v

Vasárnap

Könyvblog: Kundera - Halhatatlanság

Rubensnek a kezébe került egy régi album, amelyben John Kennedy amerikai elnök fényképei voltak egybegyűjtve: csupa színes fénykép, legalább ötven felvétel, és az elnök mindegyiken (kivétel nélkül mind¬egyiken!) nevetett. Nem mosolygott, nevetett! Nyitott szájjal és villogó fogsorral. Ezen nem volt semmi szokatlan, a fényképek manapság ilyenek, de talán az, hogy Kennedy mindegyik fényképen nevetett, hogy egyiken se volt csukva a szája, Rubenst meghökken¬tette. Néhány nappal később Firenzében sétált. Megállt Michelangelo Dávidja előtt, és elképzelte, hogy a márványarc nevet, mint Kennedy. Dávid, a férfiszépség eszményképe egy csapásra agyalágyultnak tetszett. Attól kezdve a híres festmények alakjaihoz gyakran hozzáképzelte a nevető szájat; érdekes kísérlet volt: a nevetés fintora képes volt tönkretenni a képet! Képzeljék el Mona Lisát, amint alig észrevehető mosolya ne¬vetéssé változik, mely felfedi fogsorát és ínyét!
Jóllehet sehol se töltött el annyi időt, mint a képtárakban, végig kellett néznie Kennedy fényképeit ah¬hoz, hogy rájöjjön az egyszerű igazságra: a nagy festők és szobrászok, az antik kortól Raffaellóig, sőt talán Ingresig kerülték a nevetés, de még a mosoly ábrázolását is. Persze, az etruszk szobrok mind mosolyognak, ez a mosoly azonban nem az arcvonások reakciója a pillanatnyi helyzetre, hanem az örök üdvözültséget ki¬fejező arc állandó állapota. Az antik szobrász vagy a későbbi korok festője a szép arcot csak a maga mozdulatlanságában tudta elképzelni.
Az arcok akkor vesztették el mozdulatlanságukat, a szájak akkor nyíltak el, amikor a festő a gonoszságot akarta kifejezni. A fájdalom gonoszságát: lásd a Jézus holtteste fölé hajoló asszonyok arcát; az anya nyitott száját Poussin A kisdedek legyilkolása című festményén. Vagy a bujaság gonoszságát: Holbein Ádám és Eva című festményén Eva püffedt arcán elnyílik a száj, és látszik a fogsor, amely az imént az almába harapott. A mellette álló Ádám még előtte van a bűnbeesésnek: Ádám szép, az arca nyugodt, a szája pedig csukva van. A bujaság allegóriája című Correggio-képen mindenki mosolyog! Hogy érzékeltesse a bujaságot, a festő megbontotta az arcok ártatlan nyugalmát, széthúzta az ajkakat, mosollyal torzította a vonásokat. Egyetlen alak van a képen, amely nem mosolyog, hanem nevet: egy gyerek! Ez azonban nem önfeledt nevetés, amilyet a pelenkát vagy csokoládét reklámozó gyerekek arcán látunk! Ez a gyerek azért nevet, mert romlott!
Csak a holland festőknél válik a mosoly ártatlanná: Hals A bolondjának vagy Cigánylányának arcán. Mert a holland zsánerképfestők az első fényképészek. Az általuk festett arcok kívül állnak szépségen és csúnyaságon. Amikor a holland festők termében sétált, Rubens a lantos lányra gondolt, és megállapította: a lantoslány nem Halsnak való modell; a lantos lány olyan festők modellje, akik a szépséget a mozdulatlan vonásokban keresték. Aztán kis híján fellökte egy látogató; a múzeumokat, mint egykor az állatkerteket, bámész tömeg lepte el; az attrakcióra éhes turisták úgy bámulják a képeket, mintha azok ketrecbe zárt fenevadak volnának. A festészet, gondolta Rubens, nincs ott¬hon ebben a században, mint ahogy a lantoslány sincs otthon benne; a lantoslány a régmúlt időbe való, amikor a szép nem nevetett.
De mivel magyarázható, hogy a nagy festők kizárták a nevetést a szép királyságából? Rubens így gondolja: az arc minden bizonnyal azért szép, mert gondolkozást tükröz, míg a nevetés pillanatában az ember nem gondolkozik. De vajon igaz ez? Vajon nem a komikumot felfedező gondolat villanása a nevetés? Nem, állapítja meg Rubens: amikor az ember felfedezi a komikumot, nem nevet; a nevetés csak közvetlenül ez után következik, mint testi reakció, mint görcs, amelyben már nincs gondolkodás. A nevetés az arc görcse, és a görcsben levő ember nem ura magának, másvalami uralkodik rajta, mint az akarata vagy esze. És ez az oka annak, hogy az antik szobrászok nem ábrázolták a ne¬vetést. Az olyan ember, aki nem ura akaratának (kívül áll értelmen és akaraton), nem minősülhetett szépnek.
Ha korunk a nagy festők szellemével ellentétben a nevetést tette meg az arc kiváltságos kifejezésévé, ez azt jelenti, hogy az akarat és az értelem hiánya az ember eszményi állapota lett. Felhozhatnánk ez ellen, hogy a görcs, amit a fényképezett arcokon látunk, megjátszott, tehát az ész és az akarat eredménye: a fényképezőlencse előtt nevető Kennedy nem egy mulatságos helyzetre reagál, hanem nagyon is tudatosan nyitja ki száját és fedi fel fogsorát. Ez azonban csak azt bizonyítja, hogy a nevetés (az értelmen és akaraton kívüli állapot) a mai ember által eszményi képpé magasztosult, amely mögött elbújhat.
Rubens arra gondol: a nevetés a legdemokratikusabb kifejezése az arcnak; mozdulatlan vonásaink megkülönböztetnek bennünket egymástól, de a nevetés görcsében mindannyian egyformák vagyunk.
Július Caesar hahotázó mellszobra mindannyiunk számára elképzelhetetlen. Az amerikai elnökök viszont a nevetés demokratikus görcse mögé bújva távoznak az örökkévalóságba.

