is rátérünk.

Másolatok létrehozása

A saját könyvtárunk mentéséhez az írható módot a w kapcsolóval állítjuk be:
cd
pax -wf .home.pax
Ebben a példában a cd parancsal léptem be a saját könyvtáramba, azután azt mondtam a pax progrmanak, hogy írja (w) egy fileba (f) - melynek a home.pax nevet adtam - a pillanatnyi könytár (.) tartalmát. Amikor a paxot használjuk, nagyon fontos, hogy ne feltkezzünk meg az f kapcsoló használatáról, amivel megadjuk a létrehozni kívánt állomány nevét. Ha elfelejtjük, furcsa karakterek jelennek meg a képernyőn, borzasztó fájdalmas hangok kíséretében. Ha figyelemmel akarjuk kísérni a működését, adjuk meg a v (verbose) kapcsolót.

Nézzük meg a létrehozott fájl típusát a file parancsal:
file home.pax
home.pax: POSIX tar archive
A fájl tartalmának megtekintéséhez az f kapcsolóval jelezzük, hogy melyik fájlt kívánjuk megtekinteni:
pax -f home.pax |more
Mivel a fájl még elég hosszú, a kimenetet átírányítottam a more parancsra, hogy oldalanként olvashassam az archívum tartalmát.
Ha a v kapcsolót is megadjuk, ls -l stílusú alakban kapjuk meg a tartalomjegyzéket. Újfent figyeljünk rá, hogy ki ne felejtsük az f kapcsolót, különben semmi nem történik, csak elveszítjük a parancssorjelet (promptot) egészen addig, amíg Ctrl+c -t nem nyomunk.

Másolatok kicsomagolása

A helyreállítás (olvasás) beállításához használjuk az r kapcsolót, miután beléptünk a célkönyvtárba. Például kicsomagoljuk a home.pax nevű fájlt a saját könyvtáram test nevű alkönyvtárába:
cd test
pax -rfv ~/home.pax
A pax programmal tar és cpio állományokból is helyre lehet állítani. Képes önműködően meghatározni a megfelelő formátumot; ugyanakkor a helyreállítás előtt a file segédprogrammal állapítsuk meg, hogy a csomag tötmörített-e. Ha igen, akkor a z kapcsolót kell használnunk.
Például a asját könyvtáramban vab egy (~) backup.old nevű állomány. Először a file parancsot használom:
file backup.old
backup: gzip compressed data, deflated,
last modified:
Sar Aug 17 14:21:12 2002, os: Unix
Mivel ez a biztonsági másolat tomörített, a következő parancsal állítom vissza a test könyvtárba:
cd test
pax -rvzf ~/backup.old
A saját könyvtáramban létezik egy backup nevű fájl is:
pax -rvf ~/backup
Az, hogy az első másolat történetesen tar csomag volt, a második pedig cpio, nem zavarta meg a paxot, ugyanakkor furcsa hibaüzeneteket kaptam volna, ha elfelejtem közölni a programmal, hogy az első fájl tömörített csomag.

Felhasználói beavatkozást igénylő helyreállítás

Helyreállításkor a pax lehetőve tesz néhány cseles dolgot, például a felhasználói beavatkozást igénylő (interactive) helyreállítást, illetve átnevezést végezhetünk az i kapcsoló megadásával, a következő parancs kiadásával:
pax -rif ~/backup
a backup nevű fájl felhasználói beavatkozást igénylő helyreállítását kezdi meg a jelenlegi munkakönyvtárba. Felhasználói beavatkozást igénylő módban a pax megjeleníti minden egyes fájl nevét, és megkérdezi, hogy mit csináljunk vele: átnevezzük helyreállítás közben, helyreállítsuk az eredeti névvel, vagy ugorjuk át és ne állítsuk helyre.
ATTENTION: pax interactive file rename operation.
drwxr-xr-x Aug 17 15:05 .
Input new name, or a "." to keep the old name,
or a "return" to skip this file.
Input>
Skipping file.
Ebben az esetben Entert nyomtam, mivel nem akartam a (.), vagyis a jelenlegi könyvtár nevét módosítani.
ATTENTION: pax interactive file rename operation.
drwxr-xr-x Jul 26 16:10 file1
Input new name, or a "." to keep the old name,
or a "return" to skip this file.
Input> old
Processing continues, name changed to: old

ATTENTION: pax interactive file rename operation.
-rw-r--r-- Jun 11 00:20 file2
Input new name, or a "." to keep the old name,
or a "return" to skip this file.
Input> .
Processing continues, name unchanged
Megfigyelhető, hogy a file1 nevét old-ra változtattam, a file2 pedig változatlan maradt. A helyreállított könyvtár listázása két fájlt mutat: egy old és egy file2 nevűt.

Alkönyvtár másolása

A pax egyik leghasznosabb tulajdonsága, hogy nagyon gyorsan képes lemásolni egy teljes könyvtárrendszert a merevlemez egy másik részére, másolási üzemmódban. A másolási mód használatához a következő lépések szükségesek:
1. Adjuk kia a cd ustasítást a forráskönyvátrban
2. Nézzük meg, hogy a célkönyvtár létezik-e; ha nem hozzuk létre az mkdir parancsal
3. Adjuk ki a következő parancsot: pax -rw . cél_könyvtár.
Figyeljük meg, hogy a másolási módban nem használjuk az f kapcsolót, mivel nem jön létre biztonsági másolat. Ehelyett a régi könyvtárrendszer közvetlenül az új helyre másolódik. Ez a parancs sokkal könyebben megjegyezhető, mint a tar megfelelője:
tar cf - .| (cd destination_directory; tar -vpxf -)
Arra figyeljünk, hogy ezt soha nem akarjuk tenni:
cd
mkdir test
pax -rw . test
A fenti példában beléptem a saját könyvtáramba létrehoztam egy test nevű könyvtárat és elindítottam a másolást. Így a test alkönyvtárak végtelen sorát kaptam, mindegyikben saját könyvtáram teljes tartalmával. Ha nem nyomom meg a Ctrl+c billentyűkombinációt, a pax a végtelenségig folytatta volna a másolást; ebben az esetben a végtelen az a pont, amikor elfogy a lemezen a hely. Erre utal a man pax következő részlete is.

Figyelem, a célkönyvtér ne legyen valamelyik fájl műveletérték (operand) vagy valamelyik fájl műveletértéken belüli kezdődő könyvtárszerkezet része, ugyanis ebben az esetben a másolás következménye beláthatatlan.

A következő trükk azonban szépen és csaknem azonnal működik:
su
Password:
cd ~user1/big_project
mkdir ~user2/big_project
chown user2 ~user2/big_project
pax -rw . ~user2/big_project
Voilá, az egész big_project könyvtárszerkezet most már megtalálható a második felhasználó saját könyvtárában is. A másolást rendszergazdaként kell végrehajtanunk a saját könyvtárból, hogy elkerülhessük a végtelen ciklus csapdáját. Ha létre kell hozni a célkönyvtárat mielőtt a másolást elkezdjük, használjuk a chown parancsot a könyvtárrendszer jogosultságainak megfelelő beállításához. A másolt könyvtárrendszer jogosultságainak kezelésével kapcsolatban a man pax nyújt további tájékozódást.

Az i kapcsolóval a könyvtárrendszer felhasználói beavatkozást igénylő módú másolásra is lehetőség nyílik:
pax -rw . ~/user2/big_project
A korábbi felhasználói beavatkozást igénylő módot használó példánkban látottakhoz hasonlóan a pax egyneként megjeleníti az összes fájlnevet, így kiválaszthatjuk, hogy mit másoljunk és mit nevezzünk át közben.

Növekményes mentések

Csináljunkvalami hasznosat a pax parancsal. Bemutatom, hogyan hozhatunk létre növekményesmentési rendszert. Példaként a genisis nevű felhazsnáló napi mentést végez a saját könyvtárának változásairól.

Először rendszergazdaként létrehozok egy könyvtárat a másolatoknak:
su
Password:
mkdir /usr/backups
Ezután létrehozok egy alkönyvtárat, és a genisis felhasználót teszem a tulajdonosává:
mkdir /usr/backup/genisis
chown genesis /usr/backup/genisis
Ezután kilépek a rendszergazda shellből és genisis felhasználóként a saját könyvátamba lépek át:
exit
cd
Majd teljes mentést készítek a saját könyvtáramról, amit a a hétfő nevű fájlban helyezek el:
pax -wvf /usr/backups/genisis/hétfő .
Most, hogy egy teljes másolatom van, napi növekményes mentéseket végezhetek az aznapi válozások tárolásásra. Tehát, amikor befejezem a keddi munkát, a következő paranacsot adom ki:
pax -wvf -T 0000 -f /usr/backups/genisis/kedd .
figyeljük meg a -T kapcsolót, ami az időt adja meg: ebben az esetben ez az éjfél (00:00). Ez arra utasítja a pax-ot, hogy csak az éjfél óta megváltozott fájlokat mentse, tehát az összes aznap módosított fájlt. Szerdán megismétlem ezt a parancsot, de a másolat nevét szerdára változtatom.

