Most találtam rá TWA alábbi cikkére (melynek koncepciójával egy véleményen vagyok), és volt pofám az indexről copypastezni, hátha bedöglik a server egy szép nyári napon :P
"Megint előkerült az ősi kérdés, hogy használna-e Jézus kotont, pontosabban használhat-e Jézus követője kotont, ha a példaképe biztosan nem használt, ahogy egyébként mobiltelefont se, meg olyan vicces csákót se, mint a Szentatyáé. Ezzel már fel is sejlik a probléma egyik gyökere: egy tökéletesen aszexuális életmodell nemigen segít az ilyen útkeresésekben.
Lényeg, hogy a katolikus anyaszentegyház jelenleg úgy tartja, hogy a koton rossz, sőt éppen a koton léte vezet az olyan disznóságokhoz, ahol egyáltalán szükség lehet rá. Érdekes, azt ugyanakkor nem gondolják, hogy a fegyverek léte vezet a háborúhoz, sőt azokat meg is áldják, ha kell. Hát, a kotonáldásra várni kellhetik, de nem ez a kérdés; ez a vallás már csak ilyen brontoszaurusz, hogy a külső ingerek – az úgynevezett valóság, vagy ahogy ők mondják, a világ jelei – évszázadok alatt érnek csak el a diónyi agyba. Sziszifuszi munka volna tehát úgy érvelni, hogy elmagyarázná nekik a világ, hogyan is működik a szexualitás eredetileg. Mármint különnemű, felnőtt emberek között. De azért az a diónyi agy létezik, mert újabban, amióta a fogamzásgátlás egyáltalán téma lett, már bizony vannak a Szentszék által jóváhagyott módszerek is. Ilyen például a hőmérőzés, meg a naptárazás. Ezek azért kiváló módszerek az Úr szerint, mert hagynak neki esélyt. Komolyan. Azért ezek a jó családtervezési eljárások, mert nem jók. Tehát nem rekesztik ki teljesen az isteni akaratot a gyermekáldásra nézvést. (Ezt VI. Pál pápa szíveskedett közzétenni 1968-ban, a Humanae vitae kezdetű enciklikában.)
Ehhez volna egy teológiai kérdésem, illetve arra lennék kíváncsi, hogy az Úristent leszázalékolták-e, mióta utoljára hallottunk róla. Merthogy ha jól mesélik, ez az isteni akarat, amit most az a fránya gumi kirekeszt, az valamikor képes volt dugás nélkül is gyermeket nemzeni, amely gyerekből mellesleg ez a mondakör kinőtt. Ez elég lehangoló isteni pályakép, már-már arra gondol az érte aggódó ember, hogy fiatalkorában őt ismertük Zeuszként, aki ugye igen fickós isten volt, és lerendezett minden útjába kerülő nőt. Aztán már csak egy kósza kalandra futotta, most meg egy gumival el lehet zavarni. Akkor meg minek félne tőle bárki is?
No de tegyük vissza a tévéfotelbe az öregurat, és jusson eszünkbe a katolikus karizmatikus körökből (ők a római egyház fundamentalistái) még mindig kihallatszó vélekedés, hogy az AIDS és a többi nemi betegség az Isten büntetése a paráznaságért. Ez természetesen sötét hülyeség, hacsak nem teszik hozzá, hogy a spanyolnátha pedig büntetés a lélegzésért, a lepra meg a metrózásért. (Nem teszik.) Azt viszont jegyezzük meg, hogy a hivatalos álláspont szerint nagyon együttéreznek a betegekkel, a büntielmélet túlkapás. Csak éppen nem a koton a megoldás, hanem abba kell fejezni a buzulást meg a házasságon kívüli kalandozást.
Ha a fenti teológiai fejtegetés helyett politikai választ keresünk, akkor csak az a magyarázat adódik, hogy a kotonnal pont az a baja az egyháznak, hogy segít megelőzni az AIDS terjedését még akkor is, ha az ember esetleg nem követi a tanításaikat. Ha pedig nem akarják a járvány visszaszorítását, azzal két céljuk lehet, és mindkettő elég ijesztő.
Az egyik, hogy ha már igehirdetéssel nem sikerül az embereket istenfélőnek nevelni, akkor legalább féljenek a betegségtől; és akkor az Úr örvendeni fog, mert onnan fentről úgyse látja a részleteket, csak a félelmet. Közben talán a káröröm is bejátszik: haljanak csak jól meg az istentelenek! Ha az AIDS velünk, kicsoda ellenünk? Bravó. A Vírus helytartói. A másik lehetőség, hogy Afrikában nem szenvedő, hanem katolizálható kontinenst látnak, márpedig a vallás terjedésének jót tesz a nyomor és a már említett félelem. Persze az nem biztos, hogy pont a katolikus vallás fogja megmozdítani az éhező négereket. Befuthat az iszlám is, vagy megszülethet egy egészen új – és nyilván az eddigieknél is rettenetesebb – hiedelem vagy izmus.
Sajnálom, de más értelme nincs annak, hogy ez a szervezet kétségbeesetten igyekszik megakadályozni – néhol betiltani –, hogy a gumióvszer eljuthasson az emberekhez. Még azoktól is megtagadnák, akik nem katolikusok. Ez a gyanús szervezet tehát úgy viselkedik, mint egy gyógyszergyár, amely előbb elterjeszt egy betegséget, hogy eladhassa a termékét, ami egyébként nem gyógyítja a kórt. Na mostan ha ez kiderül egy gyógyszergyárról, akkor azt még a rendőrség kiérkezése előtt, avagy annak segítségével megrohamozzák a megnyomorítottak és hozzátartozóik, a fehérköpenyes vegyészeket az ablakokon át kitessékelik, és felgyújtják az egészet. Ehhez képest nagyon finom jelzés, hogy az ilyen nyilatkozatokért cserébe – jól van, papa, maga nézze csak a tévét – jóindulatúan csak hülyének nézi és ignorálja őket Európa. Legalább Európa."