Könyvblog: Kundera - A lét elviselhetetlen könnyűsége

Már a Genezis legelején olvashatjuk: Isten azért terem­tette az embert, hogy az ő kezébe adja a hatalmat a mada­rak, halak és állatok fölött. Csakhogy a Genezist ember írta s nem ló. Korántsem biztos, hogy a más lények fölötti uralkodást Isten valóban az emberre bízta. Úgy tetszik, inkább az ember találta ki Istent, hogy az erőszakkal meg­kaparintott hatalmat, amit a tehén meg a ló fölött gyako­rolt, szentté tegye. Igen, a szarvas vagy a tehén megölésé­hez való jog az egyetlen dolog, amiben az egész emberiség a legvéresebb háborúk idején is testvériesen egyetért.

Ezt a jogot természetesnek tartjuk, mert a hierarchia csúcsán mi, emberek vagyunk. De nem kell hozzá más, mint hogy a játékba belépjen egy harmadik, mondjuk, egy másik bolygóról érkező látogató, akinek Isten azt mondta: „uralkodni fogsz az összes többi csillag lényei fö­lött", és a Genezis természetessége egy csapásra kérdé­sessé válik. Akkor egy marslakó által szekérbe fogott ember, vagy egy másik, akit esetleg egy tejútbeli lény sütöget a nyársán, talán felidézi magában a borjúszeletet, amit annyiszor vagdalt a tányérján, és bocsánatot kér (későn!) a tehéntől.

Tereza hajtja maga előtt az üszőket, pillanatonként rendre kell utasítani valamelyiket, mert a borjak virgon­cak, és le-letérnek az útról a szántóföldre. Karenin kíséri őket. Két éve már, hogy naponta kimegy Terezával a lege­lőre. Roppant élvezte, valahányszor szigorúan megugat­hatta, leteremthette az üszőket. (Istene őt bizta meg, hogy uralkodjon a teheneken, és Karenin erre büszke volt.) Most azonban nagy keservesen lépked, és csak három lábát használja; a negyediken seb van, amely vérzik. Tereza sűrűn lehajol hozzá, és megsimogatja a hátát. Két héttel a műtét után nyilvánvalóvá vált, hogy a rák nem húzódott vissza, és Karenin egyre betegebb lesz.

Útközben a szomszédasszonnyal találkoznak, aki gumi­csizmában szaporáz a tehénistállóba. - Mi ütött a kutyusba? - áll meg az asszony. - Mintha sántítana!

- Rákja van. Meg fog halni - mondja Tereza, és érzi, hogy torka összeszorul, nehezen jön ki rajta a hang. A szom­szédasszony látja Tereza könnyeit, és már-már dühös: -Jaj, istenem, csak nem fog egy kutya miatt sírni! - Nem akarja bántani Terezát, rendes asszony, szavaival inkább vigasztalná. Tereza ezt tudja, végtére is elég hosszú ideje él itt ahhoz, hogy megértse: ha a falusiak minden nyulu­kat úgy szeretnék, mint ő Karenint, egyet sem ölnének meg, és hamarosan éhen halnának a jószágukkal együtt. Mégis ellenségesnek érzi a szomszédasszony szavait.

- Igaza van - mondja tiltakozás nélkül, de gyorsan elfor­dul tőle, és folytatja útját. Ügy érzi, egyedül maradt a kutya iránti szeretetével. Szomorú mosollyal állapítja meg, hogy jobban kell titkolnia szeretetét, mint ha hűtlen­ségét rejtegetné. A kutyaszeretet megbotránkoztatja az embereket. Ha a szomszédasszonya azt hallaná, hogy ő megcsalja Tomást, titkos egyetértése jeléül vidáman hátba vágná.

Tereza tovább ballag hát üszőivel, az állatok oldala oly­kor súrolja egymást, s ő arra gondol, milyen kedvesek ezek a jószágok. Békések, jóhiszeműek, néha gyerekesen csintalanok; kövér, ötvenes asszonyságokra emlékeztet­nek, akik úgy viselkednek, mintha tizennégy évesek len­nének. Nincs meghatóbb a játszadozó teheneknél. Tereza rokonszenvvel nézi őket, és megállapítja (minduntalan visszatérő gondolata ez már két éve), hogy az ember úgy élősködik a tehénen, mint a galandféreg az emberen: a tőgyére tapadt, akár a pióca. Az ember a tehén élősdije - alighanem így határozná meg állattanában az embert a nem-ember.