Ha van elég hely és szeretnék egy hétnél hosszabb ideig tárolni a másolatokat, nevezzük a fájlokat másként például: aug1, aug2, stb. Így is érdemes hetente egy teljes mentést készíteni, ami a napi növekvényes mentések követnek. Ha számít a tárhely nagysága, használjuk a z kapcsolót, így a másolatok tömörítettek lesznek. Felhívom a figyelmet arra is, hogy a -T kapcsoló sokkal választékosabban is hazsnálható, mint a példánkban, lásd man pax.

Fájlok kihagyása helyreállításkor

A file3 kivételével az összes fájlt a következő parancsal állítjuk helyre:
pax -rvf ~/backup -c './file3'
A c kapcsoló a kivételt jelöli. A kivételeket jelölő mintát (ami ebben az esetben a file3) egyszeres zárójelek közé kell foglalni, vagy pontosan egyező mintát használjunk, mint a fenti példában (a pax számára ez a fájl a ./file3, nem file3), vagy helyettesítő karaktert alkalmazzunk ilyen módon:
pax -rvf ~/backup -c '*file3'
Ha a minta elején használjuk a helyettesítő karaktert (*), mint a fenti példában, akkor minden olyan fájlt kihagyunk, aminek a "file3" a vége - például file3, myfile3, thatfile3.

Az n kapcsoló abban külömbözik a c kapcsolótól, hogy csak az első fájlt állítja helyre, ami a amintának megfelel. Ez azt jelenti, hogy a következő parancs nem csomagolja ki a file3, myfile3, és a thatfile3 mingyikét:
pax -rvf ~/backup -n '*file3'
Mivel a file3 az első fájl, amelyre a minta illik, egyedül ez kerül helyreállításra.

A c és n kapcsolók mentéskor is használhatók: megadhatjuk, hogy melyik fájlokat akarjuk menteni, és mit akarunk kihagyni.

Vigyázat az ext2 fájlrendszer legnagyobb mérete 2GB, ebben az esetben használjuk a split programot!

Kapcsolódó anyagok
  • Az eredeti cikk itt olvasható
  • A pax forráskód (az ast-open csomag része) itt érhető el.

*Ennek a postnak a célja az volt, hogy népszerűsítsem a könyvet és bátorístak mindenkit a téma érdeklődői közül a megvételre. A manuális digitalizálás következtében elkövetett hibákért elnézést.

2007. július 21., szombat

Unatkozol? Akkor ez kell neked

Papercraft Porold le a tintaköpködődet, vedd elő a ragasztót és lets go!



Van itt 30-40 cm es pingvin
(Linux funoknak kötelező).






Trabant
Mert megérdemled!




Fehérfejű rétisas
A maximalistáknak
USA lovereknek,
vagy szimbólik rokkereknek :)



Végül afrikai elefánt
A kissebbségi/
felsőbbségi
komplexusban
szenvedőknek



És ha már origami
akkor a kihagygatatlan
aerodinamika...


Enjoy

2007. július 20., péntek

Daniel Dennett - Darwin veszélyes ideája




A könyv a Typotex kiadó gondozásában, Kampis György és Kavetzky Péter fordításaként jelent meg. Csak ajánlani tudom. link



Részlet:

Hadd játsszak nyílt kártyákkal. Ha díjat kellene adnom a legjobb egyedi gondolatért, amely valaha bárkinek is eszébe jutott, Darwinnak adnám Newton, Einstein és mindenki más előtt. A természetes kiválasztás révén előre haladó evolúció gondolata egyetlen ecsetvonással egyesíti az élet, az értelem és a cél birodalmát a tér és az idő, az ok és az okozat birodalmával, valamint a mechanizmusok és a fizikai törvények birodalmával. De nemcsak nagyszerű tudományos eszme ez. Több annál, egy veszélyes eszme. Darwin nagyszerű gondolata iránti csodálatom szinte határtalan, de én is dédelgetek számos olyan ideát és ideált, amelyekhez kérdőjelet illeszt, és én is meg akarom védeni ezeket. Például, meg akarom védeni a tábortűz melletti dalt, és azt, ami szép és igaz benne, kis unokám és barátai számára, és az ő gyerekeiknek, ha felnőnek. Úgy tűnik, sok más, nagyszerű eszme is van, melyet Darwin gondolata veszélyeztet, és ezek is védelemre szorulhatnak. Az egyetlen jó módszer, amellyel ez megtehető — vagyis az egyetlen olyan módszer, amelynek hosszú távon esélye van —, átvágni magunkat a füstfüggönyön, és magát az eszmét olyan érzéketlenül és olyan szenvedélymentesen szemügyre venni, ahogyan csak lehetséges.
Ez alkalommal nem fogunk megelégedni azzal a szemlélettel, hogy "nyugi, nyugi, a végén úgyis minden rendben lesz". A mi vizsgálódásunkhoz bizonyos mértékig jó idegek szükségesek. Egyes magánérzések is megsérülhetnek. Az evolúcióról író szerzők rendszerint messziről elkerülik az összecsapást a tudomány és a vallás között. Ahogy Alexander Pope mondta, ahol az angyalok félnek járni, oda tódulnak a bolondok. Akar engem követni? Akarja valóban tudni, hogy mi az, ami túléli a konfrontációt? Mi van például akkor, ha az derül ki, hogy az az édes látomás — vagy egy még annál is jobb — sértetlenül, megerősödve és elmélyülve kerül ki a találkozásból? Nem volna-e szégyen elszalasztani az alkalmat egy erősebb, megújított hitvallás kialakítására, ahelyett a törékeny, betegeskedő hit helyett, amelyről esetleg tévesen úgy gondolta, hogy nem kellene bolygatni?

A szent mítoszoknak nem lehet jövőjük. Hogy miért nem? A kíváncsiságunk miatt. Azért, mert (ahogy a dal is emlékeztet rá), tudni akarjuk, hogy miért. Lehet, hogy kinőttünk már a dal által nyújtott válaszból, de sohasem fogjuk kinőni magát a kérdést. Bármit tartsunk is értékesnek, nem tudjuk majd megvédeni a kíváncsiságunktól, mert mi már csak olyan lények vagyunk, hogy az általunk értékesnek tartott dolgok egyike nem más, mint az igazság. Az igazság iránti szeretetünk biztosan központi szerepet játszik, ha életünk értelmét keressük. Akárhogy is, az a gondolat, hogy az élet értelmét csak saját magunk becsapása árán őrizhetjük meg, pesszimistább, nihilistább annál, amit én a magam részéről meg tudnék emészteni. Ha ez lenne a legjobb, amit tehetnénk, akkor arra a következtetésre jutnék, hogy végül is minden tökmindegy.


Linuxvilág

Szegényebbek lettünk egy és egyben az egyetlen magyar linux szubkultúrát megcélzó havilappal. Kár is az okokat keresni...


A tények: 8 év, 78 szám, körülbelül 1500 cikk. A cikkek változatlaul elérhetőek online. Köszönöm, köszönjük!
Rest in peace.

2007. július 16., hétfő

iwiw - disconnect

Azon ismerőseim figyelmébe szántam ezt a blogbejegyzést akik kérdőre vonták, hogy minek töröltem a kapcsolataim számát és miért nem vagyok elérhető iwiwen.
A válasz az, hogy csak, amúgyis meg miért és miért ne. Most nem arról van szó, hogy nem látom értelmét az egésznek (ami amúgy igaz) mert a pórnépnek ilyen is kell; vagy paranojás lennék hogy visszaélnek a személyes adataimmal - nincsen ellenségem, nincs mitől tartanom, úgyhogy ez is kihúzva.
Arról van szó, hogy nincs időm (és nem is akarok erre szakítani), hogy órákat töltsek el ilyen zagyvaságokkal. Sorry. Aki el akar érni online az keressen fel a paradoxhaver yahoo címemem. Bye.

"Rákot okozhat az új magyar őssejtkapszula" Szkeptikus blog by Szilágyi András



Sokasodnak a kérdőjelek a világszenzációként hirdetett magyar őssejtkapszula körül

Az elmúlt hetekben komoly sajtókampánynak lehettünk tanúi, melynek tárgya egy állítólag szenzációs magyar találmány, az őssejtek termelődését fokozó készítmény. Újságcikkek, rádió- és tévéinterjúk sora foglalkozott az új csodaszerrel, mely olyan súlyos betegségek gyógyításában játszhat szerepet, mint a szívinfarktus, a cukorbetegség, az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, az izomsorvadás, a csontritkulás, a májbetegségek, az égési sérülések, és ezen felül szinte minden létező egyéb betegség.