7 megjegyzés:
Kedves Árpád, hitünk szerint az óvszer használata etikailag azért problematikus, mert eleve kizárja annak LEHETŐSÉGÉT, hogy két ember, férfi és nő legbensőségesebb találkozásából, a szeretkezésből, (szexuális egyesülésből) egy új élet foganjon. A gyermek Urunk ajándéka, és ha a Mi szüleink is Hozzád hasonlóan gondolkodtak volna annak idején, mi most aligha értekezhetnénk itt ilyen kérdésekről. A szexualitás a Jóisten legszebb ajándéka két, egymást önzetlenül szerető, egy életen át segíteni akaró ember számára. A szexualitás házasságban nemhogy nem bűn, hanem szinte kötelesség! Azért más a házasságon belüli szexualitás, mint azon kívül, mert a házasságban a felek félreérthetetlenül kijelentik, hogy szeretik Egymást, hogy Egymásra nem (élvezeti)eszközként, hanem olyan célként tekintenek, amelynem boldogságát akarják. Az Egyház azt mondja nekünk, ha szeretitek egymást, akkor feküdjetek le nyugodtan egymással és fejezzétek ki így is állítólagos szereteteteket.De ha valóban szeretitek egymást, miért nem házasodtok össze? És ekkor többnyire kiborul a bili, hiszen a szeretet azt jelenti, hogy a másik boldogságát akarom, és ezért minden áldozatot hajlandó és képes vagyok meghozni. Teljesen elfeledkezünk magunkról, hogy a Másikat boldoggá tegyük. S mivel ez a Másik boldogságára irányuló akarat kölcsönös, mindketten boldoggá leszünk. Házasságra készülő fiatalemberként állíthatom Neked mindezeket. :-) A házasságon kívüli szexualitás legtöbbször öncélú, nem jár vele teljes elköteleződés, felelősségvállalás, legalábbis nem olyan mértékű és minőségű, s főleg nem olyan visszavonhatatlan jellegű, mint a házasságban. Nagyon butácska gondolatok, amelyeket megfogalmaztál! :-) Komolyan.
Nost t. Turjányi Ákos.
Először is kezdjük azzal, hogy a szöveg egy idézet, és akit idéztem, na azt hívják Árpinak (amit fel is tüntettem forrással együtt) - de már így bemutatkozva Kovács Levente vagyok.
Válaszolnék úgy idégzetve mondatokat.
"hitünk szerint az óvszer használata etikailag azért problematikus, mert eleve kizárja annak LEHETŐSÉGÉT, hogy két ember, férfi és nő legbensőségesebb találkozásából, a szeretkezésből, (szexuális egyesülésből) egy új élet foganjon."
Hát pedig pont ez a célja, de fura dolog azért az, hogy pont olyan szervezet tesz ajánlást ilyen ügyben, ahol a tagok jórésze, kötelezően aszexuális életet kell éljen (pl a pápát meg se említsem).
És mi van azzal a témával, hogy AIDS? Vannak mostanában valami bíztató eredmények az imádkozás és az AIDS es betegek gyógyulása közötti párhuzamot illetően?
"A gyermek Urunk ajándéka, és ha a Mi szüleink is Hozzád hasonlóan gondolkodtak volna annak idején, mi most aligha értekezhetnénk itt ilyen kérdésekről."
Mekkora csúsztatás. Elárulom a receptet: ha anyuci meg apuci akar egy kisbabát akkor óvszer nélkül csinálják, és lőn világosság... szóval a lényeg, attól, hogy létezik az óvszer, még a szülők akarata, vágya egy saját gyerekre nem fog csorbulni...
"Azért más a házasságon belüli szexualitás, mint azon kívül, mert a házasságban a felek félreérthetetlenül kijelentik, hogy szeretik Egymást, hogy Egymásra nem (élvezeti)eszközként, hanem olyan célként tekintenek, amelynem boldogságát akarják."
Na most a világ nem ilyen fekete fehér véleményem szerint. Ez a mondat most azt fejezi ki, hogy aki óvszert használ az a rossz oldalon, aki nem, az a jó oldalon áll. Attól hogy valaki használ óvszert, még lehet odaadó, és a közöttük levő intim kapcsolat, nem tárgyi jellegű.
"Nagyon butácska gondolatok, amelyeket megfogalmaztál! :-) Komolyan."
:-DDDDD na itt elröhögtem magam, de úgy igazán. 1000 féleképpen bele lehet kötni a hozzászólásodba, mint teológiailag, mint egyéb értelemben (hihetetlenül felületes az egész), de ha nem haragszol a magas labdát most engedem lepattanni...
És boldog Darwin-napot neked is testvérem :-)
Kedves Levente,
A "butácska gondolatokon" én is elnevettem magam, mikor visszaolvastam,de még közben is! :-) Nem akartam gúnyolódni-elnézést érte- a felvetett gondolatok igen komoly kérdéseket boncolgatnak, csak innen nézve hasonló gondolatfejtésekkel annyiszor találkozhattunk már, és újra és újra ugyanazokat hajtogatják olyanok, akik kívülről, a partvonalról bekiabálva szeretnék megmondani, milyennek is kellene lennie, mit is kellene tanítania az Egyháznak. 10-20 év telt el azóta, hogy mi itt, ezeken az oldalakon véleményünket közreadó fiatalok értelmünk használatára eljutottunk. 2000 év. Ennyi ideje él és növekszik Krisztus teste, az Egyház. Illendő lenne ennek megfelelő tisztelettel és alázattal közelíteni hozzá.
A szülős felvetés tényleg csúsztatás volt, egyáltalán nem releváns a kérdés szempontjából, elnézést kérek érte.