Ezt a meghatározást tekinthetjük puszta tréfának, és elnézően mosolyoghatunk rajta. Csakhogy amint Tereza komolyan foglalkozik vele, ingoványos talajra lép: gondo­latai veszélyesek, és elsodorják őt az emberiségtől. Már a Genezisben Isten az ember kezébe adta a hatalmat az állatok fölött, de értelmezhetjük ezt úgy is, hogy ezt a hatalmat csak kölcsönözte. Az ember nem birtokosa, hanem igazgatója a bolygónak, akinek egy napon felelnie kell az igazgatásáért. Descartes határozott lépést tett előre: „a természet urává és birtokosává" emelte az embert. Es bizonyára valami mély összefüggés van abban, hogy éppen ő tagadta meg végleg az állattól a lel­ket: az ember birtokos és úr, mondja Descartes, ezzel szemben az állat csak automata, megelevenedett gép, „machina animata". Az állat sírása nem sírás, hanem egy rosszul működő gépezet csikorgása. Ha egy szekér kereke nyikorog, ez nem azt jelenti, hogy a szekér szenved, hanem hogy nincs megkenve. így kell értelmeznünk az állat sírását is, és nem kell bánkódnunk a kutya miatt, melyet a kísérleti laboratóriumban elevenen felszab­dalnak.

A borjúüszők legelnek a réten, Tereza egy fatönkön ül, és Karenin fejét gazdája tédére hajtva, odasimul hozzá. Terezának eszébe jut, hogy talán tíz éve kétsoros hírt olva­sott az újságban: arról tudósított, hogy valamelyik orosz városban minden kutyát agyonlőttek. Ennek az eldugott és látszólag jelentéktelen hírnek olvastán fogta el Terezát először a rettegés e túlontúl nagy szomszéd országtól.

Ez a két sor előhírnöke volt mindannak, ami később bekövetkezett. Az orosz megszállás első éveiben még nem volt terror. Mivel a megszálló rendszert szinte az egész nemzet ellenezte, az oroszoknak új embereket kellett keresniük a csehek között, és tűzzel-vassal hatalomra jut­tatniuk őket. De hol keressenek ilyen embereket, amikor a kommunizmusba vetett hit és az oroszok iránti szeretet meghalt? Olyanok között, akik valamiért bosszút akartak állni az életen. Az ő agresszivitásukat kellett egyesíteni, táplálni és készenlétben tartani. Gyakoroltatni kellett őket, eleinte ideiglenes céltáblák segítségével. Ezek a cél­táblák az állatok voltak.

Az újságok ekkor cikksorozatokat indítottak, és levél­írókat toboroztak. Az írások például azt követelték, hogy a városokban irtsák ki a galambokat. Ki is irtották őket. A legnagyobb hadjáratot azonban a kutyák ellen indítot­ták. Az embereket még a megszállás okozta katasztrófa tartotta kétségbeesésben, de a sajtó, a rádió, a televízió másról sem beszélt, mint a kutyákról, melyek piszkítják a járdákat és parkokat, s ezzel a gyerekek egészségét veszé­lyeztetik, melyek továbbá haszontalanok, ám mégis táp­lálják őket. Olyan pszichózis alakult ki, hogy Tereza fél­tette Karenint a feltüzelt csőcseléktől. Csak egy évvel később irányult a felgyülemlett (és állatokon edzett) düh az igazi céltáblára: az emberekre. Kezdődtek a munkahe­lyi tisztogatások, a letartóztatások, a bírósági eljárások. Az állatok végre fellélegezhettek.

Tereza még mindig Karenin fejét simogatja, mely békésen pihen az ölében. így töpreng magában: Rendesen viselkedni egy másik emberrel nem érdem. Terezának jól kell bánnia a falusiakkal, különben nem élhetne köztük. Sőt, Tomáshoz is muszáj szeretetteljesnek lennie, mert Tomásra szüksége van. Sohasem fogjuk tudni biztonság­gal megállapítani, hogy kapcsolatunk egy másik emberrel mennyiben az érzelmeink, szeretetünk, idegenkedésünk, jóságunk vagy haragunk eredménye, és mennyiben hatá­rozza meg ezt a kapcsolatot az erők viszonya, mely ket­tőnk közt fennáll.

Az igazi emberi jóság csak olyasvalaki iránt nyilvánul­hat meg kristálytisztán és szabadon, aki semmiféle erőt nem képvisel. Az emberiség legalapvetőbb, igazi erkölcsi próbaköve (mely oly mélyen rejtekezik, hogy szemünk nem látja), a viszonya azokhoz, akik ki vannak neki szol­gáltatva: az állatokhoz. S itt vallott az ember végzetes kudarcot, annyira végzetest, hogy az összes többi ebből fakadt.