Miről is van szó? Az őssejtek olyan sejtek, amelyek képesek osztódni és különféle, specializálódott sejtekké (pl. izomsejtekké, idegsejtekké) átalakulni. Valóban az orvostudományi kutatások fókuszában állnak, elsősorban a szerteágazó terápiás lehetőségek miatt. Bár a kutatások elsősorban az embriókból származó őssejtekre irányulnak, egyre többen foglalkoznak a felnőtt emberben termelődő őssejtek szerepével. Vannak olyan, gyógyszernek minősülő hatóanyagok, amelyek bizonyos típusú őssejtek termelődését fokozzák, például a rákos betegek kemoterápia utáni csökkent fehérvérsejt-számát a vérképzés kiindulópontját jelentő őssejtek termelésének fokozásával állítják helyre. A magyar kutatók találmánya azonban egy általános őssejtfokozó, amely válogatás nélkül mindenféle őssejtre hatással van, noha a hatás pontos mechanizmusa nem ismert.

Az amerikai előd: a StemTech cég

Persze a magyar kutatók "felfedezése" nem annyira eredeti, mint azt némelyik újságcikk sugallja. A történet tulajdonképpen a 80-as években kezdődött, amikor több tengerentúli cég is felismerte a kékmoszatokból előállítható étrend-kiegészítőkben rejlő piaci lehetőségeket. Ilyen cég volt a Cell Tech is, amely hirdetéseiben nem csupán méregtelenítő és energianövelő hatást tulajdonított a "szupermoszatoknak", hanem egy sor betegségre nézve is (pl. krónikus fáradtság, figyelemzavar, magas koleszterinszint, depresszió, vírusfertőzések, stb.) kedvező hatásúnak nevezte készítményeit. Ezek a cégek jellemzően multi-level marketing (MLM) rendszerben forgalmazták termékeiket, ezáltal némileg elbújva a hatóságok elől, de így sem kerülték el a megpróbáltatásokat: már a 80-as években is többüket elmarasztalta az amerikai FDA (az élelmiszer- és gyógyszerügyi hatóság), a 90-es évek végén pedig a kékmoszatokban talált méreganyagok miatt támadt botrány körülöttük. A Cell Tech-et 2003-ban a kaliforniai bíróság marasztalta el harminc különböző, hamis állítás miatt, melyeket termékeikkel kapcsolatban tettek.

Nem mondhatni tehát, hogy virágzott a cégek üzlete. Ebből a hanyatlásból próbált kiutat találni Christian Drapeau, a Cell Tech egykori tudományos igazgatója. Az új varázsszó az őssejt lett. A Medical Hypotheses (Orvosi Hipotézisek) c. folyóiratban közölt egy cikket, melyben azt a feltételezést fejtette ki, hogy az őssejtek a csontvelőből különféle szervekbe, szövetekbe vándorolnak, s azokat regenerálják, továbbá, hogy ezt a folyamatot esetleg különféle természetes anyagokkal serkenteni lehet. Bár ez az állítás még ma is csupán feltevésnek számít, Drapeau hamar rátalált az őssejtserkentő anyagra: mi más lehetett volna ez, ha nem a Drapeau cége által már évtizedek óta forgalmazott kékmoszat-készítmény.

Így született meg tehát az új szer, a kékmoszat-kivonatot tartalmazó StemEnhance kapszula. Az új csodabogyó jelentős üzleti sikernek bizonyult: egyre-másra születtek az anekdoták az inzulinkezeléssel felhagyó cukorbetegekről, a tolószékből kiszálló szklerózis multiplexesekről, és így tovább, s ma már a StemTech cég ötvenezer doboz őssejtfokozót ad el havonta.

A magyarokat is ösztönözte a tengerentúli példa

Nyilvánvalóan az amerikai cég üzleti sikerét irigyelte meg Szabó László, az egri illetőségű, étrend-kiegészítők gyártásával foglalkozó Crystal Institute Kft. tulajdonosa. Így jöhetett létre az együttműködés a Crystal Institute Kft. és a Pécsi Tudományegyetem között, ahol is Ember István egyetemi tanár és Kiss István docens kezdte el az új őssejtserkentőt kikísérletezni. Hogy-hogynem, az általuk kifejlesztett kapszulának is a kékmoszat-kivonat lett az egyik fő összetevője; ezen kívül tartalmaz még pecsétviaszgombát, klorofillt, kendermagot, kukoricát, cápaporcot, és még néhány, szintén a bio-boltok étrendkiegészítő-kinálatából jól ismert komponenst.

Még csak állatokon tesztelték, de már kapható

A pécsi kutatók állatkísérletek útján találták meg a különféle összetevők optimális arányát, mérve a beadott szer hatását a vérben keringő őssejtek mennyiségére. Minden gyógyszerkutatási projektnek fontos részét képezik az állatkísérletek, majd ezután következik a hosszadalmas klinikai tesztek ideje, amikor már embereken, ellenőrzött körülmények között vizsgálják a gyógyszerjelölt hatását. Szabó Lászlóék azonban nem ezt az utat választották. A hosszú évekig tartó klinikai tesztek és a szigorú gyógyszerengedélyeztetési eljárás helyett inkább úgy döntöttek: étrend-kiegészítőként dobják piacra a csodakapszulát. Az étrend-kiegészítőket ma Magyarországon nem kell engedélyeztetni, csupán be kell jelenteni forgalmazásukat az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézetnek. Ezt Szabó László cége meg is tette, így szabadon forgalmazható a keresztségben az Olimpiq StemXCell nevet kapott kapszula. Pár perc internetes kereséssel bárki tucatnyi weboldalt találhat, ahol meg lehet rendelni, s az is világos, hogy az értékesítés e szer esetében is multi-level marketing rendszerben történik.

Embereken a pécsi kutatók csak most a nyáron fogják elkezdeni tesztelni a szert, bár úgy is tekinthetjük, hogy a forgalmazás megkezdésével nagyszabású emberkísérlet kezdődött.

Gyógyszer vagy étrend-kiegészítő?

A jogszabályok pontosan meghatározzák mind a gyógyszer, mind az étrend-kiegészítő fogalmát. A lényeg, hogy gyógyszer az, amit emberi betegségek megelőzésére vagy kezelésére állítanak elő, az étrend-kiegészítő pedig olyan élelmiszer, amely a hagyományos étrend kiegészítéseképpen koncentrált formában tartalmaz bizonyos tápanyagokat. E definíciókkal összhangban a 37/2004 (IV. 26.) ESzCsM rendelet kimondja, hogy "az étrend-kiegészítő jelölése, megjelenítése és reklámozása során tilos a terméknek betegséget megelőző vagy gyógyító hatást tulajdonítani, illetve ilyen tulajdonságra utalni."

Ez tiszta sor. Minek nevezzünk tehát egy olyan kapszulát, amelyet azzal reklámoznak, hogy az őssejtek számának növelése révén számos különböző betegség kezelésére alkalmas? A dolog egyértelmű: ez nem élelmiszer, hanem gyógyszer! Miért forgalmazzák mégis étrend-kiegészítőként? Azért, mert ha gyógyszernek neveznék, akkor évekig tartó, költséges klinikai tesztek során kellene bizonyítani a szer hatásosságát és biztonságosságát. Erre pedig egy olyan kis kft-nek, mint a szert gyártó Crystal Institute Kft, nincsen sem tőkeereje, sem kockázatvállaló képessége.

A Crystal Institute Kft. rovott múltja

Az Olimpiq kapszulát gyártó Crystal Institute, Szabó László egyszemélyes kft-je nem először játssza el, hogy étrend-kiegészítőket gyógyító hatású szerekként forgalmaz. Ugyanezt tették a Flavin 7 nevezetű termékcsaládjukkal is. Ennek következtében a Gazdasági Versenyhivatal "fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása", illetőleg "fogyasztómegtévesztésre alkalmas magatartás" miatt 2002-ben 3 millió, 2005-ben pedig már (a visszaesőként való elkövetésre tekintettel) 10 millió forint bírságot vetett ki Szabó László cégére. Nos, a cég most ugyanezt követi el az őssejtkapszulával - vajon még magasabb pénzbüntetésre áhítoznak? Van persze kiskapu, hiszen a cég forgalmának 90%-át az MLM rendszerben történő értékesítés adja - bizonyára megpróbálhatnak arra hivatkozni, hogy nem ők, hanem a disztribútorok teszik a jogellenes állításokat.