Egyébként csak a komment elküldése után vettem észre, hogy ez egy lassan két éves cikk!Ha figyelmesebb lettem volna, valószínűleg nem kezdek hozzá a valóban kicsit összecsapott munkához. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy válaszra méltattál, s, hogy mindezt a saját neved alatt tetted, ami sajnos nem túl jellemző a rendszeresen blogozókra. Pedig valószínűleg egyetértünk, hogy a vélemény saját név alatti felvállalása lenne a jellemes viselkedés útja.
Néhány érdekesség:
A cölibátus csak a latin (azaz a római katolikus) egyház felszentelt diakónusaira, papjaira és püspökeire vonatkozik. A Katolikus Egyház azonban nem csak a latin egyházból, hanem az ahhoz újracsatlakozott keleti egyházakból is áll (ez számokban kifejezve nagyjából 99%-1%). A keleti egyházak (koptok, szírek, stb.) ugyanazt a hitet vallják, ugyanúgy a szentatya primátusa alá tartoznak, teljes közösségben vagyunk velük, de más a rítusuk és az egyházfegyelmi szabályaik. Náluk a papok nősülhetnek, igaz, hogy csak egyszer, (özvegyként nem házasodhatnak újra), pappá szentelésük előtt kell nősülniük és püspök csak cölibátusban élő személy lehet.
Továbbá, ha egy protestáns lelkész áttér a katolikus hitre, megtarthatja feleségét papként is. Nem igaz tehát, hogy a Katolikus Egyházban nincsenek nős papok. A diakónusok pedig nősülhetnek, még a diakónussá szentelésük előtt.
A cölibátus hatalmas érték az Egyházban, azt a szeretetet fejezi ki, amellyel Krisztus szereti az emberiséget, s benne Téged is, engem is. A szexualitás integráns része az emberi személyiségnek, de nem azonos magával a személyiséggel, ennél fogva magasabb értékeknek alárendelhető. A pap tiszta élete jel. Jele az Isten irántunk való végtelen Szeretetének.
Másodlagos ugyan, de gyakorlati szempontból is hasznos, hogy a szent rendben élőknek nincsen családjuk. Teljesen embertársaik szolgálatára szentelhetik magukat-korlátok nélül. Az egész emberiség a családjuk...
Ami az AIDS-et illeti, az Egyház tanítása teljesen világos: őrizd meg a tisztaságod házasságodig és maradj hűséges házasságod alatt.A tisztaság és hűség az, amely az AIDS-től egyedül képes megóvni. (Aki magzati korban fertőződik meg, azon az óvszer aligha segít.) Az óvszer használata éppen a felelőtlen és korlátok nélküli (mert következmények nélküli) szexuális szabadosságot segíti elő. Márpedig az ember éppen azáltal képes kibontakoztatni személyiségét, ha mind inkább úrrá lesz a maga portáján, az ösztönei, a vágyai felett. A férfi ideálja pontosan a keresztény lovag eszménye, aki annál szigorúbb önmagához, minél gyöngédebb másokhoz. Aki habozás nélkül kész életét adni hitéért, családjáért, nemzetéért. Ha nem tudunk uralkodni önmagunkon, nemi vágyainkon, hogy leszünk képesek egy életen át felelősséget vállalni családunkért? Az Egyház a tisztaságra és hűségre neveléssel pontosan bennünket akar segíteni, hogy emberibb emberek legyünk, mind teljesebb személyek- férfiak és nők.
Arról van szó, hogy a házasságnak rendeltetésénél fogva nyitottnak kell lennie a gyermekáldásra. A természet rendjénél fogva mindösszesen pár nap van, amikor a petesejt képes megtermékenyülni, és teljesen megengedett, hogy az ember éljen ezzel az eleve adott, természetes fogamzás-megelőzéssel.
Természetesen az, hogy házastársak óvszert használnak, nem jelenti feltétlenül, hogy tárgyiasítanák a és ezzel nem emberi méltóságának megfelelően kezelnék a házastársukat.
Amui Darwint illeti: az Egyház egyáltalán nem veti el az evolúció elméletét. Azonban a darwinizmus nem azonos az evolúcióelmélettel (ahogy a gravitációelméletet sem hívjuk newtonizmusnak), mert az elmúlt 150 évben a Darwin által megalkotott elméletet számos helyen pontosították. Ettől még ez is csak egy elmélet marad, amely helyességének megítélését illetően az Egyház nem rendelkezik kompetenciával. Az elmélet helytállóságát a tudományos közvéleménynek kell megítélni. Teljes mértékben belefér az Isteni Gondviselésbe az evolúció is, de ez már megint egy más kérdés. A természetfilozófia szempontjából nézve pedig igen problematikus.
Biztosan tudsz nekem segíteni abban a kérdésben, hogy miért akarják annyira görcsösen ráerőltetni oly sokan egy kétezer éves közösségre a maguk sokszor egymásnak is ellentmondó véleményüket az Egyházon kívül állók? Válaszként van ugyan jónéhány ötletem, de szívesen venném, ha megosztanád velem, Te mit gondolsz erről.
Baráti üdvözlettel:
Ákos
Nost, akkor kezdjük az érdekességekkel.
Idéznélek: "A szexualitás integráns része az emberi személyiségnek, de nem azonos magával a személyiséggel, ennél fogva magasabb értékeknek alárendelhető."
Felhívnám a figyelemedet arra, hogy nagyon komoly ellentmondásba kerülsz önmagaddal ezzel a kijelentett mondattal. Az első posztodban úgy tekintesz a szexualitásra, mint Istentől kapott monumentális ajándékra, két házasuló fél között. Most pedig determinizálod, mint testi kéjt, melyet egy reneszánsz előtti teofilozófiai nézetnek rendelsz alá.