Az egyik üsző odament Terezához, megállt, és nagy barna szemével hosszan nézte. Tereza ismerte ezt a bor­jút. Nevet is adott neki, Markétának hívta. Szerette volna az összes tehenet elnevezni, de túl sok volt belőlük. Haj­danán, bizonyára negyven évnél is régebben, ebben a faluban minden tehénnek volt neve. (S mert a név a lélek jegye, megállapíthatom, hogy Descartes-nak fittyet hányva nevezték el őket.) Csakhogy a falukból később nagy, szövetkezeti üzemeket csináltak, és a tehenek egész életüket két négyzetméteren tengették az istállóban. Azóta nincs nevük, „machinae animatae"-k váltak belő­lük. A világ Descartes-nak adott igazat.

Szüntelenül Tereza lebeg a szemem előtt, amint ül a fatönkön, simogatja Karenin fejét, és az emberiség kudarcán töpreng. S nyomban egy másik jelenetet látok: torinói szállodájából kilép Nietzsche. Egy lovat lát az utcán, melyet ostorral ver a kocsis. Nietzsche a lóhoz megy, és a kocsis szeme láttára átöleli nyakát, és zokog.

Ez 1889-ben történt, s ekkor Nietzsche már szinte eltá­volodott az emberektől. Más szavakkal: éppen ebben az időben tört ki rajta az elmebaj. Azt hiszem azonban, hogy gesztusának éppen ezért van nagy horderejű jelentősége. Nietzsche bocsánatot kért a lótól Descartes-ért. Őrültsége (azaz elszakadása az emberektől) akkor kezdődik, amikor a lovat siratja.

Es ez az a Nietzsche, akit szeretek, mint ahogy szere­tem Terezát is, akinek a térdén a halálosan beteg kutya feje nyugszik. Egymás mellett látom őket: mindketten lelépnek az útról, melyen az emberiség, „a természet ura és birtokosa" menetel előre.

Így kezdődik el...

Furcsa láz a vágy,
Ismeretlen idilli tájak.
Az est lelpet borít ránk,
szűkös kisutcák, parkok, családiházak.
A múltam? Túl a semmin, túl a húszon,
de a jelenem nem akarom elfeledni,
nem akarom eltemetni!
A szemed kék óceánjában úszom
és nem tudok nem remegni,
ha nevetsz nem tudok nem nevetni.
Még inkognitóban, de készen rá,
hogy végigkiáltsam Európa minden zugát.
A csók-elixyr, a balzsamkéz, mely úgy érint
hogy szinte gyógyít, a gyönyör szinte fáj.
Az énem, a létem perem-szegletén ülve, látva-lát.
Ha fázom, a tested hője táplál,
a percek meg szállnak mint a szél.
Egy kis Vadvirágszál a Szegfű utcába hátrál,
egy bőrkabát meg a magány börtöncellájába tér.

Kovács Levente 2008.XI.13

Szédítő magaslatok

Fura bolygó ez a Föld nevű bolygó ;-)

30y - rajzszöggel középre

[..]Az apám átfordul a
jobb oldalára,
hogy a szívét nehogy nyomja
a fiai álma...
és most arra gondol -
hogyha nem lesz egyszer -
hogyan fog keverni
a két fia permetszert,
mert a föld nem alszik és
rajtuk se a férgek és
fölzabálják lassan az egészet.
Az apám látja, hogy a
karók kidőlnek
a fiai meg állnak
és bár nem röhögnek,
mégse sírnak nagyon
csak kocsikba szállnak:
az életnek előre és
háttal a halálnak.

Beck Zoltán

Egy kis időutazás...

Az idegenvezető legyen mondjuk az Origo.hu. Állítsuk be az időgépet úgy Kr e. 4,28 milliárdra. 428 millió kezem ujján meg tudnám számolni, hogy ennyi éves a Föld feltehetően legidősebb kőzete , a kanadai Hudson-öbölben található 4,28 milliárd éves Nuvvuagittuq zöldkő. Az ID sek csomagolhatnak...

Faludy György - S mégis választanánk-e?

S MÉGIS VÁLASZTANÁNK-E?

S mégis választanánk-e más kort, mint ezt a kort, amelyben élünk?
Az ókori Athént, fogorvos, kloroform és gyógyszer nélkül?
A kolerát, a bubós pestist, csak azért, hogy felmenjünk éjjel
a Párthenonhoz s reggelenként néhány szót váltsunk Szókrátésszel?

Az Antoninusok Rómáját, hol a környezet durvasága
szétroncsol már gyerekkorodban, ha nem születsz felső osztályba?
Lorenzo Firenzéjét, amely oly szép volt s oly fanyarédes,
hol váltóláz öl meg korán, vagy Fra Girolamo megéget?

Nem. Élni itt volt jó, a szabad kétszáz esztendős korszak végén,
mikor a múlt minden hegylánca, ha az alkonyban hátranéztél,
gyöngyházkék, érthető és éles; s mikor magunkat is így láttuk

perspektívában; tudtuk, mi jön; s mikor így állunk, ahogy állunk
s nézzük a lassan ránk hulló ködöt
s a szakadékot lábaink előtt.