Az Olimpiq kapszulával kapcsolatos anomáliákra egyébként az OÉTI is felfigyelt. Dr. Martos Évától, az OÉTI főigazgató főorvosától a következő tájékoztatást kaptam:
"A termék megnevezésével, valamint ajánlott alkalmazási területével, különös tekintettel bizonyos betegségek gyógyítására, intézetünk nem ért egyet; erre nyomatékosan felhívtuk a terméket bejelentő cég figyelmét, és erről tájékoztattuk felügyeleti szervünket, az Országos Tisztifőorvosi Hivatalt. A termék forgalmazását – az érvényben lévő szabályozás szerint - intézetünk nem tilthatja meg."
De miért is kellene a termék forgalmazását megtiltani? Ha valóban jó hatása van, és nincs káros mellékhatása, akkor miért ne árulhatnák? Nos, tegyük félre egy pillanatra azt a nyilvánvaló jogsértést, hogy a Crystal Institute Kft. gyógyító hatást tulajdonít egy étrend-kiegészítőnek, és vizsgáljuk meg a két legfontosabb kérdést, melyet gyógyszerekkel kapcsolatban mindig tisztázni kell: Hatásos-e a szer, és biztonságos-e a szer?

Kérdőjelek a StemEnhance kapszula körül

Ne higgyük, hogy az amerikai StemTech cég termékét, a StemEnhance kapszulát aggályok és kétkedés nélkül fogadta a közvélemény. A The Scientist c. neves amerikai tudományos havilap több, nemzetközileg ismert őssejtkutatót kérdezett meg az őssejtfokozóról, és a véleményeket a 2007. májusi számában közölt cikkben ismertette. Nos, a tudósok finoman szólva nem rajongtak a készítményért. Minthogy a StemEnhance fő hatóanyaga, a kékmoszat-kivonat, megegyezik a magyarok Olimpiq kapszulájának fő hatóanyagával, a StemEnhance kapszulával kapcsolatos kételyek az Olimpiq-ra is érvényesek.

Hatásos-e?

Erre röviden lehet válaszolni: nem tudjuk. Ha állatkísérletekben valóban növekedett a vérben keringő őssejtek száma a szer hatására, akkor elképzelhető, hogy embernél is ez a helyzet. Tekintettel azonban arra, hogy a szer nem egyetlen vegyület tisztított formája, hanem különféle növények kivonata, amelyben rengeteg vegyület van, így nem tudjuk, melyik vegyület fejti ki a hatást. Bár Christian Drapeau felállított egy lehetséges mechanizmust (a csontvelői sejtek összetapadásának gátlása egy bizonyos receptor blokkolásával), és állítólag rövidesen meg fog jelenni egy cikk ennek igazolására, még messze nem tekinthetjük a feltevést bizonyítottnak. A magyar kutatók (még?) nem publikáltak semmit kísérleteikről, és ráadásul a magyar kapszulában egyéb anyagok is vannak, amelyek lehetséges hatásmechanizmusáról még csak hipotézisek sincsenek.

A fő kérdés azonban nem is az, hogy valóban növekszik-e a vérben keringő őssejtek száma a szer hatására, hanem hogy ez jó dolog-e. A kutatók véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy ez valóban segíti-e a különböző szövetek regenerációját. A szívizom infarktus utáni regenerációját illetően például többféle vizsgálat más és más eredményt hozott ezzel kapcsolatban; a kutatók között egyelőre nincsen konszenzus. A válasz tehát az, hogy a szer működhet, de ez ma még messze nincs igazolva. Dr. Thomas Eschenhagen, a Hamburg-Eppendorf egyetemi klinika intézetigazgatója a The Scientist kérdésére válaszolva kijelentette: "Jelenleg nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy ezen őssejtek számának fokozása valami jó dolog volna."

Biztonságos-e?

Míg a hatásosság kérdésében legfeljebb annyit mondhatunk, hogy az vitatható és nem igazolt, az őssejtfokozó biztonságosságával kapcsolatban komoly aggályok vetődnek fel. Egyfelől a kapszula egyik alapanyaga, az Aphanizomenon flos-aquae nevű kékmoszat gyakran tartalmaz veszélyes méreganyagokat, másfelől az őssejtek számának növelése szunnyadó állapotban lévő, rosszindulatú daganatok aktiválódásához vezethet, sőt, új daganatok keletkezését is előidézheti.

Mérgek a moszatban

Valljuk be, kevesen fogyasztunk kékmoszatot élelmiszerként, és aki igen, az is csak azért, mert az étrend-kiegészítőket gyártó cégek valamiféle "szuperélelmiszernek" kiáltották ki azt. Nos, a kékmoszat tápértéke valójában elhanyagolható, a benne lévő különféle méreganyagok azonban régóta aggodalom tárgyai. E méreganyagok közül is a legfontosabbak az ún. mikrocisztinek, melyek nem csupán májkárosító és rákkeltő hatásúak, de - mint az a szakirodalomból tudható - valószínűleg az idegrendszert és a veséket is károsítják, s mivel a kékmoszatot tartalmazó étrend-kiegészítőkben már sok esetben találtak magas mikrocisztin-tartalmat, a kutatók a mikrocisztinekre vonatkozó egészségügyi határértékek csökkentését javasolják.

A problémát súlyosbítja, hogy az étrend-kiegészítők pontos mikrocisztin-tartalmát csak költséges, kromatográfiát és tömegspektrometriát kombináló módszerrel lehet pontosan meghatározni, az olcsóbb módszerek a mikrocisztin-tartalmat a valóságosnál alacsonyabbnak mutatják. Felmerül a kérdés: vajon a magyar őssejtkapszula gyártója, a Crystal Institute Kft. honnan szerzi be a kékmoszatot, s vajon ennek mikrocisztin-tartalmát ellenőrzi-e az említett módszerrel? Sajnos a tengerentúlon gyártott kékmoszat-készítményekben gyakran találtak magas mikrocisztin-tartalmat, egy esetben pedig még egy halálesetet is összefüggésbe hoztak az elfogyasztott kékmoszat-készítmény magas mikrocisztin-tartalmával. Sajnos nincs rá semmi garancia, hogy a magyar őssejtkapszula nem tartalmaz mikrocisztineket; s még ha csak kis mennyiségben tartalmaz is, tartós szedés esetén a mikrocisztinek bizony felhalmozódnak az emberi szervezetben, és kifejtik káros hatásukat, sőt, terhes nők esetében a magzatnak is átadódnak.

Rákot is okozhat az őssejtfokozó

Míg a készítményben lévő toxinok elvben megfelelő tisztítási eljárással kiszűrhetők, sokkal súlyosabb probléma, hogy bármilyen "őssejtfokozó" hatású szer mellékhatásként rákot is okozhat. A The Scientist által megkérdezett Dr. William H. Frishman, a New York Medical College professzora szerint "egy őssejtfokozó szedésének egyik kockázata az, hogy a szer szunnyadó állapotban lévő ráksejteket aktiválhat. Egyes embereknek rejtett, rosszindulatú daganatsejtjeik lehetnek, és akkor hirtelen egy őssejtfokozó kerül a szervezetükbe." És valóban: az orvosi szakirodalomban nem egy, de nem is kettő, hanem jó néhány cikket (lásd pl. Wu és mtsai 2007, Takakura 2006, Varner 2007) lehet találni arról, hogy a csontvelői és szöveti őssejtek nem csupán a sérült szövetek regenerációjában, de éppenséggel a rákos daganatok keletkezésében és azok növekedésében, fenntartásában is jelentős szerepet játszanak. Ha pedig ez így van, akkor bármilyen őssejtfokozót szedünk is, mindig szembe kell néznünk azzal a veszéllyel, hogy az esetleges kedvező hatás mellett az őssejtfokozó hatására rosszindulatú daganat keletkezik szervezetünkben, vagy az eddig szunnyadó (korábban fel nem fedezett vagy már gyógyultnak tekintett) daganat növekedésnek indul!

Ezzel a veszéllyel egyébként a magyar kutatók és a kapszula gyártói is tisztában vannak, és meg is említették egyes interjúikban. A tumorok keletkezésének veszélyét firtató kérdéseket azonban azzal az állítással hárították el, hogy a kapszula olyan anyagokat is tartalmaz, amelyek a daganatképződést "kordában tartják". Ez azért enyhén szólva nem hangzik túl megnyugtatóan: beadunk egy rákkeltő szert és egy rákellenes szert, aztán reménykedünk abban, hogy a rákellenes lesz az erősebb? Ugyan hogyan bízhatnánk meg ebben? Az őssejtfokozó kapszulát egy másik, "őssejtvédőnek" nevezett kapszulával együtt kell szedni, ez lenne az állítólagos rákellenes szer; elég azonban egy pillantás az összetételére (különböző gyümölcsök magvai és héja), s máris kiderül, hogy az "őssejtvédő" valójában nem más, mint a Crystal Institute Kft. által forgalmazott, daganatellenesnek titulált "Flavin 7" étrend-kiegészítő átcímkézett változata. Emlékezzünk csak: ez volt az a termék, amellyel kapcsolatos megalapozatlan állítások miatt a Gazdasági Versenyhivatal kétszer is megbüntette a Crystal Institute Kft.-t. Világos az üzleti stratégia: bizonyára könnyebb eladni a Flavin 7 terméket, ha "őssejtvédőnek" elnevezve az őssejtfokozóval kapcsoltan értékesítik.