Na most kitérnék az AIDS-re ami sokkal komolyabb probléma. Tekintsünk el most attól, hogy AIDS, ne ragadjunk le a konkrétumoknál. Fogalmazzunk úgy, nemi úton terjedő betegségek, melynek egyrésze halálos. Bármennyire is nehéz béka, de azt le kell nyelni, hogy az óvszer, halálos betegségek esetében meggátolja azt, hogy mindkét fél meghaljon. Életeket menthet meg. Namost, félreértés elkerülése végett, leszögezhetjük, hogy ilyen betegségeket nem csak szexuális úton lehet elkapni. És ilyenkor a szeretkezés, mint Istentől kapott ajándék, isteni csapásként metamorfizálódik.
Mondok egy példát: egyes afrikai országok egyharmada(!) fertőződöttek (AIDS) és jórészük monogám heteroszexuális...
ilyenkor felvetődik bennem a kérdés, hogy a HIV vírus Isten teremtménye-e? Mert milyen Isten az aki bár szabadakaratot nyújt teremtményeinek, de ugyanakkor olyan törvényeket állít fel nekik, amit nem tudnak betartani nem tökéletes voltuk miatt... akkor ha működik az okság elve, itt most a Végső Ok kire vezeti ezt vissza?
"Az óvszer használata éppen a felelőtlen és korlátok nélküli (mert következmények nélküli) szexuális szabadosságot segíti elő."
Csak annyira, amennyire a cölibátus elősegíti a pedofiliát, egyes kiéhezett papok körében... (a fenti kérdésem az ember szabdságára ide is beilleszthető)...
"Ha nem tudunk uralkodni önmagunkon, nemi vágyainkon, hogy leszünk képesek egy életen át felelősséget vállalni családunkért? "
Namost, mindezért az óvszer a hibás? Már az is az óvszer hibája, ha az ember nem tud uralkodni önmagán? Mégegszer hangsúlyozom, az óvszer használata és a felelősségteljes élet nem kizáró tényező. Sőt, legtöbbe esetben kéz a kézben járnak. Nem azért mondom, de szvsz a cölibátus már eleve nagyobb veszélyt jelent testi vágyaink feletti uralmunk elvesztésében.
Darwinra rátérve - II János Pál nem a darwinizmust, hanem az evolúciót ismerte el a vatikáni Tudományos Akadémián 1996 október 22-én és azt is, hogy a kutatások konvergáló eredményei annak érvényét igazolják.
Ugyanakkor, felhívnám a figyelmedet, hogy nem vagy tisztában az evolúcióval mint elmélettel kapcsolatban. Az evolúció, az már többszörösen bizonyított tény, és a rá épített természetes szelekció az ami egy sikeres elmélet. A kettő nem ugyanaz! Gyakori hiba, nagyon sokan összekeverik...
Az Isteni Gondviselésnek semmi köze az evolúcióhoz. Amit ilyenkor hansúlyoznak egyesek, az az, hogy az evolúció nem jöhetett volna létre egy Intelligens Tervező nélkül (és itt most nincs lekötve, hogy ez Isten - bár sokan ezt értik rajta) - de ezt kevesen vallják így, és elismerik, hogy ez már egy speciális teológiai és nem tudományos kérdés. Ugyanakkor, a természettudósok elsörprő többsége, vallja azt, hogy az evolúció mechanizmusának nincs szüksége egy Intelligens Tervezőre, mert anélkül is végbemehetett és ami a legfontosabb, súlyos összeegyeztethetetlenségi tényezők állnak fent, a vallás és az evolúció között. És ez (megint egy tévedésedre hívnám fel a figyelmedet) nem a tudomány hibája, mert a tudomány nem foglalkozik azzal, hogy az evolúció összeegyeztethető e a vallással, hanem inkább a vallásé, inkább azé, hogy az ember ha mind a két területet jól ismeri, és döntéshelyzetbe kényszerül...
"Biztosan tudsz nekem segíteni abban a kérdésben, hogy miért akarják annyira görcsösen ráerőltetni oly sokan egy kétezer éves közösségre a maguk sokszor egymásnak is ellentmondó véleményüket az Egyházon kívül állók?"
Hát az Egyháznak már volt döntő befolyása a történelemben. Egyes esetekben vannak akik félnek a "történelem megismétli önmagát" típusú tanúlságoktól. Talán joggal. Talán azért, mert az Egyház számtalanszor bebizonyította, hogy politikailag impotsent, korrupt és ha hatalmi pozícióba kerül gyakran eltávolodik a Kriszusi eszméktől és saját érdekeit nézi. Kezdve itt a nők diszkriminációján át, az alterofóbiától, a máskéntgondolkodók üldöztetésén át számos és számtalan egyéb dolgokig. Pedig valamikor régen, mikor a kereszténység gyökerei csírázódni kezdtek, mikor még üldözték mint szektát, akkor az alapítók nem ezt álmodták meg. Vegyünk politikai pártokat. Pl KDNP - számos kitűzött céljuk van amit hatalomra kerülés adtán biztosan érvényesítenének. Kezdve itt a válások szigorításán, az abortusztól számos dologig. Nos itt lettne egy nagyon fontos mondandóm. Ha Isten tényleg szabad akaratot adott az embereknek, hogy ők maguk döntsenek a sorsuk felett, vállalva tetteik következményét, akkor kicsodák EZEK, hogy megtiltsák nekik? Az egy dolog, hogy az Egyház megmondja, hogy ha te ezt és ezt csinálod akkor vagy jó keresztény, de NEM mondhatja azt, hogy csináld ezt és ezt, mert én vagyok Isten helytartója. Ha igaz amit mondatok, akkor ember nem uralkodhat így az emberen...
Vagy vegyük pl az említett óvszert, amely tízezrek életét mentené meg, az Egyházi propaganda pedig folyton keresztbe tesz. Talán azért korlátoznánk az Egyház politikai befolyását, mert hiszünk abban, hogy ha az Egyház megmarad a saját keretein belül, akkor egy jobb világban élhetünk. Ez is egy válasz a sok közül...