Faludy György (1979)

Szeptember 16

Ap. Fat. Bday

Mandulaműtét után

Négy hete határoztam el, hogy bevállalom a mandulaműtétet - három hete meg is történt. Már kora gyerekkorom óta csak a baj volt azzal a két gombóccal a torkomban, mivel gyakran be volt gyulladva. Vérvizsgálat után felmentünk Kolozsvárra; a megyei ORL klinikára a Klinikák utcájában (str. Clinicilor) került sor a műtétre, dr. Pop Seven keze alatt, akit ezúton is csak dícsérni tudok (és nem én vagyok az egyetlen). A műtét előtt kaptam egy érzéstelenítőt (tehát nem voltam altatás alatt, állítólag így hamarabb gyógyul a seb), és eléggé bizarr, vagy nevezzük csak az érzéstelenítő mellékhatásának, de a műtétre egyáltalán nem emlékszem, pedig ébren voltam. De gyanítom hogy jobb is így... :P Miután az öntudatomhoz tértem eléggé kellemetlen érzés volt, az a szúró és tompa fájdalom, ami még napokig nem szűnt meg és még csak nem is enyhült. Az első korty tea amúgy borzalmas volt és kötelező... De ezt leszámítva minden rendben ment az 5-ik napig. Ekkor délután elkezdett szivárogni a vér a bal mandulámból. Csak enyhén... Azért bementünk a legközelebbi ORL-specialistához (Zilah, 30km) és szólt, hogy nyugi, ez ezekben a napokban gyakori. Azért felírt egy véralvadást elősegítő szert (állítólag akinek agyvérzése van is ezt szedi, illedve szedetik vele) meg napi 2 injekciót (szintén véralvadásgátlót), amiből még egyet aznap megkaptam. Megnyugodva hazamegyek, és lefekszek az ágyba, amikor is, mindenféle előzmény nélkül, vért éreztem a számban, de ez már nem szivárgás volt, annál jóval durvább... kimentem a fürdőbe és kinyitottam a számat, hagytam hogy folyon a vér, mert az emberi gyomor azt nem képes megemészteni, és nem akartam, hogy az esetleges hányinger tovább rontsa a helyzetet. Kijött úgy 3-4 dl vér, majd magától elállt. Lélektanilag meg annyit, hogy nem is emlékszem mikor voltam ennyire megijedve azelőtt... Ezután bementünk ismét Zilahra, de mivel éjjel 2 óra volt, nem volt ORL-s és a sürgősségin kötöttünk ki. Ott ismét kaptam két különböző tipusú véralvadást elősegítő injekciót, egyet a karomba, egyet a faromba :P . Mivel a vérzés már elállt, és ORL-s sem volt bent, hosszas faggatás után hazaengedtek. Ismét lefeküdtem, aludtam is két órát (nem volt könnyű elaludni), majd 4-5 óra körül felébredtem, nézem a falat úgy 15 sec-ig aztán ujjabb előzmények nélkül (ezalatt azt értem, hogy semmi köhögés, nyelés, erőltetés) újra elindult a vérzés. Megint kijött 3-4 dl vér úgy 5-10 perc alatt (nekem fél órának tűnt), majd ismét elállt. Ekkor már reggel 7-kor felmentünk Kolozsvárra. Beinternáltak a kórházi szalonba, és ottmaradtam pár napot, de itt is csak a napi 2 véralvadást elősegítő injekciókat kaptam. A story itt nem fejeződik be, a lényeg, hogy 2 hét alatt összesen 5x vérzett be a bal mandulám és már kezdtem unni :P Az ötödik alkalomnál a doki már azt mondta, ha mégegyszer bevérrzik, akkor más módszerhez folyamodnak, hogy végetvessenek a vérzéseknek. Amúgy ettől nagyobb félelem lett úrrá rajtam mint az első vérzésnél, mivel mandulaműtét előtt azért utánnaolvastam, hogy hogyan is néz ki ez a mandulaműtétes procedúra. A link itt, de amúgy egyáltalán nem voltam nyugodt lelkiállapotban az olvasás után, csak annyi szerepe volt, hogy a hatalmas elrettentő erő és lelkiismeretfurdalás (ez a fiktív sírfelirat járt a fejemben: "Született 1988, meghalt 2008, a Mandulaműtét Mészárszék RT végzett vele") közepette lelkileg felkészültem az egészre. Szerencsére a seb eltapaszolására illetve rosszabb esetben beégetésére nem került sor. A napi két injekció mellé kaptam még napi 3 szem vénaerősítő bogyót (amúgy az ötödik vérzést követően már a 11-ik napban voltam after mandulaműtét) és a bal mandulám elfelejtett vérezni. Az ezt követő 3 nap éjszakája alatt még jelen volt egy ilyen enyhe rettegés, hogy a saját véremben fogok megfulladni, de az idő múlásával ez fordított arányosságban csökkent... A kajáról annyit, hogy az első napokban teát ittam teával, majd teába áztatott kekszet, kömény levest, stb (nagy bánatomra joghurtot és egyéb tejterméket nem volt szabad egyek). Közben kijelentem by copyright, hogy rábukkantam a fogyókúrázás szent gráljára: két hét alatt 7 kiló, nem csalás, nem ámítás, és mindössze csak a mandulát kell kivetetni :-) A módszer hátránya, hogy csak egyszer alkalmazható, de szóba jöhet itt még, orrmandula, orrsövény, pajzsmirigy, vese, szív... :P Jelenleg még itthon "lábadozok" és már szinte mindent tudok enni, amit nem kell hosszasan rágni vagy nem extraszáraz. Jövő héten újra mehetek a mókuskerékbe :P Visszatekintve nem bántam meg, de nem biztos, hogy mégegyszer belevágnék - jobban mondva belevágnának a mandulámba - ami nincs - és ez a lényeg.