Bizarr hatások?

Az őssejtfokozóval kapcsolatos aggodalmakat tovább növelik azok a furcsa figyelmeztetések, amelyek egyes disztribútorok weboldalain találhatóak vagy éppen Szabó László szájából hangzottak el valamelyik interjúja során. Például az egyik disztribútor weboldalán ezt olvassuk: "Fontos tudnivaló: implantátummal rendelkezők részére nem ajánlott!!! Ezek lehetnek: pacemaker, különböző szegecsek, műerek, stb. Az újjáépült sejtek miatt ezek az idegen testek esetlegesen kidobódhatnak!" Szép teljesítmény egy étrend-kiegészítőtől, hogy implantátumok kilökődését okozhatja, az pedig még szebb, hogy ezt az információt a termékhez csatolt tájékoztató nem tartalmazza, csak vakszerencse folytán tudhatja meg a vásárló. Szabó László pedig egy interjúban mellékesen közli, hogy "az őssejtek a tumoros sejtek számát is növelhetik, ezért [a terméket] nem ajánlom olyanoknak, akik például krónikus limfoid leukémiában szenvednek". Kösz, jó, hogy szólt, Szabó úr, de ha ilyen veszélyekkel jár a készítmény szedése, akkor miért nem csak orvos írhatja fel?

Ennél is bizarrabb az az üzenet, amelyet az őssejtfokozó egyik fogyasztója küldött Szabó Lászlónak: "Marika vagyok ...-ről. Az anyunak, aki 83 éves, nőni kezdett a foga". Talán nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy ha valakinek 83 évesen a rég kihullott foga helyén új kezd nőni, az enyhén szólva nem mondható normálisnak - a maradó fogak embernél nem pótlódnak, itt tehát valamiféle sejtburjánzásról, szövetszaporulatról lehet szó. Amennyiben ez a történet igaz, az mindennél jobban mutatja, hogy egy kimondottan veszélyes szerről van szó, amelynek a szedése beláthatatlan, súlyos következményekkel járhat.

Üzlet és felelősség

Az őssejtfokozó szabad árusítása étrend-kiegészítőként bizonyára bombaüzlet, s az ezt tiltó jogszabályokat is ki lehet kerülni ideig-óráig. De vajon szabad-e tömeges emberkísérletet folytatni, szabad-e élelmiszerként árusítani egy olyan szert, amelynek hatása kétséges, kockázatai viszont óriásiak? Még a jobbik eset, ha a szer hatástalan - a rosszabbik az, ha tényleg működik. Ebben az esetben lehet, hogy lesz, aki meggyógyul majd ettől a szertől - de lehet, hogy lesz, aki mérgezést vagy rákot kap tőle. A szer működési mechanizmusát nem ismerjük, sem rövid-, sem hosszútávú hatásairól, mellékhatásairól nem tudunk semmit. Hiszen eddig csak korlátozott állatkísérletek folytak. Amennyiben a kapszula hatása valóban az, amit állítanak róla, akkor csak a megfelelő klinikai tesztek elvégzése után, gyógyszerként volna szabad forgalmazni, és a hosszútávú következmények ismeretében, az előnyök és a kockázatok mérlegelésével, személyre szabott módon, orvosi ellenőrzés mellett volna szabad betegeken alkalmazni. Most a kapszula gyártói kijátszották a jogszabályokat, s ismeretlen hatású készítményüket rászabadították a gyanútlan publikumra. Az üzleti érdek alighanem felülkerekedett a felelősségérzeten.

A The Scientist által megkérdezett tudósok szintén kétkedve, aggodalommal tekintenek az őssejtfokozóra. William Frishman például azt mondta: "Nagy, nagy, nagy szkepticizmussal szemlélem ezt", Thomas Eschenhagen pedig egyenesen kijelentette:
"Mindenkit erősen eltanácsolok ennek a szernek a szedésétől, amíg több vizsgálatot nem végeznek vele. Bár a hatás a gyártótól kapott információk alapján nem tűnik drasztikusnak, de hogy a szer biztonságos-e, azt egyszerűen nem tudjuk."
Azt viszont tudjuk, hogy komoly aggályok vethetők fel a szer biztonságosságával kapcsolatban, s ez hangsúlyozottan igaz a magyar kapszulára, amely a hírek szerint jóval erőteljesebb hatású amerikai elődjénél - ennek megfelelően mellékhatásai is súlyosabbak lehetnek.

Így mi sem mondhatunk mást, mint Eschenhagen professzor: aki nem akar kísérleti nyúl lenni, az ne szedje ezt a szert!
**********************************************************************************

Csak azért copypaste tam ide, hogy szóljak Dr(?) Szabó Úrnak és a cégének, hogy ezekután engem is be lehet perelni, mert én ezt innen nem fogom kitörölni, addíg amig be nem bizonyítják a maguk igazát (ami kétséges).

Az eredeti cikk itt. A hozzászólásokat is érdemes elolvasni.

2007. június 28., csütörtök

BAC - eddig viszonylag minden ok

Túl vagyok már három vizsgán:
  • Román szóbeli 7
  • Magyar szóbeli 10
  • Német szóbeli 9

Holnap jön az amitől a legjobban félek, a román írásbeli. A félelmem jogos, mivel anyanyelvi szinten kell letenni, ami még önmagában nem lenne gond, mert végülis minden román állampolgártól ez alapkövetelmény, és előbb-utóbb mindenki elsajátítja a nyelvet. Még az olyan román anyanyelvüektől elizolált sarmasági magyar nyelven beszélő állampolgár is mint én(a román társaság hiánya, ill egyéb érdeklődési kör megléte miatt eléggé nehézkesen beszélem a r nyelvet).
Eddig még hátravan a:
  • román írásbeli
  • magyar írásbeli
  • matek
  • informatika
  • filozófia
:-|

2007. június 23., szombat

"Vendégszoba - Előttem nem volt semmi - vendégünk volt a Nagy Bumm" by Origo

Egy érdekes "riport" jelent meg az origo tudományos rovatában, ezt copypasteztem be elsősorban magam és persze az utókor számára:

"Ha már nem lesz mit megismerni, csak az összegyűjtött teljes ismeretanyagot lehet ragozni, permutálni, akkor az intellektuális izgalom elhal, a technika és valószínűleg a szellem fejlődése véget ér. Kívánom, hogy ezt az állapotot sohase érjétek el, mindig maradjon a Világban izgalmas kihívás, kutatni- és felfedeznivaló." A Földön kívüli élet után a Nagy Bumm volt a vendégünk rendhagyó chat-sorozatunkban. Számtalan érdekes dolgot megtudhattunk a Világegyetem keletkezésekor jellemző állapotokról és az Univerzum jövőjéről is.

Nagy Bumm: Üdvözlöm az olvasókat! Mindenekelőtt hadd kérjem, hogy az igazi nevemen szólítsatok. A nevem pedig nem Ősrobbanás, hanem Nagy Bumm, angolul Big Bang. Az Ősrobbanás szó teljesen félrevezető, ráadásul annak idején ostoba politikai kompromisszumként született. Az 1950-es években Magyarországon az egész téma burzsoá áltudománynak számított, amikor pedig végre lehetett róla beszélni, az volt a kifogás, hogy a Nagy Bumm túlságosan vicces kifejezés, a Tudomány pedig Igencsak Komoly Dolog. Így maradtak az Ősrobbanás elnevezésnél, ami azóta is sok embert félretájol. A "robbanás" szó ugyanis arra utal, hogy a hatalmas semmi közepén van egy kis anyagcsomó, ami hosszú nyugalom után egyszer csak gyors tágulásnak indul. Vannak gyorsabb és vannak lassúbb repeszdarabok - a leginkább sztahanovista, gyorsan repülő részecskék belehasítanak az üres térbe, és igencsak anizotróp világot látnak maguk körül: előttük a nagy semmi, mögöttük a többi, lassúbb részecske. Ez a hamis kép homlokegyenest ellenkezik azzal a képpel, amit a kozmológia tudománya rólam kialakított. Nevezzetek tehát egyszerűen Nagy Bummnak. Ez is leegyszerűsítés, de legalább nem félrevezető.

Mikor történtél meg? []
Ezen sokat vitatkoztatok. Néhány évvel ezelőtt még azt mondtátok, hogy 10-20 milliárd évvel ezelőtt. Ez olyan, mintha egy hölgyet 30-60 évesnek saccolnátok. A 2002-2003 körül végzett nagy pontosságú csillagászati mérések alapján most már pontosan tudjátok, hogy 13, 7 milliárd évvel ezelőtt történtem.