Kedves Levente,
Remélem, kellemesen telt a hétvégéd. Köszönöm a rám szánt időd, s válaszaid. Számomra a fenti cikk a második alkalmat jelentette, amelyhez kommentet írtam. Meglehetősen tapasztalatlan vagyok még e téren, de azt a hibámat már látom, hogy nem elszakadva az eredeti felvetéstől sok egyéb, külön tárgyalást igénylő témát is bevontam a beszélgetésbe. Ezt tetted Te is, így már lassan egy tucatnyi dologra kellene válaszolnom, ami idő hiányában valószínűleg nagyfokú felületességet vonna maga után. Ehelyett ebben a posztban három, az eredeti cikkhez szorosan kapcsolódó kérdést emelnék ki, minden egyebet most mellőznék - azokra természetesen érdeklődés esetén később vissza lehet térni.
1. Előző posztod legelején rögtön egy állítólagos ellentmondásra hívtad fel figyelmemet, amelynek képzete valóban az én felületességem nyomán merülhetett fel. A szexualitás, mint alapvetően a fajfenntartásra irányuló ösztön önmagában nem rossz, hanem szent, hiszen Istentől a teremtményekbe teremtett hajlam, amely így nem is ítélhető ab ovo rossznak. Állatok esetén szabad akarat hiányában nyilván a szexuális cselekedet- és semmilyen egyéb irányú cselekedet- erkölcsi minőségének kérdése fel sem merül. Az embernél azonban, mint –normális körülmények esetén- értelemmel bíró szabad teremtménynél, amely cselekedeteit képes értelme mentén meghatározni, felvetődik annak kérdése, hogy mi a helyes, s mi nem az. A szexualitással összefüggő magatartásra is igaz ez. Nagyvonalakban és nagyon tömören: hitünk szerint az ember Isten teremtménye, amelyet Ő szeretetből teremtett, és meghívta, hogy az Ő isteni életében, hiánytalan lét-teljességében, ha úgy tetszik, a maga végtelen boldogságában részesítse. Életünk válasz erre meghívásra, mindennapi cselekedeteinkből, szavainkból épül fel az az „Igen”, vagy „Nem”, amellyel elfogadjuk Teremtőnk ajándékát, részesülést az Ő végtelen isteni életében, vagy éppen elutasítjuk azt. Hisszük, hogy amióta van ember, folytonosan szembefordul az Istennel, kevélyen önmaga akar saját istene lenni és maga akarja megszabni életének törvényeit. Hisszük, hogy van személyes Gonosz, aki az ember pusztulását akarja, ezért állandóan kísérti, el akarja szakítani Teremtőjétől és kárhozatba akarja taszítani (azért, mikor Rómában tanuló kispap ismerősöm társaival együtt – fakultatíve - ördögűzésen vett részt, leült egy 5 éves, súlyosan megszállott olasz kisfiú elé, az pedig vele magyarul, a lengyel kispappal lengyelül, a brazillal portugálul, egyébként pedig latinul folyékonyan beszélt, illetve, hogy az exorcizmus alatt 5 érett férfire volt szükség, hogy lefogják azt a szerencsétlen fiúcskát, az egy kicsit elgondolkodtatja az embert…). Hisszük, hogy az Isten nem hagyott magunkra, szabadítót ígért, kapcsolatba lépett velünk elöször a választott nép révén, majd a megtestesült Ige, Jézus Krisztusban aki önként, értünk való szeretetből kereszthalálával megváltott mindnyájunkat és áldozatával kibékítette egymással az Istent és az emberiséget. Megváltása révén lett újra lehetőségünk az üdvösség elnyerésére, ha akarjuk és életünkkel „Igen”-t mondunk a Jóra, ellene mondva a Sátánnak (érdekes, csak a magyarban egyeznek meg az „Isten” és „Sátán” szavak mássalhangzói). Hisszük, hogy Krisztus Egyházat alapított, amely az Ő saját, misztikus teste, a megkereszteltek pedig mind ennek a testnek tagjai. Az Egyház feje Krisztus –nem a pápa!-, vezetője a Szentatya, az Egyházat a Szentlélek vezeti, ezért, mikor hit és erkölcs dolgában nyilatkozik, tévedhetetlen. Nem azért szent az Egyház, mert szentek alkotják! Az Egyház olyan búzaföld, amelyben megterem a konkoly is. Azért szent, mert 1. szent az alapítója, Jézus Krisztus (érdekesség: ha megfogom a plébánosunk kezét, ő pedig megfogja az őt felszentelő püspöke kezét, ő pedig az őt felszentelő püspökét és így tovább, akkor a sor végén Szent Péter, végül maga Jézus Krisztus áll), mert 2. szent a küldetése- hogy az egész emberiséget vezesse, végigkísérje Istenhez vezető, bűnöktől, emberi gyöngeségektől rögös vándorútján, és mert 3. szentek az eszközei, melyeket Krisztustól kapott: az Igehirdetés és a szentségek (keresztelés, bérmálkozás, eucharisztia, bűnbánat szentsége, betegek kenete, a házasság és az egyházi rend). Mindazokért a személyes bűnökért, amelyet magukat kereszténynek mondó személyek Krisztushoz hűtlenül e két évezred során elkövettek, számot kell adniuk. De attól, hogy valaki nem hű Krisztus tanításához, még nem következik, hogy maga Krisztus tanítása ne lenne az Igazság. Krisztus ennek az Igazságnak a hirdetését Egyházára bízta, amely számos emberi gyengesége ellenére mindig is hű maradt Krisztustól meghatározott lényegéhez és soha nem fordult szembe Krisztussal (még a legkicsapongóbb reneszánsz pápák is, pápai minőségükben sem nyilatkoztak az Egyház évezredes tanításával szembemenő dolgokat). Azért hisszük mindezeket, mert Jézus feltámadt a halálból, és ezzel igazolta: az Ő tanítása Igazság. Ha nem támadt volna fel, csak egy lenne a vándorfilozófusok közül, akit ennek megfelelően nem kellene olyan komolyan vennünk. Csakhogy Ő feltámadásával igazolta Istenségét (ezért van, hogy a Húsvét a keresztény egyházak legnagyobb ünnepe, és nem a Karácsony). Mint, látod, mi mindezt hisszük, de biztosan nem tudjuk, hiszen nem találkoztunk Jézussal halála és feltámadása után. Azonban nagyon sokan igen, és ezért a tapasztalatukért az életüket adták. Pascal mondta, hogy hisz az olyan tanúnak, aki hagyta magát vízbe fojtani az állítása igazságáért. Az apostolokat a legválogatottabb módon gyilkolták meg, mert azt állították: találkoztak, beszéltek, együtt voltak a feltámadt Krisztussal. Igaz ügyért is nehéz küzdeni, egy életen át meg pláne, nemhogy egy hazug állításért. Mivel én is és még nagyon sokan hiszünk Jézus feltámadásában és így tanításának Igazságában, benne találtuk meg életünk célját, ha úgy tetszik értelmét, rá tesszük életünket és szabadságunkkal élve, több-kevesebb sikerrel megpróbálunk ennek megfelelően élni. A keresztény szó a közhiedelemmel ellentétben nem a keresztből, hanem a latin „christianus”-ból, azaz „krisztusi”-ból származik (e félreértés elkerülése végett nevezik magukat a protestánsok nem kereszténynek, hanem keresztyénnek). Keresztény ember tehát nincs, csak olyan, aki megpróbál, törekszik keresztényivé, Krisztusivá válni, azaz úgy gondolkodni, cselekedni, ahogyan Krisztus tanította és tanításáról élete példájával tanúságot tett.