Linkajánló

Magyar nyelvű versek angol, német, cseh, lengyel és szlovák fordításai ITT

-

[..] 7 éve történt [..]

A vallás evolúciós szemszögből nézve

Ez az origo.hu, egészség rovatában megjelent cikk, tartalmasan és tárgyilagosan összefoglalja a vallásos életvitel evolúciós előnyeit. Link ITT.

Aranyköpések

A legjelentéktelenebb tény is erősebb a legbuzgóbb hitnél. (Paradox H)

Csökevényes szervek

Az sg.hu n a színvonalas és a laikusok számára is érthető közti kompromisszumként egy cikk került fel, mely a csökevényes szervek létezését boncolgatja... A cikk ITT.

Lírablog - Kovács András Ferenc - Odüsszeusz depressziós

KOVÁCS ANDRÁS FERENC

Odüsszeusz depressziós

"Heureux qui, comme Ulysse, a fait un beau voyage"
"Boldog, ki mint Ulysses, száz szép mérföldet bolygott"
(Joachim du Bellay - Tóth Árpád)

Szülőhonom ganéhalmán kimúlt,
Mihelyt fölismert, hű kutyám, az Argosz -
Nem rágja már rüh, sem háztáji múlt,
Mint Ithakát düh, hősi agyzavar, kosz.

Nem ámítnak klisék, sziréndanák,
Olajjal sem ken Kirké vagy Kalüpszó -
Kisistenek vidéki tértanát
Sem értem én... Csupán hablaty, s alig szó.

Vályúkba dermedt harsogás dadog,
Disznókondáim sem veszem ma számba -
Dőlt gályaként a dokkba váshatok,
Mert visszatértem szélütött hazámba.

Sokattűrt arcom megkopott, fakult,
Föl nem derül csontkockán nyert reményen -
Akár sikált, borfoltos kocsmapult,
Csak fásulok most... Fogy tán leleményem?

Nagy lókötő vagy senki, vén csaló
Volnék, ki önnön árnyát eltiporja?
Ki tudja, Trója álom és faló -
S leég, beroskad, mint egy lelki Trója?

Vagyok, hisz annyi csélcsap szó mozog
Nyelvem hegyén... De mind a puszta tényé!
Röghöz kötött, kiélt rapszódoszok
Hazudnak itt - segíts, ha tudsz, Athéné!

Jussom vitatják, sok ravasz cselem,
Örökségemben fattyak hemperegnek -
Emészthetetlen múlt s avas jelen
Zabálja házam, s zúg a cenk sereglet!

Ki mondja meg, ki füllent még nekik,
Hogy harci vértet vállra felcsatolván
Kár volt nyomulni szűz szentségekig,
Torkig híg szarban, át a szennycsatornán?

Karámban bűzlő, győztes kor habog -
Beszéde görcs, könyörtelen, goromba.
Öreg hajóváz - törten korhadok,
Mert visszatérnem gyötrelem honomba.

Versengjenek duhaj díjászatok,
Bujálkodó pulyák és préda kérők -
Hádész seggébe majd így másszatok
Be, négykézláb, bitang, cseléd, facér fők!

Kutyám kimúlt, tenyész a hős szemét,
Dúlt Ithakám vak gőg, gaz agyzavar, kosz -
Süket habok süvöltnek bősz zenét,
Megháborodva bőg a zagyva parthossz -

S te boldogabb vagy, dög vagy, az vagy, Argosz!

* Idézet a költő "Überallesbadeni dalnokversenyek" c. verskötetéből

Mint a mezőm a kisfiút, ha
eléri a vihar
s nincs tanya, anya, hova futna
kapkodott lábaival,
a tömött, dühödt ég dörög,
a tarlón szalmaszál pörög,
ő, mint az állat, nyöszörög,
zokogna, de a félelem
elveszi könnye melegét,
sóhajtana, de hirtelen
reálehel a hideg ég
s csak akkor, amikor sovány
testén és arcán halovány
borzongás villan, mint a villám
s fekete eső dől szakadva,
az mintha belőle fakadna,
mint mérhetetlen nagy sirás,
amely fölgyül a földeken,
fénylőn csorog a zöldeken,
árkot betölt és gödröt ás,
hömpölyög a réten, az éren,
hömpölyög fönn a levegőben
s a gyermek megindul a téren,
útja van ebben az időben -
így tört e vágy rám, ily veszetten,
ily hirtelen, ily szilajon,
férfi létemre sírni kezdtem.
S e könnyel ázott talajon,
hol nehezen emeli lábát
az ember, ki pedig sietne,
megállok most. A kívánságát
észre se venném, ha szeretne.