Mi volt Ön előtt? [urrobi]
Már Szent Ágoston is megmondta: "meg kell értenünk, hogy az idő teremtése előtt nem volt idő". Én is ugyanezt mondom, teremtés helyett az idő kezdetével, a Nagy Bummal. A kérdés hasonló a következőhöz: mi van az Északi-sarknál is északabbra? A Föld minden pontján feltehető ez a "mi van innen egy méterrel északabbra" kérdés, de épp az Északi-sarkon nincs értelme. Hasonlóképpen minden pillanatot megelőzött sok másik pillanat, kivéve a kezdet pillanatát. Ez előtt nem volt semmi, mert magának az "előtt" szónak sem volt értelme.

Tényleg egy robbanásként kell elképzelnünk? [csibegeza]
Egyáltalán nem. Mint a bevezetőben leírtam, egy robbanásnál egy kis anyagdarab terjed szét a külső, üres térben. Az én esetemben nem volt külső tér, mert a tér is az anyaggal együtt keletkezett. Másrészt nem voltak leggyorsabban repülő, szélső részecskék, amelyek legelöl hasítottak az üres térbe: az anyag mindig egyenletesen töltötte be az egész teret. Ezért célszerűbb azt mondani, hogy nem az anyag "robban", hanem a tér tágul.

Hogyan került a nagy semmi közepére az a kis anyaghalmaz? [Egyetemista@Mc]
Mint a bevezetésben leírtam, nem volt Nagy Semmi és nem volt kis anyagkupac. Előttem egyszerűen nem volt semmi, sőt "előttem" sem volt.

Természeti törvények hiányában mi indította el és mi irányította ezt a folyamatot? [DiTKaBéjBi]
A természeti törvényeket az anyag hordozza. Amint az anyag létrejött, máris voltak törvényei, és azok irányították a fejlődést. Az első pillanatnak viszont nem volt oka, mert az egyik előző válaszban leírtak szerint nem volt "azelőtt". Ha viszont ez a válasz nem nyugtat meg benneteket, másként is gondolhattok e kérdésre: képzeljetek el egy félegyenest, amelynek kezdőpontját eltávolítjuk: legyen ez a számegyenes pozitív fele, a nulla pont nélkül. A félegyenes bármely pontjától balra végtelen sok pont található, de nincs legszélső, első pont. Ilyen az időtengely is: minden eseményhez pozitív időadat tartozik, mindegyik esemény előtt végtelen sok másik esemény történt, amelyek akár az adott esemény okául szolgálhatnak, de nem volt legelső esemény, amelynek nem lenne oka, hiszen a kezdőpont nem tartozik az időegyeneshez. Ebben az értelemben én, a Nagy Bumm - nem is létezem.

De a semmiből hogy lett anyag, ami tágult? [CarmenBaba]
Úgy látszik, ez az a kérdés, ami mindenkit izgat. A "lett" szó használata már azt sugallja, hogy volt valami a kezdő pillanat előtt, és ebből "lett" az, ami később létezik. De ha az idő is a kezdő pillanatban született, akkor a kérdésnek nincs értelme. Akit ez még mindig idegesít, annak javaslom az idő korábban leírt félegyeneses modelljét: ebben nem merül fel az első pillanat és az azt megelőző események kérdése.

Mennyire tudjuk az Ön kezdő pillanatát időben megközelíteni a mai modelljeinkkel? [zolika]
A megközelítés fő eszközei részben a részecskegyorsítók, részben a papír/ceruza/számítógép komplexum. Az Univerzum korai korszakaiban nagyon meleg volt, azaz a részecskék nagyon gyorsan mozogtak. Ezt nehéz földi kísérletben reprodukálni, lásd a magfúziós erőművekkel való próbálkozások technikai nehézségeit, pedig ott csak a Nap belsejének néhány millió fokos hőmérsékletét kellene utánozni. Egy zseniális ötlet segített: elég csak néhány részecskét felgyorsítani a megfelelő sebességre, a többi, álló részecskével történő ütközésük pont úgy zajlik le, mintha mindegyikük egyformán veszettül szaladgálna. Ezt pedig földi részecskegyorsítókkal is el lehet érni. A gyorsítós kísérletekkel így egyre többet tudtok meg a részecskék tulajdonságairól, kölcsönhatásairól, az elméleti fizikusok és kozmológusok pedig eme újonnan megismert tulajdonságokat azonnal felhasználják a Világegyetem ama korszaka rekonstrukciójára, amikor az adott energia- és hőmérsékletviszonyok uralkodtak. Persze minél korábbra akartok visszanézni, annál nagyobb hőmérsékletet, azaz energiát kell elérni, ehhez pedig nagyobb, és sajnos exponenciálisan drágább gyorsítók kellenek. A következő gyorsítógeneráció már akkora lesz, hogy el sem fér a Földön, ki kell telepítenetek őket az űrbe... Ily módon ma kb. a másodperc ezred-milliomod-milliomod részéig (körülbelül 10-15 s) tudjátok megközelíteni a Kezdet pillanatát. Az elméleti fizikusoknak szerencsére nem kell gyorsító, az ő gondolataik szabadabban szárnyalhatnak: viszonylag pontos leírással rendelkeztek a Nagy Bumm után 10-35 másodperccel történtekről. Az így kikövetkeztetett jelenségeket persze még sokáig (esetleg évszázadokig) nem lehet kísérletileg ellenőrizni. Az elméleti eredmények alapján azonban rekonstruálható az Univerzum későbbi története, a kialakuló struktúrák tulajdonságai, ez pedig összevethető a mai csillagászati tapasztalattal. Sőt megfordítva: egyes kozmológiai, csillagászati megfigyelésekből következtetni lehet az elemi részecskék laboratóriumból nem ismert tulajdonságaira is - ezt az ötletet egy neves magyar tudós, Marx György alkalmazta először 1975-ben.

Hogy kell elképzelni az akkori állapotokat? [csibegeza]
Ezek az állapotok nagyon gyorsan változtak. Ahogy a tér a nullából kiindulva tágult, az anyag hőmérséklete a végtelenből indulva folyamatosan csökkent. Adott hőmérsékleten adott anyagfajták létezhetnek: a hőmérséklet gyors változásával gyorsan változtak az anyagfajták is. Olyan ez, mint egy igen gyors és nagyon sok részes szappanopera, melynek felvonásai új meg új szereplőkkel villámgyorsan követik egymást. De minden felvonás ezerszer vagy milliószor hosszabb az előzőnél (hiszen a hőmérséklet csökkenésével a szereplők, azaz a részecskék egyre lassabban mozognak). Kezdetben a sűrű és forró anyag elemi részecskékből (és persze a megfelelő antirészecskékből) állt, amelyek termodinamikai egyensúlyban voltak, és folyamatosan átalakultak egymásba, a fotonok új részecske-antirészecske párokat keltettek, azok szétsugároztak stb. A hőmérséklet csökkenésével a nehezebb részecskék és antirészecskéik kiszálltak a játékból (hiszen a hősugárzás energiája már nem volt elég a párkeltéshez), végül csak a legkönnyebbek maradtak: az általatok jól ismert proton és elektron, ezek később atomokat alkottak. Ezután az addig homogén (azaz mindenütt egyforma sűrű) anyag a gravitációs instabilitás miatt felhőkre szakadt, és elkezdődött a kozmikus struktúrák, a galaxisok és csillagok kialakulása. Innen már el tudjátok képzelni a sztorit...

Ez a forró, átalakuló részecskeplazma már a nulla pillanattól kezdve jelen volt? Vagy a kezdet igazi kezdetén másfajta viszonyok uralkodtak? [szecskarago]
Néhány évtizede még úgy gondoltátok, hogy a forró "plazmakorszak" egészen a kezdetektől fennállt. Ma már tudjátok, hogy ezeket a "termodinamikai" jellegű, forró felvonásokat megelőzte az "inflációnak" nevezett, gyorsuló tágulással jellemezhető, igen rövid, de drasztikus változásokat hozó korszak, amelynek létezésére csak 1980-ban következtettetek, mégpedig részecskefizikai elméleteitek alapján, és amelynek létezését tudósaitok csak nemrég fogadták el általánosan. Ennek a korszaknak a végén, a vákuum "halmazállapot-változásával" jött létre a későbbi korszakok főszereplője, a forró részecskeplazma. Még korábban pedig a kvantumgravitáció uralkodott, amelyről jelenleg nem tudtok semmit, és erre nagyon büszkék is vagytok, hiszen azt legalább értitek, hogy milyen matematikai nehézségek miatt nem lehet összebékíteni a két legáltalánosabb fizikai elméletet, a részecskéket leíró kvantumelméletet és a gravitációt magyarázó általános relativitáselméletet. E két elmélet összeegyeztetéséért, a majdani kvantumgravitációs elméletért kb. 2052-ben adják ki az első Nobel-díjat. Fiatalok, lehet igyekezni! Ha ez meglesz, még mélyebbre pillanthattok a múlt mélységes kútjába, fizikai tudásotok még jobban meg fogja közelíteni a Nagy Bumm pillanatát.