Mint látható, ez az egész egy személyes döntés, hit kérdése, észbeli érvekkel ugyan megtámogatható és megtámadható, de végső soron minden észbeli kritika irreleváns. Érvelhetnek akárhogy az Egyház ellen, az egész egy szorosan zárt rendszer, vagy elfogadom az egészet a maga teljességében, mindinkább interiorizálva tanítását, mert hiszem, hogy a Szentlélek vezeti, vagy pedig félig-meddig elfogadom, szemezgetek, ami tetszik, azt lenyelem, ami nem, azt kidobom. Megtehetem, de ez nem a kereszténnyé, krisztusivá levés útja. Az Egyház szerencsére sosem volt egy demokratikus intézmény, tekintélyelven működött. Az már az ember szabad döntése, hogy elfogadja-e tanítását Igazságnak, vagy sem. A megismert Igazság viszont már kötelez. Ha elfogadom, hogy az Egyház Krisztust adja, nem kezdem el magamhoz „idomítani”, mert tudom: az Egyház kereszténnyé, azaz krisztusivá válásunkat akarja, hogy tökéletesek legyünk, mint Mennyei Atyánk. A hitet tehát nem lehet értelemmel megcáfolni, csak rosszul használt érvekkel kételyeket ébreszteni a hit irányában. Ugyanígy a hitet nem lehet teljes bizonyossággal megalapozni sem észérvekkel, de nagyon sokban lehet erősíteni. Ha tudnánk, hogy Krisztus feltámadt, akkor követése könnyen lehet, hogy puszta önzésből, túlvilági boldogságért történne. Istent azonban nem azért kell szeretnünk, mert ígért nekünk valamit, hanem Önmagáért, mert előbb szeretett bennünket.
2. AIDS, illetve ettől elvonatkoztatva: nemi betegségek. A vírus ugyanúgy a Teremtő akaratából létezik, mint bármely élőlény. Az, hogy élni akar, mint bármely más élőlény, a farkasól a nyuszin keresztül baktériumokig vagy gombákig, a számára eleve adott módon, az teljesen magától értetődő és főleg nem rossz. Az AIDS, de bármely más vírus is csak létezni akar, fenntartani magát. (Az emberen kívül a teremtmények nem is tehetnek mást, beléjük van kódolva az ön- és fajfenntartás. Mi, emberek azonban képesek vagyunk felülírni ezt a brutálisan erős ösztönt és áldozatot hozni. Akár az életünket is képesek lehetünk odaadni, szabad elhatározásunkból, elvekért, emberekért, de akár ellenségeinkért is. Erre az emberen kívül semmi más teremtmény nem képes.) De igaz ez a pestisre vagy bármely más kórokozóra is. Nem rossz tehát önmagában a vírus léte, nekünk viszont meg kell próbálkoznunk védekezni ellene. A világ azt mondja: óvszerrel. Az Egyház viszont azt mondja, légy felelősségteljes, ha tudod, hogy halálos beteg vagy, vagy esetleg beteg lehetsz, uralkodj magadon, és ne lépj kapcsolatra mással, ne veszélyezted, ne vedd el feleségül. Ha már a feleséged-férjed-élettársad, ne szeretkezz vele, ne kockáztasd az ő életét is. Ha pedig mentes vagy a nemi betegségektől, maradj hűséges párodhoz, ez megvéd. Ettől még el lehet kapni egyéb módon (vérátömlesztés, stb.), de az ilyen esetek ellen aligha lehet védekezni. Ez persze komoly áldozatot, önlemondást kíván. Ha valaki agyba-főbe lefekszik másokkal, vagy hűtlen a párjához, akkor ezzel igen felelőtlenül veszélyezteti a másikat, óvszer ide vagy oda. Mi lefeküdnénk egy AIDS-essel, akár óvszerrel is? Ha szeretjük és felvállaljuk a halálos betegség kockázatát, igen. De ez más kategória. Az AIDS egyéb terjedési módjairól –homoszexualitás, drog- ne is beszéljünk. A homoszexuális cselekedetek (nem a homoszexuális ember!), illetve önmagunk káros pusztítása a droggal ab ovo az ember rendeltetésével összeegyeztethetetlen magatartásmódok, rossz cselekedetek, amelyek, mint tudjuk, sajnos nagyon komoly táptalajt nyújtanak az AIDS terjedéséhez.
