Olvasgatván, szerelmesem, rejtelmes, smaci.

Ennyi a vágyam: csak magamnak írni
s olykor tükörképemen derülni,
mint kék tavon az ezüst holdvilág.

Hány szerelmesem hagyott el
nem számolom már – emlékorgiákat
virágoznak fejemben a júliusi orgonák.

A holnapért nem izzadok, a jelen smaci,
vörös rúzs, karmazsin. Kikericsekhez
bújok a kerti árok farkasfog-mélyein.

Így állok itt: a rejtelmes egyszerűség
konok fia – önnönmagamhoz köt a hűség:
a tél borát kell csak számnak innia.