Hogy lehet az, hogy senki sem volt ott "akkor", és mégis ennyire alá van támasztva, hogy mi is történt? És ha nem is így volt? [AFeketeDalnok]
Természetesen egyetlen tudományos elmélet sem adja meg a Végső Választ, de egyre jobban megközelíti azt. A szokásos (természet-)tudományos módszer működik itt is: a tapasztalatok alapján elméleteket állítotok föl, ezek alapján számításokat végeztek és a világ új, még nem ismert tulajdonságait jósoljátok meg. Ezután ezeket összehasonlítjátok az új csillagászati tapasztalatokkal - és ha kell, korrigáljátok a modelleket. Ebben a folyamatban a 2000-es évek elején drámai előrehaladás történt: az Univerzumot kitöltő anyag számos új tulajdonságát sikerült pontosan megmérnetek, és ezzel a versengő elméletek közül kiválasztani a legmegfelelőbbet. Ma már a kozmológiátok nem önkényes spekulációk és vad elképzelések halmaza, hanem a fizika más ágaihoz hasonlóan nagy pontossággal végzett méréseken és részletesen kidolgozott elméleteken alapuló természettudomány. Finomodhat, pontosabb lesz, de a lényeges tényekben és alapkérdésekben már nem fog durván változni.

Mikor születtek az első galaxisok? [elektron567]
Az Univerzum tágulását leíró forgatókönyv korábbi verziói szerint egy-két milliárd évvel a Kezdet után. Újabban azonban a csillagászok olyan távoli galaxisokat is találtak, amelyek már pár százmillió évvel utánam is léteztek. Újra kell tehát gondolni és számolni a forgatókönyveket. Ami nem is baj, és amúgy is aktuális, hiszen az egész rekonstruált kozmológiai történet leginkább kérdéses, leggyengébb lábakon álló része a galaxisok képződése, ennek ideje, mechanizmusa, részletei. A következő években ezen a téren sok új és érdekes eredmény, fejlemény várható, tessék szorgalmasan olvasni az [origo] tudományos rovatát, valamint a http://hirek.csillagaszat.hu/ weblapot...

Ha az Ősrobbanás óta tágul a Világegyetem, akkor mi van azon túl (ha tágul, akkor van hova alapon)? [kismu]
Nincs hová. Az anyag minden teret betölt, és nincs tér a téren túl. Ez a tér viszont folyamatosan nő, de nem egy környező nagyobb valamibe tágul. Kénytelen vagyok elmondani a sokszor idézett (és sokszor félreértett), bár kissé pontatlan hasonlatot: a világ olyan, mint egy gumilabda felszíne, ezen a pöttyök a galaxisok. A labda felfújásakor a galaxisok folyamatosan távolodnak egymástól, de nem azért, mert a felszín egyre nagyobb területet tölt be egy már korábban is létező síkon (mint például a padlón egy egyre terjedő pocsolya). A gömb felszíne, azaz a tér, mégis folyamatosan nő. A hasonlat egyrészt azért sántít, mert a gömb felszíne véges, az Univerzum pedig a legújabb méréseitek szerint végtelen, másrészt a hasonlatban mindenki úgy képzeli maga elé a gumilabdát, hogy a környező háromdimenziós térbe ágyazza. Próbáljátok elképzelni a labdát az őt körülvevő és a labda belsejében lévő tér nélkül (úgysem fog sikerülni), és akkor jó képet kaptok a Világegyetem tágulásáról. Az emberi fantázia és térszemlélet persze véges, nehezen tud ilyesmit elképzelni, ezért az emberiség egy kollektív érzékszervet fejlesztett ki az elképzelhetetlen elképzelésére és leírására. Úgy hívják: matematika.

Igaz-e az új hír, hogy a Világegyetem csak kezdetekben tágult egyre lassabban, jelenleg pedig gyorsuló ütemben tágul? [Nettesheim]
A legújabb, az 1990-es és 2000-es években végzett méréseitek szerint valóban ez a helyzet: a lassuló tágulás kb. 3 milliárd évvel ezelőtt gyorsulóba váltott. A méréseket egyes tudósok még vitatják, tehát nem kell rá letenni a nagyesküt. (Én persze tudom a választ, és érdeklődve várom, hogy mikor jöttök rá.) Nagy kérdés, hogy mi a gyorsuló tágulás oka. Hasonló kérdés az is, hogy mi volt a korábbi tágulás lassulásának oka. Az utóbbi kérdésre a válasz természetesen a gravitáció: a galaxisok kölcsönös vonzása fékezte a tágulás ütemét. A gyorsuló tágulást tehát valamilyen antigravitációs tényező okozhatja. Nem kell persze rohannotok a paraemberekhez, vagy antigravitációs autórészvényeket venni: ennek az elméleti feltételezésnek az esetleges gyakorlati alkalmazása még igen messze van. Az antigravitáció oka lehet Einstein híres kozmológiai állandója, amelyet 1917-ben tételezett fel, majd a Világegyetem tágulásának felfedezésekor visszavont, és élete legnagyobb tudományos tévedésének nevezett - ezek szerint tévesen. (Nagy embereknek a tévedései is zseniálisak.) Egy másik lehetőség a tágulás okára egy speciális anyagfajta létezése lehet. Ennek a feltételezett anyagnak igen lírai neveket adtatok: sötét energia, inflaton, kvinteszencia... Hasonló anyagfajta egyszer már létezett az Univerzumban, a másodperc igen kis törtrészével a Nagy Bumm után, és akkor igen nagy mértékű, gyorsuló tágulást okozott: ez volt a nevezetes inflációs korszak. Lehet, hogy most egy újabb infláció kezdetén jártok.

Lesz-e a Világegyetem élete végén Nagy Reccs, az Ön ellentéte? [cordoba]
Pillanatnyi tudásotok szerint nem lesz. A korábbi tágulási modelleknek, melyeket 1921-ben Fridman dolgozott ki, három lehetséges kimenetele volt: a világ egyre lassulva tágul a végtelenségig, vagy a tágulás egyszer megáll és összehúzódásba csap át, amelyet a Nagy Reccs zár le ( a harmadik lehetőség a kettő közti határeset volt). Sokáig nem tudtatok dönteni a lehetőségek között, mert nem voltak elég pontosak a tágulás mai ütemére és a Világegyetem mai anyagsűrűségére vonatkozó méréseitek. A kozmológia állandó rehabilitálása e három lehetőséget számos újabbal bővítette. A kozmológia már említett forradalma, amely az ezredforduló körüli években zajlott le, és amely spekulációk gyűjteményéből mérésekkel alátámasztott természettudománnyá tette az Univerzum fizikáját, választ adott erre a kérdésre is: méréseitek szerint a tágulás nem fordul összehúzódásba, hanem örökké tart, sőt - mint az előző válaszban szó volt róla - egyre gyorsuló lesz. Nagy Reccs tehát nem lesz, helyette másfajta borzalmas vég vár a világra: a Nagy Brrr (Big Chill) vagy a Nagy Sutty (Big Rip). Ezeknek a részleteiről esetleg egy későbbi interjúban beszélgethetünk. A Világegyetem hosszútávú jövőjéről és a végkifejlet lehetséges forgatókönyveiről ajánlok egy remek könyvet: P. Davies: Az utolsó három perc (Kulturtrade, 1996). Persze a nemrég felbukkant Nagy Sutty ebben még nincs benne...

Azt olvastam, hogy sok ősrobbanás volt, és sok világegyetem van, párhuzamosan. Ez igaz? [exmachina]
Elképzelhető. Én is csak a ti tudósaitok cikkeiből tudok róluk. Lehet, hogy vannak, de hozzám semmi közük. Párhuzamos létünknek épp az (lenne) az értelme, hogy - akárcsak a geometriai párhuzamosok - sohasem találkozunk. Mindenesetre ennek a sok Univerzumot tartalmazó hipotetikus komplexumnak nevet már adtatok: Multiverzum.