Visszatérve a posztod elején felvetett paradoxonra: a szexualitás az Isten által belénk oltott ösztön, ennél fogva szent. De ahogy az ember szabadságával élve visszaélhet testével, szellemi képességeivel (gyilkosság, hazugság, irigység, lopás stb. stb.) annak ellenére, hogy nem erre kapta, ugyanúgy visszaélhet szexuális ösztönével mások kárára. A szexualitást arra kaptuk, hogy örömforrás legyen két ember között (nyilván a fajfenntartás mellett), annak feltétele mellett, hogy az ember nem eszközként használja a másik embert ezen ösztönének kiélése, azaz önző örömszerzés végett. Az önmagában szent szexualitás ily módon az ember önzése, vele való visszaélése révén a rossz eszközévé degradálódik, képes vele megalázni más embert, önmagát pedig bűnbe taszítani. A papok a szexualitásban rejlő örömforrásról mondanak le egy nagyobb jóért, az Isten Országáért, mások minél szabadabb szolgálatáért, önmaguk tökéletességéért. Igazad van, hogy ha valaki –papként, vagy akár közemberként is- csak elszenvedi a szexualitás hiányát, s nem önként mond le róla, abból nagyon komoly aberrációk alakulhatnak ki (főleg, hogy esztelen fogyasztásra ösztönző világunkban ma még a mosógép-reklámból is erotika folyik: alattomos módon az emberben rejlő szexualitásra való apellálással akarnak ránk sózni nagyon sok mindent, ami szintén csak ledegradálja a szexualitás szépségét). Ezért nagyon fontos, hogy a férfi, vagy nő, pap, szerzetes, szerzetesnő, tudatosan, Istenért és embertársiért való szeretetből mondjon le a szexualitásról, különben komoly pszichikai problémák léphetnek fel nála. Egyébként arányaiban nincs több pedofil a papok között, mint a jogászok, orvosok vagy tanárok között.
Egyébként pedig a szexualitás korántsem képezi olyan súlyos részét az Egyház erkölcsi tanításának, mint amennyire az az Őt ért támadásokból feltételezhető lenne. Egyszerűen csak ezen az oldalon a legkönnyebb támadni az Egyházat. Abortusz, homoszexualitás, mesterséges megtermékenyítés, óvszer, fogamzásgátlás. Hidd el nekem kedves Lóránt, ezekről szinte szó sem esik a prédikációkon. A test elleni bűnök nem véletlenül vannak csak a 6. helyen a Tízparancsolatban. Az Egyház ennek megfelelően kezeli azokat. Ezekben a kérdésekben az Egyház makacsul ragaszkodik az élet védelméhez, az emberi személy méltóságához. Ezt a feladatot kapta Krisztustól, ez a hivatása. De a fogamzásgátlásra, óvszerforgalomra épülő évi sokmilliárdos gigantikus ipar számára a több, mint egymilliárd katolikus hívő erkölcsi életére hatással bíró Katolikus Egyház ezen tanítása éppen elég szúrós szálka egyes országok évi GDP-jét, vagy annak sokszorosát elérő forgalommal bíró multinacionális nagyvállalatok szemében. Ez is egy ok a sok közül, amely az Egyház folyamatos támadásának alapjául szolgál. Majd még gyűjtögetünk. Ha édesanyánk, édesapánk eltávozik, a házastársunkon kívül az egyetlen, akihez mindig fordulhatunk, aki mindig ott van, aki soha el nem hagy, most már kétezer éve állandóan: az Egyház. Szeretem az Egyházat és boldog életem van. Szomorúságom, bánatom csak akkor keletkezik, ha bűnnel szennyezem magam, vagy bűneink következményeit: a szenvedést látom.
Az evolúcióról most már nem szólok –így is éppen elég ideig raboltam az idődet- talán legközelebb, ha még lesz ilyen, hiszen ott is komolyan félreértettél, amely nem győzöm hangsúlyozni, az én felületességem eredménye.
Kívánok nagyon szép napot Lóránt,
Baráti üdvözlettel:
Ákos
A héten vizsgáim lesznek közgazdaságtanból, de a hétvégén valószinüleg lesz elég időm, hogy válaszoljak. Addigi türelmedet kérném...
Kedves Lóránt,
Hacsak nem űzöl valamilyen súlyosan önpusztító hobbyt, akkor időnk, mint a tenger!:-) Mit tanulsz, mennyi idős vagy, megkérdezhetem? Én kezdek rájönni, hogy időm a rendszeres bloggolást nem igazán engedi meg, valószínűleg rövid fejezet lesz az életemben. Mennyasszony, közelgő esküvő, munka, barátaim, sport, suli...ajj-ajj.
Kihasználnám ezt a kis lélegzetvételnyi időt és kiegészíteném az előző posztomat, két irányban.
Az első az Általad többször is felvetett szabadság-problemetika.
A klasszikus filozófia régóta megkülönbozteti egymástól a KÜLSŐ és BELSŐ szabadságot. Külső szabadságról beszélünk, mikor arra gondolunk, hogy külső kényszer nélkül tehetjük azt, amit akarunk. Ilyen értelemben beszélünk szabadságjogokról is, azaz, mikor egy államban meghatározott területen élő minden polgár számára biztosítják, hogy azt tehessenek, amit akarnak, abban higgyenek, amiben akarnak, azt mondjunk, azt tanítsunk, amit akarunk, stb. Ezzel szemben Arisztotelész azt mondja: "Mely cselekedeteket tartsunk tehát kényszerűnek?Ugyebár, általában azokat, amelyeknek oka rajtunk kívül van, s amelyekhez a cselekvő személy semmivel sem járul hozzá."(Nikomakhoszi etika)
Nem szabad túl szűkre szabnunk tárgyunkat, ha külső szabadságról beszélünk. Jó okkal beszélnek a pszicjhológiában és a pszichiátriában is kényszerről, amely a beteget megakadályozza abban, hogy azt tegye, amit akar. Bizonyos értelemben ezek a beteges, a szabadságot korlátozó kényszerek szintén "kívülről" jönnek. Hiszen itt is érvényes Arisztotelész megfogalmazása, hogy az "ok rajtunk kívül van", s a cselekedethez a "cselekvő személy semmivel sem járult hozzá". Ezért mondjuk, hogy nem tehet róla, nem beszámítható, nem tartozik felelősséggel azért, amit tesz.