József Attila - 1936. okt. - nov.


A tegnap elhunyt Sir Arthur C. Clarke scifi író. Nyugodj békében - soha nem feledünk!

Az MTA állást foglal az evó védelmében

Állásfoglalás 2008.03.03.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének állásfoglalása a darwini evolúciós elmélet védelmében.

A Magyar Tudományos Akadémia - hasonlóan 67 ország tudományos akadémiáihoz, köztük az egyik elsőként megszólaló Royal Society-hez - elhatárolódik azoktól a tudományon kívüli elképzelésektől (pl. Intelligent Design), amelyek a darwinizmus tudományosan megalapozott állításait támadják, eltorzítják, illetve áltudományos érvelésekkel kritizálják.

A nézetkülönbség fő forrása véleményünk szerint a vallásos hit és a tudomány természetének félreértéséből, bizonyos tudományos alapfogalmak (pl. mi az evolúció) eltérő meghatározásából adódik. Az evolúció tanulmányozása biológiai megfigyeléseken, méréseken és következtetéseken alapuló tudomány (amelynek egyes állításai bizonyíthatóak és cáfolhatóak) míg a kreácionizmus (így a teljesen hipotetikus Intelligent Design is) dogmán és feltételezéseken alapuló elmélet, amelyek nem összevethető, nem szembeállítható fogalmak.

Meggyőződésünk, hogy a vallásos hit (így a kreácionizmus is) sem nem igazolhatja, sem nem cáfolhatja az evolúció tudományos elméletét, mint ahogy a tudományok sem foglalkozhatnak hitbéli kérdésekkel. A vita a Magyar Tudományos Akadémián is szóba került, amelynek részletes anyaga a Magyar Tudomány című folyóiratban is megjelent (MT 2006/9. sz.). A darwini evolúciós elmélet – ahogy a tudományokban a fejlődést figyelembe véve ez megszokott – nem teljesen lezárt volta ellenére, tudományosan megalapozottnak tekinthető és kellően leírja a fajok keletkezését és átalakulását.

Budapest, 2008. február 26.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége

Nem mintha az evolúciós elmélet védelemre szorulna, de ezen állásfoglalások elősegíthetik a tudományos, áltudományos és valláson alapuló gondolkodásmód éles elkülönítését. Én személy szerint üdvözlöm az MTA állásfoglalását.

Apanyelvünk életéből - by Maya

Maya blogjáról idéztem(copypaste rulez) egy drágagyöngyöt. Köszönet érte!

írta Bencze Imre

Gyönyörű vagy, ó magyar nyelv, alig győzlek csudálni,
Ámde olykor miattad kell ritkás hajam csupálni.
Mennyi erő, mennyi szépség, mennyi játék, mennyi tűz,
Szájára vesz Ganaj Pesta, mennyi mocsok, mennyi bűz.

Fényes napunk felsugárzott új világunk hajnalán,
"Ember - e szó büszkén hangzik" - mondta Gorkij hajdanán.
Ember ma már nincsen nálunk, legföllebb ha gazember
Van helyette ürge, ipse, pasas, pasi, pasinger,
Manusz, mandró, mangár, muki, muksó, muksi, apafej,
Hapsi, hapek, gádzsó, bádzsó, kani, kandur, kurájber,
Szivar, mókus, csóró, csávó, fószer, apus, tata, krapek,
Pacsmag, pali, palimadár, pofa, pacák, pók meg pacek.

Volt itt régen szép menyecske, kisasszonyka, hajadon,
Ma már csaj van, spiné, spinkó, pézsma, tojó, amazon,
Csinibaba, szilva, szöcske, szirén, szatyor, kismadám,
Macska, menyét, pulyka, gyöngytyúk, pipi, nyanya, szépanyám;
Kocsid járgány, tragacs, kordé, szemétláda, skatulya,
Tupírozott szappantartó, bűzdaráló taliga;
Szépre, jóra, kitűnőre azt rebegjük: oltári,
Penge, szuper, állati klassz, baromi jó, haláli;
Ami nehéz: rázós, fázós, csomós, cikis, meredek,
Hullafrankó bigét smárol Sándor, József, Benedek.

Okos férfi ritka nálunk, tengernyi az ostoba,
Olyan, akin nem hagy nyomot tanfolyam, se oskola,
Sok az olyan - gyakran halljuk - kinek esze hézagos,
Hütyü, plömplöm, stupid, bornírt, flúgos, buggyant, kótyagos,
Hígvelejű, golyós, hangyás, hibbant, hibás, ütődött,
Süsü, gügye, lüke, gyagyás, lökött avagy lökődött,
Ügyefogyott, félcédulás, félnótás vagy félkalap,
Blőd, akinek jószerével még a kör is téglalap,
Idióta, abnormális, degenerált, debilis,
Bunkó, balfék, bomlott agyú, balga, bamba, be dilis,
Tökkel csapott, elmegyenge, dinka, dinnye, balfácán,
Bolond, kinek vekkeróra csireg-csörög bal lábán,
Zagyva, szédült, badar, bárgyú, bugris, hólyag, fafejű,
Agyalágyult, tahó, tökfej, tuskó, kretén, féleszű.