Lehetséges-e, hogy az Univerzum pulzál, azaz főnixként újjászületik a Nagy Reccs után? [joco]
Mint már említettem, tudományotok mai állása szerint nem lesz Nagy Reccs - bár éppen lehetne, ez nem mondana ellent semmilyen tudományos alapelvnek. De a "feltámadó" Univerzum már igen! Korábban divatos volt a "pulzáló Világegyetem" gondolata. Eszerint a tágulást összehúzódás váltja fel, jön a Nagy Reccs, majd az Univerzum egy újabb Nagy Bummal mintegy újjászületik, jön a következő ciklus, és így tovább a végtelenségig. Ez az ötlet nem tekinthető korrekt matematikai vagy fizikai modellnek. Az általános relativitáselméletből nem következtethetünk ilyen "reprocesszálásra", sőt matematikailag inkább az ellenkezője igaz: az elméletben alkalmazott matematika kizárja a megoldások folytatását a végtelen sűrű és forró szinguláris ponton túlra. Az ötlet inkább filozófiai, esztétikai indíttatású: a mai ember egyszerűen nem tudja elképzelni, elhinni a térben vagy időben véges Világegyetem gondolatát - mint azt több, e fórumon feltett kérdés is bizonyította. Annyira hozzászoktatok a térben és időben végtelen világ képéhez, hogy az ellenkezőjét torznak, csonkának látjátok, és inkább megerőszakoljátok a matekot és a fizikát, csak hogy "ideológiailag" kielégítő modellhez jussatok. (Egy hasonlat: aki nem akarja elfogadni, hogy az Északi-sarkon nem értelmes az "egy lépést északra" felszólítás, feltételezheti, hogy a Sarkon a földgömbhöz hozzá van ragasztva egy másik földgömb, és azon lehet tovább masírozni északra. Ebből persze végtelen sok további földgömb léte is következne... Ilyen abszurd képzetekhez vezethet az ideológiai alapú ragaszkodás egy korlátozottan alkalmazható gondolathoz. Matematikailag teljesen hasonló a pulzáló Világegyetem ötlete is.) Az egészben az a paradox, hogy 1600-ban Giordano Brunot éppen azért égették meg, mert a korábbi véges világ helyett bevezette a térben és időben végtelen Világegyetemet - amit az akkori emberek egyszerűen nem bírtak elképzelni, és ezért elfogadni. Még mondja valaki, hogy nincs fejlődés: ma a magyar könyvesboltok tele vannak az "Einstein hülye volt" vagy hasonló című könyvekkel, de komolyan tudtommal senkinek sem jutott eszébe, hogy Einsteint meg kellett volna égetni a térben és időben véges Világegyetem gondolatáért :)

Vajon ugyanolyan lenne a következő nagy bumm is? Ugyanolyan világ keletkezne, mint amilyen most van? [kivancsi]
Mit jelenthet a "következő Nagy Bumm"? Válasszuk többfelé a kérdést. Az egyik lehetőség a korábban tárgyalt pulzáló Világegyetem lenne, a másik pedig a párhuzamosan létező Univerzumok sokasága. Mindkét esetben felmerül a kérdés: azonosak-e a fizikai törvények a különböző világokban. Erről természetesen semmit sem tudhatunk (sem ti, sem én, hiszen csak egyetlen ilyen világon belül létezünk), de spekulálhatunk róla. A fizikai törvények különbözőségének számos fokozata van. A legenyhébb, ha arra gondolunk, hogy a törvényeket leíró képletek azonosak, de a bennük szereplő fizikai állandók (pl. a fénysebesség, a Planck-állandó, a gravitációs állandó, az elektron töltése vagy tömege stb.) kissé különböznek a miénktől. Fizikátok és kozmológiátok egyik legnagyobb horderejű huszadik századi felismerésének tartom, hogy rájöttetek: egy ilyen, csak néhány paraméter értékében kissé megváltoztatott világ gyökeresen másképp viselkedne, nagyon más tulajdonságokkal rendelkezne, mint a mi világunk. Például egyáltalán nem lennének benne atomok. Élet pedig semmiképpen. A mi világunk paraméterei éppen olyanok (véletlenül? szándékosan? törvényszerűen?), hogy lehet benne élet - és persze van is. E témára "antropikus elv" vagy "a lakható Világegyetem" címszó alatt szoktak hivatkozni. Mostanában sok könyv és cikk jelenik meg erről a témáról, mutatóba kettő: M. Rees: Csak hat szám (Vince kiadó, 2000) és Székely L.: Az emberarcú kozmosz (Áron kiadó, 1997). A multiverzum-modell, a párhuzamosan egymás mellett létező, de egymástól pont e paraméterek értékében különböző világok sokaságának feltételezése épp arra jó, hogy természetes magyarázatot szolgáltasson e furcsaságra: a sok közül épp abban a világban éltek, amelyben lehetséges az élet.

Tegyük fel az ellenkezőjét: sok világ létezne (egymás mellett vagy egymás után), hajszálra egyforma fizikai törvényekkel és állandókkal. Mégsem lennének egyformák! Az anyag konkrét története egyszeri. Véletlenszerű események, egyedi ütközések, katasztrófák, történelmi "szűkületek" szabják meg a folyamatok további irányát. Nagyon meglepődnétek, ha egy szomszéd csillaghoz irányított űrszonda saját Naprendszeretek pontos másáról hozna hírt: nyolc bolygó az ismert pályákon, adott méretekkel, a megfelelő holdak és kisbolygók... Miért e meglepetés? Mert a Naprendszer kialakulása számos véletlenszerű, egyedi esemény következménye, ezek megismétlődése egy másik helyen abszolút valószínűtlen. Hasonló a helyzet a földi biológiai evolúcióval is: ha azonos feltételek mellett újrakezdődne, akkor most talán értelmes delfinekkel vagy denevérekkel chatelnék (vízhatlan billentyűzettel vagy ultrahangokkal), de még valószínűbb, hogy nem lenne értelmes élet a Földön. Az Univerzum is egyedi, evolúciós fejlődésen átmenő rendszer: egy másik hasonló Univerzum részletei bizonyosan különböznének a tietekétől, és biztosan hiába keresnétek benne a Föld pontos mását.

Lehetséges-e hogy egyszer teljesen megértjük majd az Ön kialakulását? [kalozz]
Remélem, nem. Ha egy adott témáról már valóban MINDENT tudtok (ha ez egyáltalán lehetséges), a terület unalmassá válik, nem jelent intellektuális kihívást a művelése. Az emberiség történetének, ezen belül a nyugati kultúra utolsó fél évezredének egyik fő tanulsága az, hogy a természet ismeretlen jelenségei megértésének, megmagyarázásának, és - igen! - gyakorlati kihasználásának vágya, igénye hatalmas húzóerőt jelentett az emberi szellem fejlődésében. A modern ipari technológiák kialakulása gyökeresen megváltoztatta mindennapi életeteket, kultúrátokat, gondolkodásotokat. Ez a változás persze számos ellentmondást, sőt veszélyes helyzetet is teremtett, lásd például a közelgő klímakatasztrófát. De e negatív fejleményekkel szemben is csak a természettudományos alapkutatásokra támaszkodó modern technikával felfegyverkezve tudjátok felvenni a harcot (persze elegendő társadalmi, politikai és anyagi támogatás esetén). E szédületes mértékű és sebességű fejlődés motorja az ismeretlen megismerésének vágya volt. Ha már nem lesz mit megismerni, csak az összegyűjtött teljes ismeretanyagot lehet ragozni, permutálni, ez az intellektuális izgalom elhal, a technika és valószínűleg a szellem fejlődése véget ér. Kívánom, hogy ezt az állapotot sohase érjétek el, mindig maradjon a Világban izgalmas kihívás, kutatni- és felfedeznivaló.

Nagy Bumm...TE Isten vagy? [ördöglányka]
Az én világomban nincsen Isten. Pontosabban: az én világomban lehetséges az élet, itt vagytok ti, és Isten a ti fejetekben van.

Evolúció vagy teremtés? Szerinted??? [angyali_krisz]
Természetesen evolúció. Az anyag egyetlen alkalommal keletkezett és utána saját törvényei szerint fejlődik - az értelemig és tovább.

Te vagy az egyetlen elmélet a Világegyetem kialakulására? [Indian Joe]
Ma már igen. Néhány évvel ezelőtt még igen sok versengő elmélet volt a pályán, de a kozmológiai mérések már többször említett forradalma egyszerűen elsöpörte őket. Az ún. kozmológiai Standard Modell igen részletes előrejelzéseket adott, például a kozmikus háttérsugárzásban észlelt százezred résznyi ingadozásokkal kapcsolatban. Ezeket a jóslatokat a mérések nagy pontossággal megerősítették. A konkurens elméletek egyszerűen nem jutottak el a hasonló pontosságú jóslatok kiszámításáig sem. Ma nincs versenyképes konkurens elmélet. Persze később még születhet - de ezeket a most megismert tényeket, adatokat az új elméletnek is reprodukálnia és magyaráznia kell.

Fotó: Pályi ZsófiaKit tisztelhetünk a Nagy Bumm nick "mögött"? [sun_light!]
Hát végül csak lebuktam: a Nagy Bumm nevében Dávid Gyula fizikus beszélt. Ha valakit a téma részletesebben is érdekel, számos hasonló témájú előadásomat megtalálja hang- és videofelvétel formájában a Magyar Csillagászati Egyesület Polaris Csillagvizsgálójának weblapján: http://polaris.mcse.hu/archivum/. Köszönöm az érdeklődést és a kérdéseket, viszontlátásra kb 13 milliárd év múlva!

[origo]