A külső szabadság értelmében az ember tényleg nem szabad. Már azért sem, mert a létezéséhez ki kell elégítsen bizonyos biológiai igényeket: enni, inni, lélegezni, ...alá vagyunk vetve a természet törvényeinek és végső soron: a HALÁL kikerülhetetlen tényének. A külső szabadság értelmében az ember tehát egyáltalán nem szabad.
Egészen más a helyzet azonban a belső szabadsággal. Arisztotelész szerint a belső szabadság értelmében vett önkéntesség az, amikor a cselekvés "mozgató elve a cselekvőben van". Egy cselekedet annyira önkéntes, amennyire magának a cselekvő személynek a szelleme határozza meg. Mindennapi világban-való-létünk során már eleve feltételezzük, hogy embertársaink rendszerint önként cselekszenek. Ezért felelősnek tartjuk őket azért, amit tesznek, szemrehányásokat teszünk nekik vagy dicsérjük őket.
Az ember szabadnak teremtett a belső szabadság értelmében. Fizikailag korlátozott, de képes kutatni és felismerni az Igazságot és akarni a Jót. Megismerni és akarni. A klasszikus filozófia szerint az emberi szellem két legalapvetőbb tevékenységi formája. Az Isten senkire nem kényszeríti rá Magát, az Ő szeretetét: azt akarja, hogy szabadon keressük és kövessük Őt.Erre hív a nap minden pillanatában. Mindnyájunknak keresnie kell az Igazságot, és ha megleltük, ahhoz kell alakítanunk egész életünket. Ezért utasítják el sokan a keresztényeket: mert az embertől egész életének megváltoztatását- állandó kűzdelmet a bűneivel, életen át tartó léleképítést, teljes lemondást másokért- kívánja tőle. De így lesz az ember mindinkább ember. "Aki elveszíti életét énértem, megtalálja azt" mondja Jézus.
Tudjuk, hogy egyszerre lehet jelen a legszélsőségesebb külső kényszer és a legteljesebb belső szabadság. Gondoljunk a mártírokra, a politikai foglyokra, a nézeteikért üldözöttekre: valamennyiüknél nyilvánvaló, hogy a belső szabadság önkéntes jellegét elvileg egyáltalán nem érinti a külső kényszer. Sőt, kihívásként létrejöttében közre is működhet, s adott körülmények között a halálos fenyegetettség sem szüntetheti meg. Épp ebben rejlik a "fogoly belső szabadsága", melyet nem vehetnek el sem kínvallatók, sem hóhérok. Egy jó embertől pedig bizonyos mértékig el is várjuk, hogy belső szabadságát megőrizze a külső kényszerrel szemben.
Persze bizonyos esetekben a külső kényszer lehetetlenné teheti a belső szabadság megőrzését. Gondoljunk az "agymosásra", a pszichofarmakumok ilyen célból történő adagolására és azokra az iszonyatos módszerekre, amelyek szétrombolják a szükséges testi (organikus) feltételeket, melyek nélkül nem válhat valósággá a szellem testi értelemben vett világban-való léte.
Isten tehát szabadnak teremtett, de ez nem azt jelenti, hogy visszaélhetünk a szabadságunkkal. Szabadságunk "valamire való szabadság", arra kaptuk, hogy keressük az Igazságot, és akarjuk a Jót.
A második, hogy az attól való félelem, hogy magukat keresztény értékek mentén szerveződő pártként (MKDSZ, ill., amit említettél: KDNP) definiáló politikai csoportok hatalomra kerülése elemében veszélyeztetné az ember erkölcsi szabadságát, igen alaptalan. A világ számos (nyugati) országában kereszténydemokrata erők vannak kormányonm és nem hullott diktatúrába az ottani rezsim.Sőt. Más részről, kérdezem én: ha ma mindenféle ideológia alapján jogot vindikálnak maguknak bizonyos érdekcsoportok, hogy beleszóljanak a közügyek vitelébe, azaz politizáljanak, a neoliberálisoktól a kommunistákon át a szélsőjobbos szervezetekig, akkor mi keresztényként miért fogjuk-be a szánkat és tűrjük el, hogy amazok irányítsák mindennapjainkat, ahogyan teszik is? Nekünk nincsen legalább annyi jogunk beleszólni a minket érintő ügyek folyásába, mint akárki másnak? Dehogyisnem.
Az pedig, hogy a jogalkotó bizonyos értékek mentén védendőnek nyilvánít bizonyos érdekeket (az Általad említett két példa: a házasságok és a meg nem született életek védelme) teljesen normális, ugyanis a társadalom akaratából került olyan pozícióba, hogy releváns jogszabályokat hozhat e kérdésekben. Pusztán kifejezi és védi az őt megválasztó társadalmi tömegek értékítéletét.
Ennyivel a gyilkosok, pedofilok, erőszakoskodók is kérdezhetnék, hogy miért sújtja a törvény szankciókkal szabadon eldöntött cselekedeteiket, hiszen ők felvállalták ezt. Ennek abszurditását azt hiszem, aligha kell taglalni. A jogszabályok értékeinket védik. Hogy mi védendő érték, azt pedig a jogalkotó határozza meg, azon felhatalmazás alapján, amelyet választópolgáraitól kapott.
Szóval Levente, készülj nyugodtan, kitartással és egy nagy kalappal kívánok a vizsgádhoz, nagyon szorítok!:-)
Üdvözlettel:
Ákos
Megjegyzés küldése