Jó leány a kis Mariska, csinos, dolgos, takaros,
Rosszlányokra bő a lista: utolsó vagy fapados,
Örömleány, sarki csillag, cemende vagy utcalány,
Cafka, cafat, céda, kokott, kéjnő, kuruc, kurtizán,
Feslett, cula, rüfke, prosti, éji lepke, pillangó,
Rima, ribanc, szajha, lotyó, hetéra vagy kisringló.
Kérdésemet nem szeretném véka alá rejteni:
Képernyőnkön mér' kell őket mindig ku-nak ejteni??!

"Csudálatos szép magyar nyelv!" - tapsikol egy délnémet,
"Tősgyökeres" magyar szókkal szédíti a nénémet:
Ziherejsz-tű, hózentróger, kredenc, kurbli, puceráj,
Hercig trampli, smucig spicli, fecni, lichthof, kóceráj,
Pacsni, plecsni, cekker, cvikker, stempli, spulni, stampedli,
Strimfli, svindli, sufni, smirgli, hakni, hülzni, stanecli.
Pató Pali semmittevő, aluszékony, tohonya,
Nemtörődöm, rest és renyhe (nagykutya a rokona!),
Lomha, lassú, lusta, léha, hanyag, henye, komótos,
Álomszuszék, tétlen, tunya, naplopó és pityókos,
Nem igyekszik, nem törekszik, nem dolgozik rendesen,
Nem fűlik a foga hozzá, nincsen hozzá kedve sem;
Ám szemébe nem ezt mondják, ha az ÜB határoz:
"Pató Palcsi helytelenül viszonyulsz a munkához!"

Pápaszemes felszólaló körmondata dagályos,
Panelekből építkezik, ez a módi ragályos:
Nékem az a meglátásom... szűk a keresztmetszetünk...
Jelenlegi időpontban hiánycikket termelünk...
Szükségletek beszerzése lerendezést igényel...
Problémaként jelentkezik szabály közt a kivétel;
Megmondjuk a tagság felé... irányt veszünk előre...
Per pillanat lebeszéljük... sztornírozzuk jövőre...
Kapacitást biztosítunk... beruházást eszközlünk...
Újságokban mindenféle marhaságot leközlünk;
Ruha- s cipőféleséget marketolunk önöknek –
Harminc éve, hogy e sémák vissza-visszaköszönnek!

Sugárutak csinosodnak, szépülnek a közterek,
aszfalton és hímes réten rügyeznek a közhelyek;
Pedáloz egy buzgó mócsing, hat húszassal érkezett,
Most jött le a falvédőről, s tűzközelbe férkezett:
Csókolom a kisztihandját! - Hogy oda ne tipegjek!
Nékem az csak leányálom, hogy kegyeddel kikezdjek!
- Elegáncsos vagy ma este! - Igyekszik a dolgozó!
- Részemről a fáklyásmenet - szól egy hullahordozó.
- Helyes nő ez! - Himlőhelyes! - Szerény, mint az ibolya!
- Lúdtalpa van, szinte gágog! - Mézből van a mosolya!
- Mennyi nő, és mind a másé! - Ez van, ezt kell szeretni!
- Nászéjszakán besegítünk... - Lehet róla fecsegni!
- Ezt a ziccert nem hagyom ki, nem ettem én meszetet,
- Esküszöm az életedre! - Legszebb szó a szeretet!
- Mink itt aztat nem tudhassuk - mórikál egy professzor,
- Nem vagyunk az őserdőben! - int a lánya huszadszor.
- Le vagyok én targiázva! - Ez is jól megaszonta;
- Intelligencs ember vagyok, kéccer fürdök havonta;
- Beleköptek levesembe! - Mint a bolha köhögök;
- Ide azt a rozsdás bökőt! - Én ezen csak röhögök.
- Nem vagyok én Czeizel Endre, hogy az okát kutassam!
- Meséld ám a nénikédnek! - Mondjam-é vagy mutassam?!
- Pattanj, mint a nikkelbolha! - Előállt a kordélyom!
- Szopogasson zsilettpengét! - ajánlja a borbélyom.

Csiricsáré beszéd kábít fiatalt meg öreget,
Éjjel-nappal szajkózzuk e falmelléki szöveget,
Anyanyelvünk romlik, kopik, szennyeződik szüntelen,
Közhelyektől lesz a szavunk fakó, szürke, színtelen;
Goromba szó, utcazsargon, irodanyelv fénytelen,
Mit a nyelvhű állampolgár elviselni kénytelen,
Pedig tudjuk, hisszük, valljuk: gazdag nyelv a magyaré,
Rajtunk áll, hogy tiszta, pontos és játékos marad-é.

Megjegyzés: E versezetet Bessenyei Ferenc mondta el Vácott a Madách Imre Művelődési Házban 1982 június 4-én a III. Humorfesztivál döntőjében. Elnyerte az Írószövetség különdíját. A szövegből 10-12 sornyi rész kimaradt (bár a döntőben elhangzott), mert a szerkesztők úgy ítélték meg, hogy a kelleténél pajzánabb.

(a szerző - Bencze Imre)
(forrás: Maya blog)